Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja – Csongrádi diákok Óbecsén

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja – Csongrádi diákok Óbecséntrg_fontane

Március folyamán 14 diákcsoport utazott Vajdaságba Magyarországról a Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programjának köszönhetően.

Óbecsére, a Közgazdasági-kereskedelmi iskolába is ellátogattak a programot Törökbecsén megvalósító keszthelyi gimnazisták, akik a Közgazdasági-kereskedelmi iskola diákjaival együtt emlékeztek az 1848/49-es szabadságharcra. Bár a Közgazdasági-kereskedelmi iskolások már sokat utaztak a diákutaztatási programnak köszönve, idén első alkalommal volt ez az iskola házigazda, hiszen a programra a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrum Sághy Mihály Szakképző Iskolája Csongrádról az óbecseiekkel együtt pályázott.
A tavasz első napján látogattak el a csongrádi szakiskolások városunkba. „Először a Petőfi szobornál koszorúztak a csongrádi vendégeink, majd közös alkalmi irodalomóra következett, a házigazda diákok közreműködésével. Jó házigazdaként a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kistermében ebéddel leptük meg az idelátogatókat, majd a délután folyamán közösen megtekintettük iskolánkat és a Than Emlékházat. Ezután Tisza-parti sétára invitáltuk a vendégeinket, majd kirándulást szerveztünk az Aracsi pusztatemplomhoz, ami mindenkinek nagyon tetszett”, mondta Galgó Ferenci Andrea, a házigazdák egyike.
A csongrádi vendégek közül eddig még senki sem járt Óbecsén és volt közöttük olyan is, aki Szerbiában is most járt először.
„Ez a márciusi nap mindenki számára feledhetetlen marad, köszönjük mindenkinek a támogatását, hiszen nem csak laza barátkozásról van szó, hanem a két iskola további együttműködéséről is. Az első lépések ezen a téren októberben történtek, amikor az óbecseiek jártak a csongrádi szakközépiskolában”, mondta a tanárnő.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *