Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Köztársasági anyanyelvi verseny – Becsei díjazottak

Köztársasági anyanyelvi verseny – Becsei díjazottaktrg_fontane

Lengyel Anna és Solymosi Kornél óbecsei gimnazisták második, illetve harmadik helyezettek lettek a május 6-án Szabadkán megtartott anyanyelvi verseny köztársasági döntőjén. A megmérettetésen az Óbecsei Gimnázium négy tanulója vett részt, a díjazottak, valamint Vadnai Erika és Tóth Szilárd.

Most a második helyezettel, Lengyel Annával beszélgettünk, aki elmondta, hogy általános iskolás diákként is részt vett az anyanyelvi és nyelvhelyességi versenyeken, s mindig eljutott a köztársasági szintig, hetedikben pedig első helyezést ért el. „Nyolcadikban nem indultam, úgy éreztem, hogy elértem a lehető legtöbbet ezen a versenyen. A gimnázium első osztályától kezdve mégis újra részt veszek rajta, azóta mindhárom évben eljutottam a köztársasági megmérettetésig, elsőben második helyezést értem el, csakúgy, mint idén”, mondta Lengyel Anna. Szerinte a verseny folyamatos készülést, nyelvérzéket, s anyanyelv iránti elkötelezettséget igényel.
A verseny három fordulós: községi, körzeti és köztársasági szintű megmérettetés van, de a községi verseny előtt iskolai fordulót is tartanak. Anna magyartanárnőjével, Pakai Orosz Annamáriával készült a versenyre.
„A feladatok változatosak, felölelik az eddig tanult nyelvi ismereteket, de vannak szövegértést, logikus gondolkodást igénylő feladatok is. Nekem 18,65 pontom lett a húszból. Könyvjutalomban részesültem, amit a Magyar Tanszék és az MNT biztosított, míg a minisztérium diplomáját hitelesítés után küldik majd az iskolának. Fontos megjegyezni, hogy ez a helyezés egyben az újvidéki Magyar Tanszékre való bejutást is jelenti annak, aki ezt a szakot választaná a középiskola befejezése után”, mondta Anna.

Erer

(FOTO: Gimnázium)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *