Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben – Évadzáró sikerekkel

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben – Évadzáró sikerekkeltrg_fontane

Szűknek bizonyult június 15-én a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme, ugyanis ekkor tartották az egyesület 23. évadzáró műsorát, amelyben az egyesület szakcsoportjainak a 2013/2014-es évad legsikeresebb produkcióit mutatták be.
A szervezők idén is köszönetet mondtak mindazoknak, akik a kultúrkör rendezvényeit, felújítását és működését támogatták, külön kiemelve a becsei önkormányzatot, a budapesti Bethlen Gábor Alapot, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumát, a Nemzeti Kulturális Alapot, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárságot, a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárságot, a Szekeres László Alapot, a Magyar Nemzeti Tanácsot, illetve a vállalatokat, vállalkozókat és magánszemélyeket is.

A műsor kezdetén Galgó Ferenci Andrea, a Községi Tanács oktatással, művelődéssel és civil szervezetekkel megbízott tagja szólt az egybegyűltekhez. Méltatta a kultúrkör és a több mint háromszáz tag munkáját, akik versenyeken, fesztiválokon és különböző fellépéseken, országunk határain innen és túl öregbítik a Petőfi kultúrkör és Becse hírnevét, de azt is kiemelte, hogy nem csak az itt tevékenykedő csoportok munkája miatt fontos a Petőfi kultúrkör, hanem a magyar nyelvű művelődési élet megszervezése miatt is.

Az évadzáró műsorban fellépett a Dúdoló énekcsoport, a Botra férfikórus, a Szelence énekegyüttes, a Csobolyó legénykórus, a Kenderkóc gyermekcsoport, a Csiperke és a Kiscimbora táncegyüttes, a Szólj, Síp, Szólj népzenei vetélkedő díjazottjai, a Bekecs, a Petrence és a Szelence táncegyüttesek, valamint a kultúrkör társas- és modern tánccsoportjai. Az előcsarnokban a Szivárvány festőcsoport és a Szendrey Júlia Kézimunkacsoport szorgos kezű tagjainak munkáiból készült kiállítást csodálhatták meg az érdeklődők.

A műsor végén a csoportvezetőknek és koreográfusoknak, Tót Kása Piroskának, Sárkány Krisztinának, Sulc Erzsébetnek, Péter Leának, Kisimre Szerda Annának, Kohajda Noéminek, Kisimre Árpádnak, Bognár Renátának, Cseszák Korcsik Anikónak, Pétervári Renátának, Cseszák Balázsnak, Talló Martinának és Cseh Ferencnek egy-egy csokorral köszönték meg a munkájukat.

„A tavalyi évadzáró óta, tehát 2013 júniusának derekától máig, 16 alkalommal szerepeltek csoportjaink külföldön, Magyarországról, Romániából és Törökországból érmekkel, díjakkal és elismerésekkel tértek haza. A hazai versenyeken, szemléken is bizonyították, hogy kiváló munka folyik a Petőfi kultúrkörben. Az évad során arra törekedtünk, hogy eleget tegyünk a művelődési igényeknek. Járt nálunk Détár Enikő és Rékasi Károly a Te és én című darabbal, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásával, a Mágnás Miska című operettel szerepelt a kultúrkörben a Szabadkai Népszínház magyar társulata, majd a budapesti Dumaszínház két kiválósága, Bödőcs Tibor és Tóth Edu lépett fel, A keresztanya című kétfelvonásos vígjátékkal vendégszerepelt a Csongrádi Színtársulat, a Zentai Magyar Kamaraszínház A fösvény című színpadi játékát nézhették meg az érdeklődők, a Nőnapi Operettgálán a műfaj szerelmesei magyarországi énekesek fellépését élvezhették, Péter Ferenc mono-kabaréjával szerepelt, illetve a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata (Egy)mással című darabjával lépett fel nálunk. A gyermekek a budapesti Palánta Misszió A rosszat jóval győzd meg! című darabját, illetve a Csizmás kandúrt nézhették meg, de a budapesti Kaláka együttes tagjainak koncertjén is telt ház volt. Volt szüreti és farsangi bál, gyermekheti foglalkozások és rajzpályázat, karácsonyi- és húsvéti kézműves foglalkozások, Maskarádé, Karácsonyköszöntő, megszerveztük a Tolerancia-napi rendezvényünket, a Ricsaj Népművészeti Találkozót, a szabadkai Ébredés zenekar adott adventi koncertet, kilencedszer hirdettük meg adventi irodalmi- és képzőművészeti, valamint az anyák-napi pályázatunkat ovisoknak és általános iskolásoknak, ünnepi műsort tartottunk a Magyar Kultúra Napja alkalmából és március 15-én, első ízben szerveztünk versmaratont a Magyar Költészet Napján, kiállításokat és festőnapot tartottunk, illetve első ízben emlékeztünk meg a Nemzeti Összetartozás Emléknapjáról, amit hagyományossá szeretnénk tenni. Ki kell emelni a konzuli fogadónapokat és a segítségnyújtást a magyar állampolgárság ügyében, amit már két és fél éve teszünk”, mondta Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke.

 

Szent István-napi rendezvény

„Augusztus 15-én és 16-án tartjuk meg hagyományos Szent István-napi rendezvényünket. Pénteken szentmisével és kenyérszenteléssel kezdjük, majd ünnepi műsorral folytatjuk, amely a Magyarok tündöklő csillaga címet viseli. Ezután a Fokos zenekar CD-bemutójára kerül sor, majd magyarországi sztárvendégeink következnek. Idén a Budapesti Operettszínházból Oszvald Marika és Peller Károly lesznek a vendégeink, utánuk pedig Kovács Kati koncertezik. Az estet tűzijátékkal és a pirosi Classic együttes utcabáljával zárjuk. Szombaton délután a Szent István-napi főzőversenyre kerül sor, mialatt a gyerekeknek is szórakozást biztosítunk, kézműves foglalkozásokat és játékokat. A főzőverseny eredményhirdetése után az esti műsorban a kultúrkör társas- és modern tánccsoportja lép fel, majd a Dívák éjszakája című produkció következik Ladinek Judittal, Fésűs Nellyvel és Koós Rékával. Az est folytatásában az RTL Klub tehetségkutatójának, az X-faktornak a 2011-es győztese, Kocsis Tibor lép fel”, ismertette a kultúrkör elnöke.

 

Tanyaszínház Becsén

Idén is a kultúrkör szervezésében érkezik Becsére a Tanyaszínház, július 22-én 21 órakor kezdődik az előadás a Nikola Tesla utcában. Az darab címe: Pajzán históriák. A Tanyaszínház idei előadása ezúttal erotikus és obszcén vizekre evez. A darab dr. Burány Béla Mé piros a gólya csőre? – Erotikus és obszcén népmesék a Délvidéken című népmesegyűjteménye nyomán készül, Lénárd Róbert rendezésében.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *