Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Szederinda Néptáncfesztiválon – Fesztiváldíjas a Kiscimbora

A Szederinda Néptáncfesztiválon – Fesztiváldíjas a  Kiscimboratrg_fontane

Június végén tartották meg Egerben kilencedik alkalommal a Szederinda Nemzetközi Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Néptáncfesztivált, amelyen a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora táncegyüttese is részt vett. Idén tizenhat együttes mutatkozott be a találkozón. Érkeztek csoportok Szlovákiából, Erdélyből és Magyarország több helységéből, valamint vendégegyüttesek Lengyelországból, Törökországból és Indiából.

„A Kiscimbora táncegyüttes visszajáró vendége a fesztiválnak, idén ötödször mutatkoztunk be. A csoport három koreográfiát mutatott be Eger különböző helyszínein. Az egyik versenyszám a kiírás szerint a saját tájegység tánca kellett legyen, így Dél-Alföldről apátfalvi táncokra esett a csoport választása, a Májfa állítás című koreográfiát mutatta be. A másik műsorszám szabadon választott tájegység lehetett, mi a magyarbődi táncokból De jó vót című koreográfiánkat táncoltuk el, míg a gálaműsoron mezőkölpényi táncokkal is bemutatkoztunk az egri várban és a Dobó téren”, mondta Cseszák Balázs, aki párjával, Cseszák Korcsik Anikóval, a csoport koreográfusa és vezetője is.
A Kiscimbora, a zsűri egybehangzó véleménye szerint, már harmadik alkalommal vette át a fesztiváldíjat, és a főnyeremény mellett élményfürdőzést is nyert.
Az egri várban felállított nagyszínpadon és a Dobó téren bemutatott műsor mellett kétszer táncházat is tartott a becsei csoport, a Dobroda zenekar volt segítségükre, amely a fesztiválon is kísérte a kultúrkör ifjúsági együttesét.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *