Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Hétvégi találka – Betlehemezés a Than Emlékházban

Hétvégi találka – Betlehemezés a Than  Emlékházbantrg_fontane

A Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében és a budapesi Bethlen Gábor Alap támogatásával december 13-án tartották meg a Than Emlékházban a Hétvégi találka utolsó előadását, a betlehemezést. Ezt a játékot eredetileg templomokban, majd később házakhoz járva adták elő a gyerekek, gyakran állatok is szerepeltek benne, a gyermek Jézust pedig kisbabával jelenítették meg. A gyermekek sokszor ma is felelevenítik a Jézus születéséről szóló bibliai történetet.

A Than Emlékházban péterrévei, becsei és törökbecsei betlehemezők mutatkoztak be. A Petőfi Sándor iskola tanulói, Benák Erzsébet magyartanárnő és Tallós Boglárka hitoktató csoportjának tagjai, Szöllősy Vágó László forgatókönyve alapján mutatták be a betlehemi játékokat.
A péterrévei diákok, akiket Madarász Kulcsár Sarolta vezetett, csoportja volt a legtömegesebb, míg a törökbecsei csoport, Micsik Béla hitoktató tanítványai Kálmány Lajos gyűjtése alapján játszották el a Jézus születéséről szóló bibliai történetet.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *