musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Költészet-napi szavalóverseny - A versek szárnyán

A költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük, s ezen a napon előadásokat, felolvasásokat és versmondó versenyeket szerveznek. így volt a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben is, ahol tizenharmadik éve tartanak szavalóversenyt. Ricz Kasziba Beáta, a kultúrkör munkatársa elmondta, hogy az első tíz évben anyák-napi szavalóversenyt szerveztek, majd az elmúlt három évben költészet-napi szavalóversenyt tartanak, amelyre a diákok magyar költő versével nevezhetnek.

„Az idei megmérettetésre 91 szavaló jelentkezett. Becséről, Dreáról és Péterrévéről érkeztek diákok az általános iskolákból, akik nem csupán a nagy költők verseit mondták el, hanem többen kortárs költők verseiből válogattak”, mondta Ricz Kasziba.
Két helyszínen zajlott a verseny, a diákokat két háromtagú nemzetközi zsűri értékelte, ugyanis Becse testvérvárosából, Csongrádról is érkezett négy zsűritag. Török Marika, a Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület 2000 elnöke, Posta István Csongrádból, aki a Batsányi János Gimnázium tanára és Kancsár Izabella, a Vajdasági Televízió munkatársnője, illetve Tyukász Imréné-Margit Csongrádból, aki a Piroskavárosi Általános Iskola tanárnője, Postáné Pető Györgyi Csongrádból, aki a Batsányi János Gimnázium tanára és Rab Virág Éva, a péterrévei Népkönyvtár munkatársa hallgatta meg és rangsorolta a szavalókat.
„Magam is a versek szeretetére tanítom a gyerekeket, ösztönzöm őket, hogy minél többen álljanak ki és mondjanak verset, mert az a hitvallásunk, Kányádi Sándor szavaival élve, hogy a vers az, amit mondani kell. Nagyon örülök, hogy Becsén is több mint kilencven gyerek mondott verset”, mondta Tyukász Imréné.
Az első osztályosok között Kádas Dávid bizonyult a legjobbnak, a második helyezett Bátori Simon lett (mindketten a Petőfi Sándor iskola tanulói). A harmadik díjat Ferenci Orsolya (Sever Đurkić iskola) szerezte meg, különdíjat pedig Klima Babett (Petőfi Sándor iskola) és Csonka Barbara (Sever Đurkić iskola) kaptak.
A második osztályosok csoportjában Koncz Villő bizonyult a legjobbnak, őt Kisutcai Ivett és Deák Dominik (mindhárom tanuló a Petőfi Sándor iskolába jár) követték. Különdíjat kapott Mester Snežana (Petőfi Sándor iskola, Drea), Szabó Vivien (Samu Mihály iskola), Tallós Sarolta (Samu Mihály iskola) és Dóci Anna Lúcia (Sever Đurkić iskola).
A harmadik és negyedik osztályosok kategóriájában osztott első helyezést ítélt oda a zsűri Horváth Kingának (Samu Mihály iskola) és Péter Petrának (Petőfi Sándor iskola). Három második helyezett lett: Szirbik Zalán (Sever Đurkić iskola), Kerepes Lívia (Samu Mihály iskola) és Kovács Leona (Petőfi Sándor iskola), a harmadik díjat pedig Selymesi Antal (Sever Đurkić iskola) kapta. Ebben a korcsoportban Prošić Katarina (Samu Mihály iskola) és Siles Jessica (Samu Mihály iskola) kaptak különdíjat.
Az ötödik és hatodik osztályosok korcsoportjában Tallós Martina (Samu Mihály iskola) és Koncz Antónió (Petőfi Sándor iskola) bizonyultak a legjobbnak, Deák Evelin (Petőfi Sándor iskola) második lett, a harmadik helyezett pedig Sétáló Ákos (Petőfi Sándor iskola). Különdíjat Milinkov Jaszmina és Gál Noémi (mindketten a Petőfi Sándor iskolából) kaptak.
A legidősebbek, a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók körében Komáromi Anna Réka (Sever Đurkić iskola) lett az első, megelőzve Károlyi Egont (Samu Mihály iskola, Péterréve) és Kákonyi Balázst (Petőfi Sándor iskola), Halápi Heléna (Petőfi Sándor iskola) pedig különdíjat érdemelt.
„A fiatalabb korcsoportokban a díjazottak könyvjutalmat kaptak, az idősebb korosztály díjazottjai azonban háromnapos budapesti kiránduláson vehetnek részt a Városligeti Gyermeknapon, amit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervez”, mondta Ricz Kasziba Beáta.
A verseny támogatói a budapesti Nemzeti Kulturális Alap és a becsei önkormányzat voltak.                      

Erer

Rate this item
(0 votes)
back to top