Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A képviselő-testület ülésén – Harmadszor is módosították a költségvetést

A képviselő-testület ülésén – Harmadszor is módosították a költségvetésttrg_fontane

December 30-án tartották meg a helyi parlament 21. ülését, amelyen a tanácsnokok konstatálták, hogy a Mint egy ház párt új képviselője Zoran Subotički helyett Aleksandar Dimitrijević lett, majd meglehetős szócsata után a helyi képviselők harmadszor is módosították a község 2009. évi költségveté-sét a Mladost Sportközpont egy kilenc évvel ezelőtt keletkezett adósságának törlesztése miatt, amely eddig csaknem 62 millióra duzzadt.

Ennyi pénzzel tartozott ugyanis a Mladost Sportközpont a NIS Naftagasnak a szolgáltatott geotermális vízért. A költségvetés módosításával mintegy 22 millió dinárt biztosítottak a sportközpontnak, amellyel az év végéig kifizethették az adósság alapösszegét, ugyanis a község már előzőleg törlesztett 7 millió dinárt. A kamat 32 millió dinárt tesz ki, de ezt az összeget a NIS nem fizetteti meg, hanem „cserébe“ a község biztosít majd a vállalat benzinkútjának megfelelő területet. A sportközpont adósságának törlesztésére szánt mintegy 22 millió dinárt a község (az intézmény alapítója) a szolidáris lakásépítésre szolgáló közös eszközfogyasztási alapból (12,78 millió dinár), valamint a bérek utáni adónövekedésből (9,1 millió) fedezte.
A költségvetés módosításának kapcsán az ellenzéki képviselők, mindenekelőtt a Szerb Összefogás koalíció tagjai, a sport hátrányos helyzetéről beszéltek, hiszen szerintük a becsei kluboknak a község nem juttat elegendő pénzt, de a vita során szó volt a helyi gazdaság helyzetéről, a munkanélküliségről, valamint arról is, hogy mit (nem) tett a község annak érdekében, hogy javítson a gazdasági helyzeten, hogy munkát biztosítson a polgároknak, s hogy Becsére csalogassa a befektetőket.
Knézi Péter községi elnök kijelentette, hogy Becse községben a sport nincs hátrányos helyzetben, és a klubok megkapták az előlátott pénzt, de, mondta a polgármester, a költségvetési keretből semmiféleképpen sem lehetséges finanszírozni a mintegy 60 becsei sportklub tevékenységét.
A becsei parlament, Siniša Momčilović módosító javaslatainak elfogadását követően, meghozta a vendéglátóipari létesítmények nyitvatartási idejére vonatkozó határozatot. Eszerint a helyi vendéglátóipari létesítményeket télen (szeptember 6-tól május 15-ig) munkanapokon és vasárnap 23 órakor kell bezárni, hétvégeken pedig éjfél utáni egy órakor. A nyári munkaidő (május 16-tól szeptember 15-ig) munkanapokon és vasárnap 24 óráig tart, pénteken és szombaton pedig hajnali 2 óráig.
Két képviselői csoport, a Magyar Koalíció  és a Szerb Összefogás részéről is bírálat érte a  Városi Színház vezetőségét azért, mert a 2008-as munkajelentést csak a 2009-es év végén terjesztette elő. A színház igazgatója, Velimir Cvejanov elismerte, hogy ez  személyes hibája miatt fordult  elő és  viseli a következményeket. A jelentést végül elfogadták a képviselők, de Cvejanov nem mondott le posztjáról, bár ezt indítványozta a Szerb Összefogás tanácsnoka.
Az ülésen elfogadták a helyi közvállalatok, a Komunalac, a Stankom, a Toplana és a Vodokanal 2010. évi munkaterveit. A Magyar Koalíció indítványozta, hogy a 2010-ben esedékes első költségvetési módosításnál vizsgálják felül a közvállalatok igazgatóbizottságai elnökeinek és tagjainak járandóságát. Az indítvány szerint az igazgatóbizottsági térítményeket ki kell egyenlíteni a községi képviselők járandóságával (jelenleg havi 7500 dinár).
Az ülésen a képviselők tudomásul vették a Tiszamente Kommunális Vállalatban végbement igazgatócserét, módosították Komunalac Közvállalat 2009. évi munkatervét, módosították a helyi kommunális illetékekről szóló határozatot (előzőleg többszörösére növelték a kommunális illetékek összegét), amelyet nem január elsejétől, hanem március elsejétől fognak alkalmazni.
Az ülés végén Aleksandar Dimitrijević tanácsnok megkérdezte Knézi Péter községi elnöktől, hogy esetében érdekellentétről van-e szó, ugyanis Knézi a község képviselője a Tiszamente vállalatban (a helyi önkormányzat a vállalat többségi tulajdonosa), azonban ugyanennek a vállalatnak a jogi képviselője a községi elnök felesége.
Knézi szerint ebben az esetben nem lehet érdekellentétről beszélni.
A képviselő-testület ülését követően a községi elnök és a képviselő-testület elnöke fogadáson látták vendégül a tanácsnokokat, a közvállalatok és a községi alapítású intézmények képviselőit.                          

F.D.K.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *