musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Csokoládé

Majcsak vége lesz ennek a januárnak. Valahogy a leghosszabnak érzem esztet a hónapot, főleg hogy mindha mekkezdődne mán december utolsó hetibe.

Én má a karácsonyozást is hozzácsapom az újévezéshő.  
Na meg az, hogy valamijé evárják az embertű hogy legyen boldog, hogy úton-útfélen kívánjon boldogságot, amive nincsen semmi bajom, kívánok én, azon ne múljék, de attú hogy új a naptár a falon (ha van eggyátalán), attú még nem lessz semmi más, mind amikó még a régi naptár vót ugyanott.  
Ritka az ojan év ami ojan nagyon másnak ígérkezik mán január elejin. Én kettőre emlékszek. Az egyik az 1980 vót, aminek mingyá az elején megtuttuk hogy kórházba kerütt Tító, oszt attú nagyon megijett körülöttem mindenki. Úgy hét-nyóc évre rá má láccott hogy okka ijettünk meg, de tíz év múvva má nagyon.
A másik meg 2001 vót. Na nem azé me új évezred meg ijesmi, hanem azé me úgy nézett ki hogy éppen kigyüttünk a sötéccségbű. Oszt ki is gyüttünk, csak rövid időre.
De az a kigyüvetel is nem vót ám nagyon fényes mehogy akkó vót az a tranzíció meg a sok privatizáció, meg a sok munkanéküli. Ami mind igaz, csak a privatizáció meg a nyomor nem akkó kezdődött ám, hanem jóva előbb. Csakhogy az emberek gyorsan felejtenek.
Oszt aki gyorsan felejt, az könnyen meglepődik.
Ezé nem lepőttem meg azon a híren amit olvastam a neten. Aminek az a lényege hogy Kárpátajján, ami ugye Ukrajnába van, van egy település, aminek a pógármestere (me hogy odaát minden falufőnököt így hínnak) közölte, hogy aszongya „elkészült az új illemhely a mezőgecsei rendezvényközpontban, a focipálya mellett“ (hun máshun, ugye...). Oszt így fojtassa: „Szeretném megköszönni a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatását“.
Há így van ez nálunk határon túli – de mostan má újabban „külhoni“ magyarokka. Má guggolós vécé (az, fönn van a kép a 444.hu-n, ami persze egy nemzetáruló és hazug internetes oldal, meg soros meg libsi meg minden) sincs nemzeti kurmányunk nékű.
Gondolom, ezé nem teccik odaát sokaknak hogy mi mostan innen megin szavazhatunk. Me ottan nem ám mindenki hálás nemzeti kurmányunknak, szégyejjék magukat, me biztos migráncssimogatók meg a soros fizeti őket. Például éppen most mentek ki valamelik nap a soros fizetett gyerekei tüntetni az iskolarendszer miatt. Pedig tuggyuk mi jó hogy gyereknek pofa be, meg hogy gyerek magátú nem megy tüntetni, csak ha soros...
Jut eszembe egy vicc a pártállami időkbű, ami persze se itt se odaát nem a jelen, csak a csúnya múlt.
- Pistike, melyik óceán ez? - a térképre mutatva kérdezi a tanár az ismert párttag gyerekét.
A fiú mélyen hallgat.
- Így van! Ez a Csendes-óceán!
De mondom, ijen manapság nincsen. Rosszabb van – kijabál az uram, de ő má megin nem nézett tévét, oszt nincs megfelelően tájékozódva, azé beszél így. Mámind itthon. Mehogy a mútkó ementünk a párttag rokonékhó,  me má sokadszó nem illett elutasítani.
Oszt ott nagyon szépen visekedett az uram. Sportrú beszégettek, meg pálinkárú. Semmi politika. Ahogy kő, sajnákozott me a magyarok kikaptak mindenkitű kézilabdába. Meg sajnátta hogy a Hosszú Katinka má nincsen jóba a Tuszuppa. Me most mi lessz? Fog e maj ojan jó úszni, mind eddig? Oszt akkó megeggyeztek abba hogy fog. Jóvan, ebbű se lett veszekedés, meg is dícsértem az uramat amikó mentünk haza.
Menyasszony fut az anyjához és kérdez:
- Anyu, anyu, én és Zoli vitázunk és nem tudjuk eldönteni, hogy melyikünknek van igaza.
Nagyon egyszerű kislányom - válaszol az anya. - Házasságkötés előtt neki, utána meg neked!
Éngemet meg efogott a téli depresszió me én meg sokat nézem a tévéken a híreket, oszt vagy attú vagy a téltű. Gondolom ti is nézitek, oszt akkó nem kő magyaráznom, de ha nem, akkó meg minek szomoríccsalak benneteket.
Montam a lányomnak hogy e vagyok kenyődve, oszt hoztak nekem csokoládét. Én meg bizonygattam hogy nem kellett vóna, közbe meg jóesett. Úgyhogy most onnan szedem a boldogsághormonokat.
- Apu, vegyél nekem csokoládét!
- Nem veszek!
- Akkor legalább pofozz meg!
- Miért?
- Mert akkor sírni fogok, és a mami vesz csokoládét!
Úgyhogy akkó mégegy stanglit az édes életre!

Oszt puszil Maris. Mind mindig.

Rate this item
(0 votes)
back to top