Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A községi képviselő-testület ülésén – Napirenden a 2010. évi költségvetés

A községi képviselő-testület ülésén – Napirenden a 2010. évi költségvetéstrg_fontane

Tegnap – lapzárta után – tartották meg a községi képviselő-testület 20. ülését. Napirenden szerepelt Zoran Subotičkinak, a Mint egy ház párt tanácsnokának lemondása, majd a község 2010. évi költségvetésének elfogadása, amelyet 758,8 millió dinárban határoztak meg.

Előlátták a község Alapszabályának módosításával és kiegészítésével kapcsolatos teendők megkezdését is. A határozattervezet kidolgozásában Zoran Kovač, Dragica Skakić, Dubravka Kovačev, Vesna Živkov és Momčilović Orsolya vesz majd részt.
Napirenden szerepel a község területrendezési tervének egybehangolása A településről és építésről szóló törvénnyel, illetve várhatóan határozat születik a település átfogó szabályozási tervének kidolgozásáról is.
A tanácsnokok a zöld közterületekről szóló javaslatot is megvitatják, majd hatályon kívül helyezik a háziállatokról szóló határozatot.
Az ülésen módosítják a Városi Múzeum és a Népkönyvtár Alapszabályát, elfogadásra kerül a Labud Pejović óvoda 2008/2009. évi tanévre vonatkozó oktatási-nevelési programjának megvalósításáról szóló beszámoló, valamint jóváhagyják az óvoda 2009/2010. évi munkatervét.
Ezt követően leváltásokra és kinevezésekre kerül sor.  A Toplana igazgatóbizottságának új tagja Jovan Peskarov lesz, a bácsföldvári Svetozar Marković iskola iskolaszékébe Marjan Radičevićet Gordana Mihajlović váltja fel, a Műszaki iskola iskolaszékében Vesna Jović és Branislav Kovačev helyett Marjan Radičević és Biga-Đukić Jasminka kap helyet. A Közgazdasági-kereskedelmi iskola iskolaszékében Drapos Erzsébet helyére Dudás Klára kerül.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *