trg_fontane
A Hogyan az interkulturalizmusig – A kisebbségek nemcsak énekelnek és táncolnak című médiaprojektummal a Becsei Mozaik ezen az előítéleten kíván módosítani és hozzá szeretne járulni az interkulturalizmus fejlesztéséhez, továbbá a nemzeti közösségek közötti nagyobb megértéshez.
A kultúráról szóló történet fontos része kellene hogy legyen az interkulturalitás célként való kitűzése. Óbecsén voltak és többé-kevésbé vannak ma is ilyen kezdeményezések, ám akármennyi szó is esik a különböző kultúrák egymásközti áthatásáról, egyelőre minden csupán kísérlet és „incidens“ szintjén történik. Lehetőségek viszont léteznek, különösképp Óbecsén, ahol két nemzet, a szerb és a magyar, képezi a többséget. E tekintetben elsősorban az úgynevezett magas kultúrával – minden ide tartozik, ami nem folklór – foglalkozó fiatalokat lehetne „kihasználni“, akik például Óbecsén filmeket készítenek, irodalommal, publicisztikával, tudományos munkával stb. foglalkoznak. Vannak ugyanis ebben a városban magyar fiatalok, akik angazsáltnak tekinthető filmeket készítenek. Így például egyesek nemrég filmet készítettek Óbecse híres szülöttéről, Than Károlyról és a Than fivérek házáról (Károly vegyész volt, Mór pedig festőművész), amely házat több, mint egy évtizedes várakozás után végre megkezdtek felújítani és emlékház lesz belőle, egyfajta „kultúrház“ – reméljük, nem csak magyar jellegű. Másrészt itt vannak a Filadendron Produkció fiataljai, akik szintén filmeket készítenek, szintén angazsáltakat, szerb nyelven. Ezek az emberek már régóta együttműködnének, ha a hetvenes években élnénk, amikor is a kultúrák egymásra való hatása mindennapi dolog volt, a mai modern elnevezés nélkül is, legalábbis művészi körökben. Valószínűleg kétnyelvű filmeket készítenének, és hatnának egymásra.
Vagy beszéljünk a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjéről, a magyar középiskolások versenyéről, amelynek Óbecse évtizedek óta házigazdája – itt is fennáll annak lehetősége, hogy részt vegyenek más nemzetiségű diákok is, akik magyar nyelven alkothatnának.
Sántító interkulturalitás
A Gimnáziumban vannak/ voltak az interkulturális oktatásra irányuló próbálkozások.
Óbecse község is részt vesz a sok éven át tartó, Multiplikáció-toleránsan élni című projektumban, amelynek egyik része az interkulturális oktatás bevezetése volt a hivatalos oktatási rendszerbe. A projektum végrehajtását a Gimnáziumban kezdték meg, 2007-ben, és eleinte úgy tűnt, hogy lesz belőle valami, de mára csak nyomai maradtak. A gimnáziumi tanárok egy csoportja ugyanis részt vett a kétnyelvű órák megtartásáról szóló tanfolyamon. Később kétnyelvű műhelyek keretében több témát dolgoztak fel a Gimnáziumban: Ünnepeljünk meg minden különbözőséget (német nyelvből, amelynek keretében a német nyelvű népek szokásait tanulmányozták), a Karácsony és szokások (képzőművészeti órákon), a Jövevényszavak a szerb és a magyar nyelvben (anyanyelvórákon) és a Tanuljunk egymástól (angolórákon).
Ezeken az órákon szerb és magyar tannyelvű tagozatok diákjai is részt vettek. A féléves projektumban a Gimnázium
32 tanára vett részt. Az utólagos értékelés jó eredményekről számolt be. A diákok
tudásszintje nagyobb lett az interkulturális oktatást és a nyelvet, a kultúrát és a történelmet illetően – mind a másik, mind
a saját nemzet vonatkozásában. A közös munka és a másik nyelv hallgatásának eredményeként nagyobb lett a másik nyelv tanulásának hajlandósága és a barátkozás iránti készség is. Sikerült növelni a toleranciaszintet és az eltérő nemzetiségű diákok közötti baráti kapcsolatok is fejlődtek.
A program megvalósítása után annak végrehajtója, a Gyermekbarátok Társasága továbbra is szeretett volna kétnyelvű órákat tartani, de erre nem volt pénz. Ennek ellenére, 2010-ben a Gimnázium néhány tanára folytatta az interkulturális oktatásra való felkészülést. Óráikon továbbra is alkalmazzák az ott tanultakat.
Óbecsén nincs választási lehetőség és hiányzik a dinamika
Az óbecsei magyar nemzetiségű polgárok művelődési életének minőségéről a Becsei Mozaik előző tematikus mellékletében (októberben jelent meg) mostani és egykori óbecseiek beszéltek: Szerda Zsófia, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház menedzsere, újságíró és fényképész, továbbá Márton Bálind Teodóra, az Újvidéki Városi Televízió szerkesztője és az ottani magyar Művelődési Központ elnöke, a bácskertesi származású Guzsvány Izabella, énekművész és énektanár, aki már hét éve él Óbecsén, Kisimre Szerda Anna, aki ma Topolyán él, ahol a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban rendezvényszervező és szakkörvezető, de ugyanezzel foglalkozik az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben is, dr. Csáky Sörös Piroska nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Kultúra Lovagja, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, és Nešić Máté, az újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves hallgatója, meg Csorba Zoltán újságíró, aki ma Szerbia budapesti nagykövetségén dolgozik.
Az említett óbecseiek közül senki sem él már szülővárosában, az egyedüli, aki itt él, éppen az, aki nem született óbecsei – Guzsvány Izabella. Ez is sokat mond az óbecsei magyarok, de a többiek művelődési életének szintjéről is.
Mindezek a művészek, tudományos munkások, újságírók többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy Óbecsén sok minden hiányzik az ún. magas kultúrát illetően. Egyesek fontos tényeket állapítottak meg, és rámutattak arra, hogy min kellene változtatni.
Szerda Zsófia például arra a kérdésre, hogy miért Szabadkán él, miért nem Óbecsén, ezt válaszolta: „Óbecse egy remek város, s igazán szeretek hazajárni, majdnem minden második hétvégém otthon töltöm, ám nem tudnám elképzelni, hogy ott éljem le hétköznapjaimat. Rettentően hiányozna a kulturális élet, a pezsgés és a hozzám hasonló emberekkel való napi szintű – nem internetes – kommunikáció. Számomra a kisváros túl kicsi, a főváros túl nagy, ezért felel meg például Újvidék, vagy Szabadka“. Számára a kultúra a nyitottságot jelenti.
Szerda Zsófia azt is kimondta, amit sok óbecsei gondol, hogy ebben a városban hiányolja a mozit, a mozi-kávézót, az irodalmi esteket, koncerteket, egy korszerű múzeumot (kortárs művészetek, művészek, fényképek, szobrok, installációk), jó minőségű programokat a középkorosztály számára stb.
Márton Bálind Teodóra, aki szintén nem Óbecsén él, azt mondta, mindig úgy érezte, hogy Óbecsén hiányoznak számára a kihívások és a választási lehetőségek, és hogy ebben a városban nincs dinamika.
Dr. Csáky Sörös Piroska szerint a kultúrát folyamatosan, rendszeresen, állandóan kell fejleszteni: „Foglalkozni kell vele, ha nem is adottak hozzá az anyagi feltételek. Tudnunk kell, mink van, milyen értékekkel rendelkezünk, hol vannak hiányosságok, elsőbbségi sorrendet kell felállítani a hiányok pótlására. De egyáltalán mi a kultúra? Nem elég idézni az Értelmező szótár megfelelő meghatározását. Nehéz megfogalmazni, hiszen úgy érezzük: magától értetődik. Manapság figyelembe kell venni az ‘európaiságot’ is. A globalizációs folyamatban erre is kell gondolnunk előbb utóbb. Hogyan fogunk viszonyulni az európai értékekhez, hoz-e a másság változást a magyar kultúrában? Nem egyszer hallottuk a kérdést: vajon a globalizáció korszakában vége szakad a nemzeti kultúrák érvényesülésének? Fogjuk-e becsülni sajátos nemzeti kultúránkat, tovább tudjuk-e adni azt a megfelelő szinten, vagy mi magunk sem tudjuk már becsülni azokat?”. Dr. Csáky S. Piroska a multi- és interkulturalizmusról is beszélt: „A toleranciával párosulva a kultúrák csiszolódását eredményezheti, interkulturális kapcsolatokat hoz létre. A kultúrák nem egységesek, színesek, tarkák, különbözők. Talán éppen ezért egészítik ki egymást, különösen akkor, ha megtaláljuk az érintkező pontokat, az átjárhatóságot köztük. Ezért kell megismerni mások kultúráját, értékeit. Megismerni és megbecsülni a másságot, de nem feladni a saját kultúránkat. Az is közismert dolog, hogy a kultúra nemzedékről nemzedékre hagyományozódik, és csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzedék válaszokat talál a saját kérdéseire. Ezért fogalmazza újra minden nemzedék a hagyományt a maga igényei szerint. Úgy is mondhatnánk, hogy az a nemzedék bizonyul életerősnek, amelyik képes és hajlandó az említett újrafogalmazásra. Az idősebbik nemzedéknek megértéssel kell viszonyulni a fiatalok kezdeményezésével szemben, de rá kell mutatni, hol nem kell és nem szabad a hagyományokat megváltoztatni, korszerűsíteni. Ma, amikor nincs értéke a kultúrának, nekünk kell megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy visszaszerezzük ezt az értéket”.
Jelzésértékű, hogy a Becsei Mozaik újságíróinak alanyai az esetek zömében kifejezetten kevés figyelmet szenteltek az interkulturalizmusnak, amely – dr. Csáky Sörös Piroska szavai szerint -, a kultúrák egymáshoz csiszolódását és a közöttük levő kapcsolatok megteremtését eredményezheti.
A csiszolódásról, a kapcsolatokról és az áthatásról keveset gondolkodnak az ún. egyszerű polgárok is. Feltehetnénk a kérdést, hogy miért van ez így.
F.D.K.
Interjú Varnyú Ilonával, a Községi Tanács művelődéssel és oktatással foglalkozó tagjával
Szükség van arra, hogy meghozzuk községünk stratégiáját
Becse községnek nincs és nem is volt művelődési stratégiája (terve). Értelmiségiek szót emeltek ez ellen, eredménytelenül. A művelődési rendezvények tehát ad hoc „történnek“, egyik intézmény nem tudja, hogy mit csinál a másik, s a kultúra területén nincs semmiféle tervszerűség.
Erről beszélgettünk Varnyú Ilonával, a Községi Tanács művelődéssel és oktatással foglalkozó tagjával.
Van-e a községnek kulturális/ művelődési stratégiája, irányvonala? Néhány évvel ezelőtt több értelmiségi is úgy vélekedett, hogy szükség van rá.
– A stratégiát régebben középtávú tervnek nevezték, ez most egy divatos megnevezése. Vajdaságban, a törvény előírása szerint, kell hogy legyen minden községnek kulturális stratégiája. Mivel mi olyan község vagyunk, ahol a Magyar Nemzeti Tanács utasításait és ajánlatait is figyelembe kell venni, vártuk már az előző összetételű Magyar Nemzeti Tanácstól is a kultúr-stratégia kidolgozását, de ez késett.
Ha lesz helyi stratégia, összhangban lesz-e az MNT kulturális stratégiájával? Az MNT kulturális-stratégiáját hogyan értékeli?
– Az MNT kulturális stratégiája elkészült, csak éppen közvitán nem volt, illetve
Zomborban, Nagybecskereken és Bánátban még egy városban volt bemutatáson, a végén pedig Magyarkanizsán mutatták be. Ebből sajnos kimaradt a Tisza mente, Újvidék és Topolya is. Ezeken az összejöveteleken nem közvita volt, hanem csak dokumentumismertetőket hallottunk. Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Mivel most már elfogadták a stratégiát, ehhez igyekezünk majd alkalmazkodni. Javarészt jó ötleteknek találjuk, amit a stratégia előirányoz. Különösen az tetszik, hogy a közintézmények, illetve a kulturális örökség feltérképezése majd folyamatban lesz, hiszen szerintem a múltunk ápolása és ismerete nélkül a jövőbe sem tudunk nézni. Nagyon sok a közhely ebben a stratégiában és jó lenne teljes, objektív képet adni. A másik dolog, hogy a decentralizációt emlegetik, közben meg központosítást végez az MNT, illetve a kulturális stratégiából ez olvasható ki. Mindenesetre szükség van arra, hogy meghozzuk községünk stratégiáját is. Ebben késedelem van, de ehhez mindenképpen szükségesek az intézmények elképzelései is. Tulajdonképpen minden évben elfogadjuk az intézmények kultúr-stratégiáját, egy-két évre előremutatóan. Ez, a képviselő-testület által elfogadott tervezet egy-egy intézmény részéről, később nincs ellenőrizve, felülvizsgálva, hogy ebből mi is valósult meg. Itt elsősorban a Városi Színház stratégiáját említeném, ami nagyon szépen előrelát többek között havonta magyar és szerb színházi előadásokat is, de ez sajnos nincs megvalósítva.
Félprofi színtársulatról is lehetett hallani.
– A Magyar Koalíció 2008-ban egy olyan fejlesztési tervet látott elő, hogy Óbecsén fél-professzionális magyar színházi társulatot hoz létre. Itt voltak is ígéretek, Magyarországon élő színészházaspár részére, akik be is mutatták tehetségüket és képzettségüket, csak azután ez elsiklott. Jó lenne ezt az ígéretet megvalósítani, hiszen a színjátszókra nagyon nagy szükség van magyar nyelven, és ez valahogy kimaradt ebből a Magyar Koalíciós programból.
Hogy működik Becsén a „kul-túrpolitika“,van KMV, Májusi Játékok, és ennyi? Vagy van valamilyen irány?
– Óbecsén az ún. kultúrpolitika négy intézmény keretébe sorolható, a Városi Színház a Đido táncegyüttessel együtt, a Népkönyvtár, a Városi Múzeum és a Petőfi kultúrkör. A hagyományos rendezvények, mint a Középiskolások Művészeti Vetélkedője, az Édes anyanyelvünk vajdasági elődöntője, amit tizenötödik alkalommal szerveztünk meg, a Májusi Játékok, amely vesztett a súlyából, mert már nem az, ami volt valamikor, és azok a rendezvények, amelyek alkalmi, vagy évfordulós ünnepkehez fűződnek, Széchenyi-, Bartók-, Liszt-évfordulók, a kultúrpolitikába abban az évben kapcsolódnak be, amikor az évforduló van. A kultúrpolitikát ezek az intézmények alkotják és végzik, saját belátásuk és elképzelésük szerint. Én kiemelném a Petőfi kultúrkör és a Népkönyvtár tevékenységét, ami a magyar nyelvű lakosság igényeinek kielégítésére vonatkozik. Nem múlik el hét, hogy ebben a két intézményben ne legyen néhány rendezvény.
A felsoroltak közül kimaradt a levéltár…
– Az óbecsei levéltár a Zentai Levéltár kihelyezett része, és egy kicsit mostohán bánnak az óbecsei anyag feldolgozásával, pedig a munkatársak, gondolom, rendelkeznek szakmai ismeretekkel. Ide kapcsolódik az a tény is, hogy egy helytörténész nagyon hiányzik Óbecsén. Ezen felül azt is ki kell emelni, hogy a Városi Múzeumban, amely a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt intézménye, egyetlen magyar nyelvű munkatárs dolgozik. Ha vennének mellé fel még egy helytörténészt és egy múzeumpedagógust, mert nagyon szép példaként szolgál a Topolyai Múzeum példája, ahol múzeumpedagógus is dolgozik, akkor biztosan fel lenne dolgozva Óbecse múltja is. Ezért kellene egy helytörténész is, aki tényleg írással is foglalkozna, meg művek megjelentetésével, kutatással is.
A közönség nem minden rendezvényre „vevő”.
– A közönségszervezéssel van némi gond, az még várat magára. Olyan rendezvényekre, mint Gereben Ferenc az olvasásról szóló beszámolójára, a csongrádiak vendégszereplésére, Mák Ferenc előadásaira, amelyeken már helytörténeti dolgok hangzanak el, Óbecse szülöttje, Vitkay-Kovács Vera előadóestjére, a Than Károly évfordulóra rendezett egész napos rendezvényre, Bori Imre emléktáblájának avatására, a zsidó templom és a zsidó iskola emlékére rendezett egész napos ünnepségre, Mezey-kántorral kapcsolatos ünnepségre, vagy a Magyar Egészségügyi Társaság óbecsei kétnapos rendezvényére, a Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia óbecsei rendezvényére, ezeken a sarkalatos, nagyon fontos eseményeken a közönség még nem vesz részt tömegesen. Inkább a táncrendezvényeken vannak sokan, ahol az óbecsei gyerekek lépnek fel. Ezt is meg kell nézni! Gondolom, hogy a Petőfi kultúrkör is felvállal még több és nagyobb ismertető előadás szervezési programot, vagy közönségtoborzást, vagy olyan akkreditált továbbképzéseket, amelyek most is folyamatban vannak, vagy a kis színjátszók a csongrádiakkal együttműködve… Számtalan olyan rendezvény, esemény van, ahová különböző érdekeltségű polgáraink elmehetnek és el is mennek. Talán nagyobb számban kellene… Ez a begubózás nem csak óbecsei probléma. A közösségi élet hiányzik, nem igénylik az emberek, vagy nem tudjuk eléggé megmozgatni. Ez óriási hiány. Ezen felül a hírverés talán nincs mindig olyan szinten, ahogyan kellene.
Miért van az, hogy a Városi Színházban vannak a szerb, míg a Petőfi kultúrkörben a magyar rendezvények? Ez így jó?
– A két intézmény így állította be. A Városi Színház nyitott a különböző rendezvényekre, a KMV is ott zajlik, meg a Suliszínház Fesztivál is, valamint kiállítások is vannak, amelyeken magyar alkotók műveit is bemutatják. Itt legfőképpen Szél Gabriella munkásságát kell kiemelni és dicsérni. Ha mindenki úgy dolgozna a színházban mint ő, akkor nem lenne gond. A Petőfi kultúrkör az óbecsei magyarságot öleli fel, de ők sem zárkóznak el, például a Tolerancia-napi műsort is megszervezik minden évben, ami kétnyelvű.
Beszélhetünk multikulturalizmusról vagy interkulturalitásról?
– A multikulturalizmus nem azt jelenti, hogy állandó kétnyelvű műsorokat szervezzünk, hanem esetleg inkább arra törekedjünk, hogy egymás kultúráját megismerjük és tiszteljük. Egy szerb nyelvű előadás keretében is be lehet mutatni a magyar kultúrának egy-egy szegmensét szerb nyelven és fordítva is. Az interkulturalitásra szükség van, amennyiben az a kultúrát szolgálja. De én nagyon furcsállom azt, nem tudom, hogy mennyire tartozik ide, amit az érettségizők szerveznek minden júniusban ballagásukkor, amikor Guča-i fúvósokat szerveznek ide. Ennek a kultúrközösségnek ez sohasem
volt hagyománya és nem a saját hagyományainkat tiszteljük, hanem importáljuk azt valahonnan, ami nem ránk jellemző. Sem az itteni szerb közösségre, sem a magyar közösségre nem volt jellemző. Ilyesmire kellene odafigyelni, de úgy látszik ez a ponyvairodalom, a silány irodalom és silány kultúra kielégítése.
Ricz Róbert
Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012-2018
Két becsei kiemelt jelentőségű kulturális intézmény
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012-2018 elnevezésű dokumentumában nem sokat foglalkozik az interkulturalitással. A Stratégia bevezetőjében ennyi olvasható: „A stratégia kidolgozásakor figyelembe kell venni két, egyszerre, együttesen ható tényezőt: a vajdasági magyar kultúra egyszerre része az egyetemes magyar, nemzeti kultúrának és egyszerre együttélési kultúra – a többségi kultúrával is folyamatos kapcsolatban áll, kell állnia. A vajdasági magyar kulturális stratégia a kulturális élet minden területén – beleértve a vallási kultúrát is – az egyetemes magyar kultúrához való szerves tartozást kívánja megvalósítani, ugyanakkor figyelembe veszi a kultúrák közti átjárhatóságot, kölcsönhatást és az abból fakadó tényt, amely szerint a közösségi kultúra is kezdeményező, kisugárzó, ilyen értelemben pedig a többségi kultúrához viszonyítva szubkultúraként is áthallással, kölcsönhatással bír a többségi kultúra irányába, ugyanakkor számos szempontból – káderállomány, amatőr tevékenység normatív költségvetési támogatása, projektumtámogatás – kedvezőtlenebb helyzetben van.
Ezen kettős meghatározottság mentén a vajdasági magyar kulturális stratégiának fokozottan figyelembe kell vennie az intézményépítés és tevékenységmeghatározás vonatkozásában a párhuzamosság kiküszöbölését, a tevékenységek ütközését és keveredését. Ugyanakkor határozott politikai, szakmai és szakmapolitikai érdekérvényesítéssel kívánatos elérni a nemzeti közösségi kulturális tevékenységet érintő hátrányok leküzdését, minimalizálását: a vajdasági magyar kultúra a szerbiai kultúrtér szerves része a kistérségtől a tartományig. Ennek a kulturális együttélésnek az állami – önkormányzattól a tartományig és köztársaságig – anyagi támogatás arányos szintjében is meg kell valósulnia“.
A Stratégia becsei vonatkozásai
A Stratégiában a kiemelt jelentőségű kulturális intézmények között két becsei kapott helyet: a Városi Múzeum és a Népkönyvtár – magyar könyvállomány 39.779 (41,24%). A Népkönyvtár esetében a társalapítói jogot az MNT kívánja gyakorolni (a könyvtár alapítója a helyi önkormányzat).
Erre az MNT-nek joga van, hiszen, áll a Stratégiában, a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek a kultúrára vonatkozó, az intézmények irányításában való részvételt meghatározó része kimondja, hogy a köztársaság, az autonóm tartomány vagy a helyi önkormányzat által alapított kulturális intézményekben, melyekről a nemzeti tanács megállapítja, hogy a nemzeti kisebbség identitása megőrzése szempontjából kiemelt jelentőségűek, a nemzeti tanács kinevezi az intézmény igazgatóbizottságának egy tagját; véleményezi az intézmény igazgatóbizottságának tagjai személyére tett javaslatot; véleményt nyilvánít az intézet igazgatójának megválasztása során.
A vajdasági magyar közösség hosszú távú kulturális építkezésének egyik alappillére kulturális hagyatékának teljes feltérképezése, számbavétele, hatékony megőrzése és közösség általi birtokba vétele. Ennek a folyamatnak része azon kulturális intézmények meghatározása, amelyek a kulturális örökség őrzése szempontjából megkerülhetetlenek. Ezen intézmények irányításában, működésének követésében, fejlesztésében való közvetlen és közvetett részvétel teszi lehetővé azt a folyamatot, melynek eredménye az örökség birtokba vétele, az arról való tudás továbbadása és megismertetése úgy a vajdasági, mint a többi magyar közösséggel, illetve a velünk élő többi nemzeti közösséggel és természetesen a többséggel.
A vajdasági magyar közösség, amely a vajdasági kulturális tér szerves része, alkotója és örökségének is létrehozója, identitása őrzése és fejlesztése érdekében nem csak a kiemelt jelentőségről hozhat döntést, hanem ennél közvetlenebb módon is részt vállalhat a számára különösen jelentős kulturális intézmények életében, fejlesztésében, működési irányvonala segítésében, mégpedig a (társ)alapítói jogok átvételével. A Magyar Nemzeti Tanács 2011. május 16-i ülésén 13 kulturális intézmény esetében döntött az alapítói jogok részben (50%) történő átruházásának kezdeményezéséről. Ezen kezdeményezések alapja minden egyes intézmény esetében lehetett és volt az, hogy kiemelt jelentőségű, de egyes intézmények esetében az a tény is erősítette a döntést, hogy az intézménynek alapvető tevékenysége a magyar nemzeti közösség kultúrájának őrzése és fejlesztése.
A kritériumok, amelyek alapján ez a döntés megszületett, a könyvtárak vonatkozásában az volt, hogy a könyvállománynak több mint fele magyar nyelvű és/ vagy tevékenysége pedig legfőképpen vagy meghatározó mértékben a magyar kultúra értékeinek fejlesztéséhez, bemutatásához kötődik. A múzeum esetében a kritérium az volt, hogy a gyűjteményének több mint 60% a magyar közösséghez köthető. Két intézmény vonatkozásában magyar nyelvű és szellemiségű közművelődési és oktatási-művelődési tevékenység végzése volt a kritérium.
A nemzeti tanácsokról szóló törvény kultúrára vonatkozó részének az alapítói jogokra vonatkozó 16. szakaszában az áll, hogy a nemzeti tanács, a törvénnyel összhangban, kulturális intézményeket alapíthat, a nemzeti kisebbség kulturális sajátosságai és nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének érdekében, és alapítói jogokat és kötelességeket gyakorolhat. A köztársaság, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzat, az említett intézmények alapítójaként, az alapítói jogokat egészében vagy részben a nemzeti tanácsra ruházhatja át, olvasható az MNT kulturális stratégiájában.
A nemzeti tanácsi döntést követően az alapítónak meg kell erősítenie az alapítói jogok átruházását az alapító által elfogadott döntéssel (a kiemelt jelentőség esetében az intézmény alapszabályában kell megerősítenie az értesítés kézhezvételétől számított harminc napon belül), majd a nemzeti kisebbségek tanácsairól szóló törvény értelmében szerződést kell kötnie a Magyar Nemzeti Tanáccsal, amely a felek kölcsönös jogait és kötelességeit tartalmazza.
A kulturális stratégia a kiemelt jelentőségű műemlékek közé sorolta a becsei, a Ferenc-csatornán levő zsilipet, jelentős tájegységgé nyilvánította a Pogácsát, a műemlékek jegyzékén szerepel a Paduai Szent Antal-templom és a Than fivérek szülőháza.
A művelődés tekintetében szó van a stratégiában a becsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörről, a kiemelt jelentőségű rendezvények közé tartozik a KMV, a Petőfi kultúrkör Táncművészet Világnapja elnevezésű rendezvénye stb.
A stratégiában természetesen az MNT által megszabott stratégiai célok, értékelvek és prioritások leírása is szerepel.
A stratégia, amely letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról, nyolc részből áll: Bevezető; Vajdasági magyar kultúra – közösségi-nemzeti és kisebbségi identitás; Helyzetkép – tendenciák; Stratégiai célok, értékelvek, prioritások; A stratégiai célok és prioritások megvalósulását segítő (új) intézmények, programok; Stratégiai célok területi felosztása; Stratégiai célok intézményekhez rendelt felosztása; Kulturális háló – irányvonal és célkitűzés.
Szerzők
A Vajdasági magyar kulturális stratégia 2012-2018 felelős szerkesztője Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács művelődési tanácsosa. A Vajdasági magyar kulturális stratégia alapját egyrészt az MNT felkérésére Barlai Jenő szociológus által készített és feldolgozott, több mint 140 000 egységből összetevődő, az amatőr és hivatásos kulturális intézményeket és tevékenységet egyaránt érintő kutatás képezi, másrészt azok a rész-stratégiák, amelyek szerzői a vajdasági magyar kulturális élet szakemberei. A mintegy 270 oldalas mű szerzői: Ágoston Pribilla Valéria, Barlai Jenő, Dévavári Beszédes Valéria, Fodor István, Hajnal Jenő, Hulló István, Lovas Ildikó, Lovász Kajdocsi Gabriella, Mirnics Gyula, Molnár Edvárd, Németh Ferenc, Ninkovné K. Olga, Ózer Ágnes, Papp Árpád, Penovác Náray Éva, Raffai Judit, Ricz Péter, Siflis Zoltán, Szűcs Balázs, Urbán András, Vanger László.
B.M.
Körkérdés
Fontos a kultúra helyzetének elemzése, bemutatása
A Becsei Mozaik több mellékletet is megjelentetett már, amelyekben a becsei magyar kultúrával foglalkozik. A legutóbbi mellékletünkben, amelyet októberben jelentettünk meg, utánajártunk annak, hogy a kisebbségek valóban csak táncolnak és énekelnek, vagy valami mással is foglalkoznak. A melléklet megjelenését követően mintegy 80 magyar nemzetiségű polgárral beszélgettünk arról, hogy ezzel, illetve hasonló témákkal szükséges-e foglalkoznia a sajtónak. Mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, hogy az olvasók hogyan értékelik ezeket a tematikus mellékleteket, szükségesnek tartják-e, foglalkozni kell-e szerintük a helyi (óbecsei) magyar művelődési élettel.
A körkérdésünkben résztvevők többsége, 56 százaléka, olvasta kulturális mellékleteinket, illetve azok valamelyikét, 18 százaléka nem olvasta, 26 százalékuk pedig nem nyilatkozott arról, hogy olvasta-e, hanem általánosságban beszélt a művelődési élettel foglalkozó cikkekről. A megkérdezettek 99 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy foglalkoznia kell-e a sajtónak a helyi (óbecsei) magyar művelődési élettel, s mindössze egy százalékuk mondta azt, hogy ehelyett a kulturális élet megszervezésére kell összpontosítani.
Helyszűke miatt csupán mintegy 40 választ teszünk közzé.
Horák Kornél: Néha igen érdekes dolgokat találok a mellékletekben. Szerintem jó, hogy vannak!
Börcsök Margarita: Minden mellékletet elolvastam, s amit lehetett, le is töltöttem az internetről. Igen, fontosnak tartom az ilyen jellegű témát, tetszik a Mozaikban, hogy több oldalról világítják meg mindig a témát, nem pedig szubjektív véleményeket alkotnak és általában a kultúra Óbecsén egy picit (vagy nagyon) háttérbe szorult. Kell, igen!
Rókus Arnold: Olvastam a mellékletet és tökéletesnek tartom. Én úgy érzem, minden megmozdulás, amely nemzeti
értékeink megtartását szorgalmazza, nagyon fontos, így a kultúra helyzetének elemzése, bemutatása is fontos. Országunk Mátyás óta „nem létezik”, a magyar nemzet is megszűnt, és inkább csak a magyar népről tudunk már beszélni, viszont kultúránk még van, és ez árulja el, kik vagyunk igazán, ez az, amit nem tudnak elvenni tőlünk. Ennek fennmaradásához bizonyos mértékben ez a melléklet is hozzájárul, így mindenképp nagyszerűnek tartom, hogy a helyi kultúrával mélyebben foglalkozzunk, vagy foglalkozzon valaki, bármilyen formában.
Csapó Zoltán: Szerintem muszáj vele foglalkozni! Ápolni kell a „magyarságot”, viszont, hogy ez valakiket mennyire érdekel, abba nem mennék bele.
Kancsár Izabella: Az igazság az, hogy eddig nem igazán olvastam a Becsei Mozaikot. Természetesen szükségesnek tartom az ilyen témájú mellékleteket, és szerintem kell foglalkozni a helyi magyar kultúrával, illetve annak helyzetével.
Mester-Kúti Csilla: Igen, én olvasom a Mozaik mellékleteit, persze van lemaradásom, mostanában tényleg nem néztem bele! Engem érdekel, mesélek róla azoknak, akik nem olvasnak. Biztatok mindenkit, ha nem veszi meg a lapot, akkor legalább kattintson rá az interneten, egyszerű, gyors és sok mindent meg lehet tudni. Szerintem kell a magyar kultúrával foglalkozni! Szeretem az iskolák rendezvényeit, akcióit követni és más kultúreseményt is.
Forgács Melitta: Szerintem kell, szükséges a kultúrélettel foglalkozni. A becsei élettel kapcsolatban nem vagyok képben… Nem vesszük a Becsei Mozaikot, vagy csak nagyon ritkán, nem olvastam mellékletet, de szívesen elugranék akár színházba, ha erről lenne szó.
Kiss Erika: Sajnos nem olvasom a Mozaikot, de foglalkozzatok vele.
Sass Szabina: Én még nem olvastam róla, de szerintem kell foglalkozni vele. Egy becseinek illik tudni a helyi kultúrákat, hogy aztán azt ápolni is tudja a későbbiekben, illetve továbbadhassa. Meg azok számára is fontos lenne, hogy megjelenjen az újságban, akiket érdekel bővebben ez a téma, pl. olyan dolgokat tudhat meg másoktól, amire régóta keresi a választ.
Dorogi Mária: Természetesen kell. Én örülnék annak is, ha több előadást, stb. szerveznének akár a könyvtárban, akár a kultúrkörben.
Szerda András: Nem olvasok nyomtatottat! Egyébként ezek a dolgok jók lennének kordokumentumnak, ha hűen és nem szűrve dokumentálnák közösségünk kultúr-ízlését.
Friss Tünde: Természetesen szükséges dolog, fontosnak tartom, hogy az emberek értesüljenek ilyen témájú mellékletekkel is. Én általában el szoktam olvasni azokat a cikkeket is, mert szerintem fontos dolog hogy a kultúránkkal foglalkozzunk, ápoljuk azt.
Gálfi Ildikó: Persze hogy kell foglalkozni a helyi magyar kultúra helyzetével!
Csonka Ági: Nem olvasom a becsei újságot, viszont igenis kell foglalkozni a kultúrával, anélkül szegény a lelkünk.
Harangozó Edina: Mivel elég keveset vagyok Becsén, ezért csak ritkán olvasom a Becsei Mozaikot. Szerintem fontos a kulturális események bemutatása és igenis kell foglalkozni a helyzetével. Fontosnak tartom, hogy az emberekhez eljusson az, ami történik. A kultúra egy összetartó erő is, és minél több embert vonunk be, annál jobb. Úgyhogy szerintem jó ötlet az ilyen témájú mellékletek megjelentetése.
Péter Diana: Igen, szükségesnek tartom az ilyen témájú mellékleteket.
Andruskó Csaba: Persze, hogy kell foglalkozni a dologgal. Viszont szerintem a bővítés ráfér mindenképp. Ne csak az eddig ismert tartalmak jelentsék a kulturális élet magját. De ezt addig nem remélhetjük, míg csak néhány ember dönt a kérdésről, nem kérdezve, mire lenne szükség. Ez korosztályfüggő, de megoldható.
Ördög Krisztina: Hogy őszinte legyek, nem sok újságot olvasok, a híreket, amelyek érdekelnek, megnézem a televízióban vagy ráböngészem az interneten. Mivel még nem igazán olvastam a mellékletekből, nem tudom megmondani, hogy hogyan értékelem őket, és hogy egyáltalán szükségesnek tartom-e őket. Viszont azt fontosnak tartom, hogy foglalkozzanak/ foglalkozzunk a helyi magyar kultúrával!
Sinkovics Gabriella: Szerintem kell, és jó, ha írnak is róla!
Bartuc Edit: Persze, hogy kell foglalkozni, csak így tovabb! Olvasom a Becsei Mozaikot és lenne egy kérdésem: Miért nincsenek fent a magyar szövegek a web-oldalon? Vagy én nem láttam jól? (Fent vannak; az újságíró megjegyzése)
Potrebić Tőzsér Gabriella: Olvastam, olvasom, mivel előfizetők vagyunk. Szerintem kell! Meglepett néhány információ az utolsó számban. Konkrétan: nem is tudtam néhány ifi társulatról, szervezetről, hogy vannak, hogy mit is csinálnak. Így összefoglalva, leírva, nagyon dicséretes. Kevésbé érdekelnek a politikai vonatkozású kiadások, de hát azoknak a kiadásoknak is bizonyosan van olvasótábora.
Károlyi Andrea: Igaz, hogy nem mindegyik mellékletet olvastam, de fontosnak tartom, hogy egyáltalán foglalkozzunk a kultúrával, mert sajnos manapság erre egyre kevesebb időt szentelnek/ szentelünk, és kevésbé tartják/ tartjuk szükségesnek, hogy egyáltalán szóljunk róla. Én mindenesetre teljes mértékben támogatok mindent, ami ezzel kapcsolatos.
Szűcs Árpád: Az igazsághoz hozzátartozik az a tény, hogy nem olvastam a kiadványokat, de szerintem foglalkozni kell az óbecsei magyar kultúrával!
Kovács Attila: A kultúra helyzetével természetesen kell/ kellene foglalkozni, valahogy az emberek tudatára adni mikor, hol és mi történik, inkább nyilvánosan megmondani, mint: hallottad? ki mit mondott? Való igaz, nem olvasom a Mozaikot, sajnos… Nagyon kevés becsei történésről tudok, amit az Újvidéki Rádióból, vagy esetleg a 7 Nap havonta megjelenő mellékletéből értesülök, de ez nem az. Nem csak a táncosokra gondolok, vannak és léteznek más szakosztályok is.
Sofró Erzsébet: Még szép, hogy kell! Mér régen kellett volna! Szerintem, ha egy olyan kis falu, mint Torda foglalkozik ilyesmikkel és a lapjukat még külföldön, sőt Ausztráliában is olvassák a magyarok… Szerintem mi, amatőr festők, egy téma lehetnénk. Egész évben aktívak voltunk, minden hétvégén voltunk festőnapokon. Sok érdekes ünnepségre is hívtak bennünket, voltak kiállításaink is. Sok hagyományőrző tájházban megfestettük a régiségeket és a síkságra jellemző tájakat, tárgyakat stb. Ezekből a szebb munkákból illusztrációkat lehetne hozzáadni egy-egy eseményhez.
Deissinger Ferenc Hajnalka: Sajnos többnyire csak akkor olvasom a lapot, amikor olyasmit tartalmaz, ami engem közvetlenül érint (pl. a diákjaimmal kapcsolatos írások), így az említett mellékleteket sem ismerem. Azt fontosnak tartom, hogy egy kisvárosban, amilyen Óbecse is, legyenek olyan rendezvények, amelyek a lakosságot közösséggé formálják, és azokról a lapok írjanak. Más kérdés, hogy a szélesebb rétegekre oly jellemző kultúra iránt (is) tanúsított közönyt mivel lehetne szertefoszlatni… Egy közösség akkor tud „kulturális életet” élni, ha a minimális életszínvonal felett kiegyensúlyozott létállapot jellemezheti.
Fehér Ferenc: Igen. Kell vele foglakozni, minden ilyen jellegű megmozdulásról kell írni és értékelni kell!
Karácsonyi Vilmos: Kell foglalkozni a kultúrával mindenképpen. Nem túl sokat olvastam erről a témáról, de mintha derengene valami. Mert alig veszek valami újságot. Legalább látjuk, hogy kik is azok, akik csinálják Becsén a kultúréletet.
Kobrehel Andruskó Boglárka: Szerintem alapvetően hiányzik a kultúra Becsén, függetlenül, hogy magyar vagy szerb. Jó lenne egy kicsit a nemzeti jellegű rendezvények mellett mást is szervezni, például filmvetítést (mivel mozi nincs), zenei rendezvényeket, színházi rendezvényeket. Lehetnének különféle előadások igazi szakértők részvételével, eltekintve a helyi mindentudóktól, akik táltosok, természetgyó-gyászok egy személyben. Emlékszek arra, amikor dr. Czeizel Endre tartott előadást. Az lenne az igazán jó, ha, mondjuk, havonta lenne kiadva programajánló füzet a helybeli megmozdulásokról.
Tripolszki Attila: Őszintén, nem olvastam, mert nem olvasok újságokat, mint a fiatalok többsége. Meglátásom szerint kell foglakozni vele, de jobbnak tartanám, hogy egy általános web-lapot készítenének, ami összefoglalja Becsén az eseményeket, mert én általában 4-5 órát lógok az interneten napi szinten, és amire kíváncsi vagyok, azt ott megtalálom. Becsének nincs egy magyar nyelvű web-portálja, amit nagyon hiányolok, mert ha azt szeretném megtudni, hogy mi történik, akkor kb. 4-5 web-lapot meg kell néznem. De nem csak az eseményékről van szó, hanem a kultúrával kapcsolatos történésekről is, de mindenféleképpen azt mondom, hogy kell, hogy legyen az újságban is.
Dosztán Lenke: A Becsei Mozaikot néhány éve nem olvasom, azaz egyik helyi újságot sem olvasom. Ami érdekel a Mozaik cikkei közül, azt elolvasom az interneten. Ebből kifolyólag nem tudtam róla, hogy jelentek meg ilyen jellegű mellékletek. Egyébként fontosnak tartom, hogy foglalkozzanak (az újságírók), foglalkozzunk (mi, az olvasók) ilyen témákkal. Azonban, ne csak az óbecsei magyar kultúra legyen a téma, hanem a péterrévei is (mivel bácsföldvári nincs). Mivel nem olvastam a mellékleteket, nem tudom, hogy foglalkoztatok-e a péterréveivel. Engem konkrétan a bácsföldvári érdekelne, ha lenne.
Ződi Anna: Nem olvastam őket, de állítom, hogy kell vele foglalkozni, mert nekünk, kisebbségi létben, nincs annyi lehetőségünk magyarul művelődni, mint az anyaországban.
Cseszák Zsombor: Az online cikkek közül szoktam párat olvasni, amire ráfutok. Persze, hogy kell foglalkozni, mivel van mit felmutatnia Becsének, és a felelős személyeknek kulturális szinten (is).
Cseszák Balázs: Szerintem állandóan kell foglalkozni vele, beszélni róla, reklámozni, hangoztatni, hogy populáris legyen a gyerekek és a szülők számára is az, amit a Petőfiben is csinálunk. A kultúrából nem árt a sok, ahogy a sportból sem.
Szerda Balázs: Az igazság az, hogy nem olvastam őket, ezért véleményt sem igazán mondhatok róluk, legalábbis konkretizálni nem tudok. Véleményem szerint a kultúrával foglalkozni kell, ha nem is mindenkinek közvetlenül. Minden emberhez el kell juttatni és erre a feladatra a média, pl. egy újság a legalkalmasabb. Ha ezáltal csak minden harmadik emberhez eljut a kultúra és annak helyzete, valamint felkelti érdeklődését legalább annyira, hogy továbbra is informálódni akarjon, az már sikernek mondható. Ezért gondolom azt, hogy az ilyen mellékletekre szükség van.
Tót Kása Piroska: Csupán egy mellékletet láttam. Az általános tájékozottság miatt szerintem kell a melléklet.
Bátori Szilvia: Az igazság az, hogy nagyon ritkán olvasom a Becsei Mozaikot (évente 4-5 alkalom), de akkor, amin elidőzök, az a kultúra, már azért is mert egy ideje, sajnos, nem tudok aktívan hozzájárulni és foglalkozni az óbecsei magyar kultúra fejlesztésével! Szükséges foglalkozni e témával, sokkal erőteljesebben és „hangosabban”, ha lehet. Sajnos még mindig nem kapják meg az emberek időben az információt sok eseményről.
Csizmár Tibor: Persze, nagyon is szükségesnek tartom az ilyen témájú mellékleteket. Sajnos az eddigieket nem olvastam. Fontos foglalkozni az itteni magyar kultúrával, nem szabad hagyni, hogy feledésbe merüljön „őseink” kultúrája.
Zsidai Lívia: Igen. Nagyon is kell foglalkozni. Mert amerre mi haladunk az nagyon rossz út, és ennek az útnak nincs vége.
Péter Lea: Szerintem fontos, hogy az emberek foglalkozzanak a kultúrával, értesüljenek a kulturális életről, és részt vegyenek benne, mert amellett, hogy művelődés szempontjából sokat jelent, összeköti az embereket egy közösségen belül.
Rab Virág Éva: Nem olvastam őket, de szerintem Óbecse községben olyan mértékű, és színvonalú a kulturális élet, hogy azzal igenis érdemes és kell foglalkozni. Ismétlem, én nemcsak Óbecsében gondolkodom, hanem Péterrévében is. Legalább havonta egyszer. Téma biztosan lenne.
Gilvázi Beáta: A becsei kultúrával mindenféleképp kell foglalkozni. Én nem tudok állást foglalni ott, ahol különbségekről kell beszélni: magyar, szerb, katolikus, pravoszláv…ezek megosztják még jobban az emberiséget. Mivel ritkán olvasok újságot, most mérvadó véleményt nem tudok alkotni a mellékletről. Elköltöztem Zentára és itt mást látok a kultúra terén. Becsén nem homogén a közeg, meg erőteljes a gazdasági leépítés. Nehéz egységes kulturális életet kialakítani, a megosztást meg nem szeretem, ha nincsenek közös pontjaink a másik féllel. Pl. a városi kórust, amelynek tagja vagyok, a multi- és interkulturalizmus szempontjából fontos kulturális közegnek tartom. Ha létezik egy heterogén közegben olyan hullám, ami inkább inter-, mint multi-, akkor beszélhetünk békés együttműködésről. Jelenleg úgy érzem, hogy kicsit megosztott a társaság. Foglalkozni tehát a magyar kultúrával kell, de szerintem csak úgy, hogy időnként felmutat olyan pontokat is, ahol kreatív módon találkozik ez az egész más, itt élő kultúrákkal is. Minden emberben, függetlenül a vallási és nemzetiségi hovatartozástól, vannak közös pontok, amelyek összefűzik őket, s amelyeknek köszönhetően segíthetjük egymást egy olyan világban, amely egyre bizonytalanabb alapokon áll. Mindentől független, örök értékeket kell újra életre keltenünk és ápolnunk, s folyamatosan egymástól tanulnunk. Ez jelenti nekem a kultúra fejlődését, amiért érdemes a dologgal foglalkozni.
Erer
A kultúráról
A szakadék áthidalása
Nem elengedhetetlenül szükséges, de érdemes figyelmet szentelni Slobodan Beljanski A túlsó part – esszék a kultúra gonoszságáról és a megváltás kultúrájáról című könyvére. Idézetek következnek, amelyekről megéri alaposan elgondolkodni.
„Egyesek kultúrának nevezték az értelem ébredése előtti korból visszamaradt téves természetes hajlamok leigázása vagy elpusztítása képességének megszerzését. Mások úgy vélekedtek, hogy a kultúrát egyszerűen körül lehet írni: mindaz, ami értelmet ad az életnek. Ismét mások a lényegekkel való közvetlen és ösztönös kapcsolatot tulajdonítottak a kultúrának, olyan kapcsolatot, amelyet az értelem nem tud úgy kifejezni, mint az érzések, az akarat és a tudatalatti. Néha ez a megközelítés egy misztikus felépítményből is állt a regresszív civilizációból eredő külső tilalmak interiorizációjának folyamatában, abban a folyamatban, amely szabadságot csak akkor hoz nekünk, ha lemondásunk önkéntessé válik“.
„A kultúra nevében és azon belül gazságokat követtek el és követnek el. Erről teoretikusok írnak, akik a gonosz gyökereit, többek között, a kultúrában is megtalálják, vagy pedig a társadalmi cselekvés valamely különálló területével foglalkoznak, amilyen a ’gyűlölet politikai kultúrája’. Jogosan mutatnak rá arra, hogy nálunk az elmúlt tíz év során a kultúra nevében több rosszat követtek el, mint jót, és hogy a kultúrára való hivatkozás sokkal hatékonyabbnak bizonyult a gyűlölet és a háború igazolgatásában, mint a tolerancia és a béke elérésében.“
„Eközben, valamely kultúra ’jóként ’ vagy ’rosszként’ való megítélése nem csak az utólagos bíráskodóktól vagy más kultúrákhoz tartozóktól ered, hanem azoktól a tevékeny résztvevőktől is, akik az őket genetikailag predesztinálni és elnyelni akaró kultúra kényszere ellenére sem veszítették el azon képességüket, hogy kilépjenek belőle, hogy szembeszálljanak vele és hogy bírálják.“
„Gadamer a többnyelvűségben ismerte fel Európa kulturális identitását, amely a mások iránti megbecsülés külső feltétele, valamint a filozófia, a vallás, a tudomány és a művészet közötti különbségtételben, amely belső tényezőként alakította ki a Nyugat görög-keresztény kulturális egységét, a Keleti és a Nyugati Császárságra való utóbbi felosztással a hitszakadás mentén, de az ökumenikus mozgalommal is, amely a kulturális egység sajátos jellegzetessége és lehetőség e szakadék áthidalására“.
(Slobodan Beljanski: A túlsó part – esszék a kultúra gonoszságáról és a megváltás kultúrájáról, Peščanik, 2011)
A melléklet megjelenését a Szerb Köztársaság Művelődési Minisztériuma tette lehetővé
