musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Óbecsei Népkönyvtár - Új könyvek csak donációkból

click here now Annak ellenére, hogy az óbecsei Népkönyvtárnak az előírások szerint évente 4500 új könyvet kellene beszereznie a helyi önkormányzat jóvoltából, idén az intézmény erre a célra nem kapott pénzt.

helpful hints

site web A könyvtárnak ennek ellenére sikerült beszereznie új könyveket, többek között magyar nyelven is.
A Magyar Nemzeti Tanács hét kiemelt jelentőségű és hét közepes nagyságú, valamint tizenöt falusi és fiókkönyvtárat támogatott: az óbecsei Népkönyvtár 1 millió forint értékben vásárolhatott könyveket. „Az ünnepélyes szerződéskötésekre szeptember 13-án került sor, a könyvek már meg is érkeztek könyvtárunkba. Összesen 330 magyar könyvet kaptunk, vannak gyermekkönyvek, ifjúsági regények, néhány házi olvasmány, képeskönyvek, motivációs irodalom és regények is. Az új könyv mindig öröm a könyvtárosok és az olvasók számára, hiszen idén az önkormányzattól egy dinárt sem kaptunk könyvvásárlásra”, mondta Tallós Boglárka, a Népkönyvtár megbízott igazgatója.
Fercsik Kiss Piroska feldolgozó könyvtáros elmondta, hogy május elején az óbecsei könyvtár is felhívást kapott a Művelődési Minisztériumból, hogy vegyen részt a könyvállomány gyarapítása céljából kiírt országos szintű pályázaton. „Ezt természetesen, mint minden évben, most is megtettük, szem előtt tartva azt, hogy pénzhiány miatt nem tudunk könyveket vásárolni, s 376 000 dinár értékben válogathattunk a felajánlott könyvekből. Bizonyos megkötések voltak, nem rendelhettünk szabadon a publikációkból, hiszen a minisztérium kijelölt bizonyos címeket, amelyeket kötelező érvénnyel minden könyvtár megkapott, akár igényt tartott rá, akár nem. Végül több mint 520 000 dinár értékben kaptunk könyveket, összesen 889 kötetet, amelynek nagy része július folyamán megérkezett, azzal, hogy néhány kiadó nem teljesítette a feladatát és valamennyivel kevesebb mű érkezett meg hozzánk, mint amennyit igényeltünk. A kötetek katalogizálása és a kölcsönzésre történő előkészítése folyamatban van. Hamarosan a részlegeinkben is megtalálhatóak lesznek ezek a kiadványok”.
A könyvtár idén tartományi eszközökből,
28 000 dinárból vásárolhat még új könyveket.
Tavaly a könyvtár könyvállománya mintegy 4801 új könyvvel gyarapodott – 1147 szerb és 3654 magyar nyelvű könyvet vásároltak.
Emlékeztetőül: a könyvtár 2008-ban a községi költségvetésből biztosított pénzből 2523 könyvet vásárolt 1,5 millió dinárból. Egy évvel később az intézmény 107 könyvet vásárolt, 2010-ben 509-et, 2011-ben pedig 279-et.

special info

forex trader reviews Ricz Róbert és R.M.

http://swrjustbins.co.uk/sitemap.xml
Rate this item
(0 votes)
back to top