Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Augusztus 19-én és 20-án – Szent István-napi ünnepség

Augusztus 19-én és 20-án – Szent István-napi ünnepségtrg_fontane

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében idén is két napig tartó rendezvénnyel emlékeznek az államalapító Szent István királyra.

Pénteken, augusztus 19-én, 17.30 órakor a Csongrádi Fúvószenekar vendégváró koncertjével kezdődik a műsor, amelyre az alsóvárosi Páduai Szent Antal templom udvarában kerül sor, majd 18 órakor tartják a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét az alsóvárosi templomban. Este hét órakor kezdődik az ünnepi műsor a Köztársaság utcában, a Petőfi kultúrkör előtt felállított színpadon, ekkor szelik fel a megszentelt kenyeret, majd ünnepi beszédek következnek. Fél nyolckor kezdődik a Csongrádi Fúvószenekar koncertje, majd 19.50-től Palcsó Tamás, a Megasztár második évada döntősének koncertjét élvezheti a közönség. Ezt követően, 20.20-tól a 25 éves Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szakcsoportjainak műsora lesz soron, 21 órától pedig Maksa Zoltán humorista lép fel. Este 10 órakor kezdődik a Fokos zenekar koncertje, amit 11 órakor a himnuszok és a tűzijáték követ, majd utána éjfélig táncházat tart a Fokos zenekar.
Szombaton, augusztus 20-án, 16 és 19 óra között kerül sor a Szent István-napi főzőversenyre. „Összesen negyven csapatra számítunk, még 4-5 szabad hely van. A főzőverseny alatt a jó hangulatról a Harmónia együttes gondoskodik, a legkisebbeknek pedig gyermekprogramokat készítünk. Terveink szerint 20 órakor kerül sor a főzőverseny eredményhirdetésére, majd éjfélig utcabál lesz a Harmónia együttes közreműködésével”, mondta Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *