musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Voltak, adtak és elmentek a KMV-sek - Az írás terápia

Új csapat szervezte idén az 51. Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét a régi helyszínen, a Városi Színházban, április 27-től 29-ig. Az új csapat néhány újítást vezetett be, de erről majd később lesz szó, most csak annyit, hogy Köveket Mozgatók Vásárának nevezte metaforikusan a KMV-t, ahol kő kövön nem marad, és ahol mindig történik és változik valami.

Idén nem volt sok becsei siker a KMV-n, annak ellenére, hogy a körzeti elődöntőről 14 diák jutott a döntőbe. Humoreszk kategóriában Szerda Mária Réka második lett, valamint novellájáért Fehér Zsolt megkapta a Híd különdíját.
A KMV április 27-én a megnyitót követően a beszédművészeti versennyel folytatódott, a produkciókat Táborosi Margaréta színésznő, rendező és egyetemi tanársegéd, Hernyák György rendező, egyetemi tanár és Raffai Telečki Ágnes színésznő bírálták. Versmondásban Hoffmann Dorina (Zenta) lett az első, Szabó Regina (Szabadka) volt a második és Dupák Fanni (Zenta) a harmadik. A Malomfesztivál különdíját Németh Imrének és Dimitrov Nikolettának ítélték oda. Prózamondásban a zentai Varga Nikoletta bizonyult a legjobbnak, őt a szabadkai Greguss Lilla és a zentai Cakó Eszter követték. Drámai monológ kategóriában Hodik Annabella (Topolya) lett a legjobb, a második helyezett Kakas Klaudia (Szabadka) volt, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Bagi Natália (Újvidék) állt. A népmesemondók csoportjában a szentesi Balley Ingrid lett az első, míg a második helyen a szabadkai Fodor Máté és a zentai Kovács Dominika osztoztak.
Az énekelt verseket Bakos Árpád, Mezei Szilárd és Szerda Balázs zenészek zsűrizték. A megzenésített versek előadói közül a szabadkai Molnár Aliz bizonyult a legjobbnak, őt a szintén szabadkai Borbély Jácint, Becsei Szilveszter és Turkály Kristóf trió követte. Harmadik díjat nem osztott a zsűri. A Malomfesztivál különdíját Molnár Aliz kapta.
„Az énekelt versek kategóriában négy formáció lépett színpadra. Örömmel töltött el minket, hogy a legkülönbözőbb stílusban szólaltak meg a dalok: zongoraszóló, gitár-ének, a magyar nótához hasonló stílus, de igazi kemény rockot is hallhattunk. A zsűrinek az előző évekhez hasonlóan most is nehéz dolga volt, igyekeztünk a lehető legobjektívebb módon felállítani a díjazottak sorrendjét, tudva, hogy a zsűrinek igaza nincs, csak véleménye. Az eredményhirdetés után a versenyzőknek lehetőségük nyílt személyes véleményt kérni a zsűri tagjaitól”, mondta Szerda Balázs zsűritag.
Pénteken nyitották meg a képzőművészeti vetélkedő tárlatát is, ahol a nyertes alkotások voltak láthatók. Az 51. KMV képzőművészeti pályázatára 273 pályamunka, 72 fotó, 59 festmény, 41 rajz, 30 grafika, 28 szobor, 18 plakát és 25 egyéb kifejezési forma érkezett.
Pénteken este a Lucy Dreamin' szórakoztatta a versenyző fiatalokat a színház klubhelyisé-gében.
A szombati irodalmi vetélkedőn a Csík Mónika, Jódal Kálmán és Fehér Dorottya összetételű zsűri hallgatta meg az alkotásokat. Versírásban a zentai Törteli Réka lett az első, őt a szabadkai Dimitrov Nikoletta és a szintén szabadkai Kovács Dávid követték. A Malomfesztivál különdíját a szabadkai Varga Csilla kapta. A novellaírók csoportjában a szabadkai Juhász Rebeka lett az első, Szögi Klaudia (Szabadka) második és Sőreg Enikő (Zenta) a harmadik helyezett. A Híd különdíját ebben a kategóriában a szabadkai Bicskei Armand, a becsei Fehér Zsolt és az újvidéki Gusztony Endre kapták. Publicisztika kategóriában a zentai Nyilas Orsolya győzött, a szintén zentai Csuvik Anita és az újvidéki Buzási Annamária előtt. Különdíjat kapott Vajda Stella Szabadkáról. Az értekező próza kategóriában a szabadkai Erdélyi Lenke nyert, őt a zentai Horák László és a szabadkai Szűcs Dóra követték. Különdíjat ebben a kategóriában a zrenjanini Rontó Martin kapott. A vetélkedőn Tóth Ugyonka Krisztina (Szabadka) írta a legjobb humoreszket. Második lett a becsei Szerda Mária Réka, a harmadik helyezett pedig a zentai Tóth Szilárd volt. Slam poetryban Tóth Johanna (Szabadka) lett az első, Kiss Edvárd (Zenta) a második és Hoffman Dávid (Zrenjanin) a harmadik helyezett. A Malomfesztivál különdíját a zrenjanini Gulyás Viktória kapta.
Csík Mónika zsűritag elmondta, hogy szerinte a publicisztika és az értekező próza műfajában tudnak a középiskolások igazán szólni azokról a dolgokról, amelyek foglalkoztatják őket. Szerinte ezekben a műfajokban olyan fajsúlyos alkotásokat hallott a közönség, amelyekből kitűnik, hogy a diákoknak terápiaként is nagyon fontos az írás.
Szombaton este a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjének nyertes darabját, a zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszóinak Óz, a nagy varázsló című, Virág György és Dévai Zoltán rendezte előadását nézte meg a becsei közönség. Az estet és a vetélkedőt Szerda Árpád koncertje zárta, amelyet a színház klubtermében tartottak meg.
A vasárnapi gálaműsoron és díjkiosztón Antal Szilárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja köszöntötte a diákokat, aki elmondta, hogy csodálatos élmény volt végighallgatni a tehetséges fiatalok produkcióit. Szerinte oda kell figyelni ezekre a fiatalokra, hiszen a középiskolások már rendelkeznek olyan szenzibilitással, hogy értik és érzik a világot, és rajtuk keresztül mi is sokat tanulhatunk.         

Erer

(Fotók: Gutási Lukács, a KMV FB-oldala)

Rate this item
(0 votes)
back to top