Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Magyarország elnöke ismét Áder János – Az elnök köszönetet mondott Teleki Júliának

Magyarország elnöke ismét Áder János – Az elnök köszönetet mondott Teleki Júliánaktrg_fontane

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés március 13-án. A Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott, a baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra pedig 39-en szavaztak.

Ádert a második fordulóban választotta államfővé a parlament, miután az első kör – kétharmados támogatás híján – eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot.
Áder újraválasztása május 10-től hatályos.
Még jelöltként megtartott beszédében Áder János azt mondta, hogy az elmúlt öt év megerősítette abban, hogy az élet központi kérdésévé kell tenni a teljesítményt, államfői munkája során pedig számos bizonyságát lelte ennek. A tapasztaltakból példaként említett egy kis faluban elért munkanélküliség-felszámolást, hazai vállalat sikerességét, magyar találmányokat, tudós-, orvos- és ápolói teljesítményeket. Az államfő a parlamentben, a köztársasági elnökválasztást megelőző beszédében számot adott az eltelt öt esztendőben végzett munkájáról. Felidézte, hogy 2012-ben azt ígérte, államfőként mindig a magyar érdekek és értékek szószólója lesz. Kijelentette: az öt éve is vallott értékek alapján kívánja az államfői munkát végezni. Arról is beszélt, hogy a köztársasági elnök alaptörvényből következő külpolitikai mozgástere lehetőséget ad régóta húzódó vitás kérdések megoldására, lezárására is.
A szerb-magyar megbékélés kontextusában többek között elmondta, hogy Tomislav Nikolic szerb elnökkel 2012-ben folytatott budapesti tárgyalásán felvetette az 1944-45-ös bácskai vérengzéseket és a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös döntést, Tomislav Nikolić pedig úgy reagált, hogy elérkezett a megbocsátás és a megbékélés ideje. A szerb államfővel kötött budapesti elvi megállapodás után 2013-ban született meg a szerb parlament döntése, amely elítélte a második világháború végén elkövetett atrocitásokat, majd Magyarország köztársasági elnökeként bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyeket a második világháború során magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen, idézte fel Áder, hozzátéve, hogy néhány hónap múlva pedig a szerb kormány hatályon kívül helyezte a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös határozatot.
Áder János parlamenti beszédében név szerint említette az óbecsei Teleki Júliát is. „Azt, hogy a múlt e tragikus, fájdalmas fejezetét 70 év elteltével – más európai országoknak is példát mutatva – sikerült lezárni, azoknak köszönhetjük, akik évtizedekig keresték az emlékeket és az emlékezőket. Azoknak, akik újra és újra megpróbáltak – nem kevés személyes kockázatot vállalva – minden évben méltó módon megemlékezni az ártatlan magyar áldozatokról. Bár többen voltak, de kettőjük nevét szeretném megemlíteni: Matuska Mártonét és Teleki Júliáét. Akik évtizedekig nem adták fel a reményt, segítettek nekünk abban, hogy a világ XX. században kibillent erkölcsi rendjéből helyreállítsunk valamit. Köszönet érte!“, mondta Áder.

Összeállította B.M. (Forrás: MTI, Origo, Áder János parlamenti felszólalása)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *