Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Mi történt velünk a 2012. év második felében? – Új hatalom, fegyelmi eljárások, fürdő partner nélkül

Mi történt velünk a 2012. év második felében? – Új hatalom, fegyelmi eljárások, fürdő partner nélkül06valtozas

Július 3-án megtartotta alakuló ülését az új összetételű községi parlament. A képviselő-testület elnökének az akkor még VMSZ-es Knézi Pétert választották meg. Jelzésértékű volt, hogy a Szerb Haladó Párt közölte, hogy ők is Knézire szavaztak. Az első szavazások egyébként arra utaltak, hogy DP-LDP (Fordulat)-VMSZ tengelyű koalíció jön létre, vagyis, hogy gyakorlatilag csupán a szerb haladó pártiak lesznek ellenzékben. Polgármestert, pontosabban: községi elnököt, azonban nem választottak a képviselők. Egy hétre rá meglepőnek tűnő bejelentés érkezett: a Szerb Haladó Párt és az Új Szerbia, a Liberális Demokrata Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom, a VMSZ képviselőinek egy része (eleinte 5 a nyolcból, majd 3) és az egyetlen VMDP-s (Friss László) alkotja majd a többséget a 36-tagú képviselő-testületben.

Július 16-án a 20 tagot számláló többség megválasztotta polgármesternek Vuk Radojevićet, az SZHP községi bizottságának elnökét, aki meggyőzően alulmaradt a DP jelöltjével szemben a vajdasági választások második fordulójában. A polgármester-helyettesi posztot az LDP kapta (Tamara Ivanišević). A Községi Tanácsban („kormányban” 3-3 helyet kapott az SZHP és a Fordulat (LDP-SZMM), kettőt a VMSZ listáján bejutott, de később a pártvezetés által kizárt képviselők és utóbb (novemberben) egyet a VMDP. Talán a biztos, ami biztos alapon az ülés előtt és alatt a községháza előtt marcona alakok gyülekeztek. Mint kiderült, Újvidékről érkeztek és SZHP-sek voltak.
Milivoj Vrebalov, a Fordulat óbecsei (és törökbecsei) listavezetője közleményben határolódott el az SZHP-vel szövetkező LDP-sektől, a pártközpont ellenében cselekvő VMSZ-esek ellen pedig fegyelmi eljárás indult a párton belül: „A Vajdasági Magyar Szövetség minden olyan községben, ahol érdekelt az önkormányzat felállításában, egyezségre jutott meghatározott pártokkal, elsősorban a Demokrata Párttal, ezen önkormányzatok létrehozásáról. Óbecsén is ez volt a helyzet, s a döntést a VMSZ elnökségi tagjaként Knézi Péter is elfogadta – egyhangú döntések születtek. Mindennek ellenére Knézi később az óbecsei nyolc képviselő egy részével a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós megállapodást, a jelen pillanatban három VMSZ-es képviselő képezi a haladókkal és a Fordulattal (LDP és SZMM) együtt a községi vezetést. A VMSZ elnöksége óbecsei kihelyezett ülésén egyhangúlag amellett foglalt állást, hogy az előállt helyzet nem elfogadható, s fegyelmi eljárás elindítását kezdeményezte a három képviselő, illetve további három olyan személy ellen, akik az így létrejött községi vezetőségben részt kívántak venni” – magyarázta az elnökség döntésének okait Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke. Utóbb, július 26-án Knézi Péter, Szabó Zoltán és Kovács Norbert helyi képviselőket, Galgó Ferenci Andrea és Acsai István tanácstagokat, valamint Ferenc Edvin önkormányzati munkatársat a VMSZ megfosztotta párttagságától.
Pál szerint az eredeti elképzelés szerint, amely az óbecsei önkormányzat felállására vonatkozott, a VMSZ-t illette meg a képviselő-testület elnöki tisztsége, melyre Knézit meg is választották, s a DP határozta volna meg a polgármester személyét.
„A VMSZ óbecsei szervezete a párt utasítása szerint május végén megkezdte a koalíciós tárgyalásokat a Demokrata Párttal, és két forduló után már ki is bontakozott egy koalíciós szerződés. Az aláírás előtt pár nappal azonban a DP kijelentette, hogy nekik a Fordulatot, azaz a Liberális Demokrata Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom koalícióját is be kell vonniuk a tárgyalásokba – mi ebbe is belementünk. Időközben a DP elvesztette a kormányalakítás lehetőségét Belgrádban, ami után pár nappal a Fordulat jelezte: nem kíván a továbbiakban a DP-vel együttműködni. Az óbecsei VMSZ-elnökség ekkor döntött úgy, hogy tárgyalásokat kezdeményezünk a Szerb Haladó Párttal és a Fordulattal, de nem zártuk le a tárgyalásokat a DP-vel sem. A tárgyalások velük azonban lelassultak, és időközben a másik oldalon kialakult egy olyan elfogadható koalíciós szerződés, amely mellett az óbecsei elnökség is kiállt. Ezt a szerződést én aláírtam, ami után a VMSZ elnöksége megpróbálta a helyi VMSZ képviselőit eltántorítani ettől a megállapodástól. Néhányukat sikerült is, de a három VMSZ-es képviselő kiegészülve a VMDP képviselőjével elegendő volt a parlamenti többség megalakításához. A VMSZ vezetősége ekkor kezdeményezte ellenünk a kizárás megindítását“, mondta el Knézi Péter. Arra a kérdésre, mi volt a perdöntő, amikor az SZHP mellett döntöttek, elmondta: „Az óbecseiek pontosan tudják, milyen előnyük származott az elmúlt négy év VMSZ-DP koalíciójából egy olyan időszakban, amikor a DP minden szinten hatalmon volt. Gyakorlatilag semmilyen. Azért döntöttünk így, mert úgy gondoljuk, hogy minden pártérdeket felülír a község érdeke. Úgy gondoljuk, hogy ezekkel az új erőkkel tudunk majd pénzt hozni a községbe – ezt a lehetőséget nem akartuk elszalasztani. A DP-vel előkészített megállapodás tartalmilag szinte azonos az új koalíciós szerződéssel, de ez utóbbi esetében arra is látunk esélyt, hogy az abban lefektetett célkitűzések meg is valósuljanak és Óbecse végre új lapot kezdhessen“.
Ricz György, a Gerontológiai Központ igazgatója is elejében azok között volt, akik Knézi mellett maradtak. A vajdasági kormány emiatt leváltotta igazgatói posztjáról. Ricz revideálta álláspontját, így két nap múlva visszakerült a posztra.
Az új hatalom vezetőinek egyik első útja Budapestre vezetett, Szijjártó Péter (Fidesz) államtitkár fogadta a polgármester vezette küldöttséget. A téma természetesen az óbecsei fürdőkomplexum volt. A küldöttség konkrét eredmények nélkül tért vissza.
Július utolsó szombatján a községi képviselő-testület egyhangúlag szavazta meg a községi díj várományosait. A döntést követően a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői az ügyrendi szabályzat megsértésére hivatkozva elhagyták az ülést, így a különböző önkormányzati testületek és bizottságok elnökeinek és tagjainak kinevezését, valamint Gordana Namačinski képviselő-testületi elnökhelyettes lemondását nélkülük szavazta meg az óbecsei parlament. Az új elnökhelyettes Nenad Tomašević (SZMM) lett. Vuk Radojević (SZHP) községi elnök az ülés végén bejelentette: a Putevi Srbije Közvállalat ígérete szerint az Újvidék-Zenta regionális út Óbecse és Péterréve közötti részének felújítását augusztus elsején folytatja a kivitelező, és 45 napon belül két kilométer, jövőre pedig további 1,8 kilométer új útszakasz készül majd el (idén első nekifutásra 300 métert rekonstruáltak).
Júliusban az új hatalom képviselői fogadták a londoni Olimpiára utazó óbecsei sportolókat: Szilágyi Csabát, Marko Novakovićot, Marko Tomićevićet, Dejan Terzićet és Sóti József edzőt. Az új községi kormány a sportolókat egyaránt 400 euró dinár ellenértékével jutalmazta.
Péterréve hívőközössége július közepén nem volt hajlandó elfogadni a Bácskai Egyházmegye püspöke, msgr. dr. Pénzes János püspök áthelyezési határozatát, amellyel elhelyezi Péterrévéről Balcsák Szilárd atyát és odahelyezi Baráth Gábor moholi plébánost. A péterrévei hívek több levélben és petícióval is kérték a püspököt, hogy hagyja Péterrévén Szilárd atyát, a pasztorális tanács tagjai is kértek meghallgatást a szabadkai püspökségen, valamint a hívők három autóbusszal Szabadkára is elutaztak, de a püspökkel nem sikerült találkozniuk. Július 17-én lakat őrizte Szilárd atyát a péterrévei plébánián – a pasztorális tanács ugyanis úgy döntött, Szilárda atyát nem adják ki, mást meg nem engednek be, amíg a püspök meg nem hallgatja kérésüket. Ferencz Magdolna kijelentette, hogy Szilárd atya nehezen viseli a kialakult helyzetet, de a hívők kitartanak elhatározásuk mellett. A püspök nem hallgatta meg a hívők kérését. A péterréveiek azért zárták a szívükbe a fiatal atyát, mert az alatt a nyolc hónap alatt, amióta Péterrévén szolgál, felpezsdítette a falu hitéletét: maga köré gyűjtötte a gyerekeket, kinyitotta a plébániát a különböző lelki közösségeknek, és fölkarolta az ifjúságot. A hívők azt mondták: ha nem talál megértésre kérésük, megtagadják az egyház támogatását, és a templom is üresen kong majd. A hívők azonban július 18-án levették a lakatot a plébániáról és felhagytak a tiltakozással. Aznap Szilárd atyát Szabadkára rendelte a püspökség, ugyanakkor a nap folyamán a pasztorális tanács egyik tagját telefonon arra szólította fel valaki: vegyék le a törvénysértő lakatot a plébániáról, amit a hívők meg is tettek. A hívőközösség nevében Ferencz Magdolna ezzel kapcsolatosan kijelentette: a péterréveiek nem kívánták veszélybe sodorni Szilárd atya biztonságát és jövőjét, ezért döntöttek úgy, hogy leveszik a lakatot a templom kapujáról. Bár szerették volna továbbra is a faluban tudni őt, azt sem akarják, hogy a hívők ragaszkodásának árát az atya fizesse meg, ezért felhagytak a tiltakozással. A péterrévei hívők beszámolója szerint Balcsák Szilárd atya helyére mégsem Baráth Gábor moholi plébános került, ugyanis Varga Jenő atya, a péterrévei Szent Imre plébániahivatal vezetője szolgáltatott misét a Mindenszentek-templomban. Az atya a misén jelentette be: őt nevezték ki egy évre ebbe a templomba, így ez idő alatt mindkét plébánián ő teljesít majd szolgálatot.

Augusztus – Községi díjak, óriási aszálykárok

Augusztus 1-én ülést tartott a képviselő-testület, a helyi képviselők többsége döntést hozott a község alapszabályzatának majdani módosításáról, majd következtek a leváltások és kinevezések egyes helyi intézményekben és közvállalatokban. Leváltották a Toplana (Dejan Babin), a Vodokanal (Gallusz Zsolt), a valamikori Stankom, ma Építésügyi Igazgatóság (Zvonimir Stankov), a Városi Színház (Velimir Cvejanov) és az Idegenforgalmi szervezet (Marijan Gujanica) igazgatóit, és helyükre az új hatalom új igazgatókat, illetve megbízott igazgatókat nevezett ki, ugyanis a színházban és az Idegenforgalmi Szervezetben addig is megbízott igazgatók voltak. A Távfűtő új igazgatója Dejan Vuković (SZMM) okleveles gépészmérnök, a Vodokanalé Slobodan Mitrović (LDP) okleveles technológiai mérnök, az Építésügyi Igazgatóságé Goran Matić (SZHP) okleveles közgazdász, a Városi Színház megbízott igazgatója Zdravko Petrović (LDP), az irodalomtudományok magisztere, az Idegenforgalmi Szervezeté pedig Gordana Džigurski (a Fordulat ajánlata) okleveles mezőgazdasági mérnök (agroökonómiai szakirány).
Óbecse község 2012-es díját az alábbi személyek kapták meg a képviselő-testület augusztus 3-ai (városnapi) díszülésén: Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógus, Kinka Erzsébet, az óbecsei Népkönyvtár igazgatója, Snežana Bašić, az óbecsei Szabálysértési Bíróság elnöke, Óbecse község cukorbetegség ellen küzdő egyesülete, Ana Antić, a New York-i Kolumbia Egyetemen doktori titulust szerzett történész, valamint Igor Brać civil aktivista.
Miután július folyamán csupán 300 méteren újították fel az Óbecse-Péterréve közötti útszakaszt, Vuk Radojević polgármester közölte, hogy a Szerbiai Utak közvállalattól ígéretet kapott, mely szerint augusztus 1. és szeptember 15. között további 2 km-t, 2013-ban pedig 1,8 km-t újítanak fel.
Az óriási aszálykárok miatt a vajdasági kormány (DP-VSZL-VMSZ) arra kérte a szerbiai kormányt (SZHP-SZSZP-Szerbiai Egyesült Régiók), hogy hirdesse ki az elemi csapást és segítsen a kárvallott gazdákon. Hasonló követeléseket fogalmazott meg két gazdaegyesület: a Vojvodina Agrar és a Klub 100 P Plusz. A szerbiai kormány nem hirdette ki az elemi csapást. Goran Knežević (SZHP) új szerbiai mezőgazdasági miniszter közölte, hogy a költségvetés átütemezésével 12-15 milliárd dinárt tudnak biztosítani aszálykárok enyhítésére.
Goran Ješić (DP) új vajdasági mezőgazdasági titkár a vajdasági aszálykárokat egymilliárd euróra becsülte. A vajdasági kormány átütemezte a termelők hitelfizetési kötelezettségét a tartományi intézményekkel szemben, két évvel elhalasztotta az öntözési illeték fizetését és a korábban tervezettnél több pénzt különített el terménybiztosításra. Óbecse község területén 2,785 milliárd dinárra becsülték az aszálykárokat.
A szerbiai mezőgazdasági miniszter elbocsájtotta az előző kormány idejében alkalmazott fiatal mezőgazdasági tanácsadókat (összesen 1600-at), mondván, hogy ezeknek a fiataloknak 200 millió dinárnyi bérrel tartozik az állam. Óbecsén 12-en voltak.
Az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör Ifjúsági Mozgalmának szervezésében augusztus 2-a és 5-e között harmadik alkalommal került megrendezésre a Honismereti Ifjúsági Tábor (HONIT). Délelőttönként kézműves foglalkozásokon, valamint lovaglással, íjászattal múlatták az időt a fiatalok, délutánonként elismert előadók a magyar történelemről beszéltek, egy magyarországi egyesület huszárbemutatót tartott, esténként pedig remek koncerteknek köszönhetően forrósodott fel a hangulat a táborban. A 65 táborlakónak közel a fele Magyarországról, Erdélyből és a Felvidékről érkezett.
A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kétnapos rendezvénnyel ünnepelte Szent István napját. Augusztus 17-én a Csongrádi Fúvószenekar koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a városközpontban, majd a községháza előtt a polgármester megszegte az előzőleg megszentelt kenyeret. A Köztársaság utcában felállított színpadon ünnepi köszöntőt Zsoldos Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere mondott. Guzsvány Izabella mezzoszoprán koncertjét, majd a budapesti Magma Tűzszínház Fényhalászok című előadását nézték meg a jelenlévők. Janicsák Veca koncertezett, tűzijáték következett és a moholi Dutty zenekar szórakoztatott. Másnap főzőverseny volt, a Zenegér együttes, a Petőfi kultúrkör csoportjainak műsora nézhették meg és Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésznőjének De ki viszi haza a biciklit? című színházi előadása következett. A beharangozott Keresztes Ildikó helyett Tóth Vera koncertezett. A rendezvényt a becsei önkormányzat, a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, magánszemélyek, vállalatok, vállalkozók támogatták.
Megalakult a VMSZ ideiglenes községi vezetése, melynek feladata a szervezeten belüli választások lebonyolítása volt. Tagjai: Ricz György, Fehér László, Molnár Viktor, Csernyák Mihály és Szilágyi Attila.
A bácsföldvári telepi óvodát a VMDK tagjainak közreműködésével újították fel.
Hét súlyos lopás gyanúja miatt letartóztatták a földvári T. G-t (1989).

Szeptember – Nikolić, majd Pajtić a Sojaproteinben, magyar szélsőségesek garázdálkodása

Sokkal kevesebb az elsős (381) az óbecsei községben, mint tavaly (445). 208-an szerb, 173-an magyar tannyelvű tagozatban kezdték meg tanulmányaikat.
Augusztus 30-án a VMSZ Tanácsa is megerősítette a párt fegyelmi bizottságának korábbi döntését, így az a hat óbecsei VMSZ-tag, akiket a bizottság kizárt soraiból, ezentúl hivatalosan is párton kívüliként folytatja munkáját, jelentette be szeptember 5-én Knézi Péter, a községi képviselő-testület elnöke. Szabó Zoltán, a Knézihez hű frakció vezetője elmondása szerint a községi VMSZ tagságának közel 40 százaléka – mintegy 250 párttag – jelezte írásban a kilépési szándékát, és ők teszik ki az aktív tagok zömét, de a községi tanács tagjainak a többsége és az ifjúsági szervezet számos aktív tagja is támogatják ezt a civil kezdeményezést.
Szeptember 17-én Fehér Erzsébet és Krajtmár Urbán a Vajdasági Magyar Szövetség irodájában átadta 181 óbecsei VMSZ-tagnak a kilépési nyilatkozatát.
A VMSZ szeptemberi magyarkanizsai összejövetelén – értelmiségi, civil és egyházi személyek részvételével – arra a kérdésre kereste a választ, hogy lehet-e együttműködni a haladókkal, ha a helyzet úgy kívánja? A tanácskozáson a következő döntés született: VMSZ a létező koalíciókat nem kívánja felrúgni, adott esetekben viszont támogatja az új, a Szerb Haladó Párt részvételével létrejövő helyi hatalmakat.
A Beta hírügynökség szemtanúkra hivatkozva közölte: mintegy harminc, nacionalista jeleket viselő bőrfejű okozott rendbontást szeptember 29-én, szombaton, Óbecsén. A magyar fiatalok először a Floyd szórakozóhely vendégeit sértegették, majd a városban több verekedést is kiprovokáltak. A kopaszra nyírt tettesek a szemtanúk szerint bakancsot és fekete dzsekit viseltek, a kabátjukon pedig Nagy-Magyarország jelképe volt látható. Az áldozatok kisebb sérülésekkel megúszták az esetet. Nem ez az első hasonló incidens az utóbbi időben a városban: egy hónappal korábban a rendőrség bűnvádi feljelentést tett hat óbecsei lakos – K. Albert (24), Bojan M. (19), Bojan V. (21), K. Kornel (21), K. Norbert (33) és Aleksandar A. (21) ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 8-án éjjel a Floyd előtt tömegverekedésben vettek részt. Az újvidéki rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szórakozóhely bérlője nem tett rendőrségi feljelentést a szombaton történtek miatt, ezért érdeklődésünkre hivatalos információkkal az üggyel kapcsolatosan nem tudott szolgálni. A rendőrség hivatalos idézést küldött ki a kávéház bérlőjének, aki meg is jelent a rendőrségen. György László, a kávéház bérlője azt nyilatkozta: a szombati Félhomály-koncert előtt személyesen kérte a rendőrséget, hogy fokozottan figyeljék a környéket, akik ezt meg is tették. Mivel a kávéházban történt provokáció mértéke szerinte nem indokolta, az esetet valóban nem jelentette a rendőrségnek, de a későbbi incidensek lehetőségére felhívta a járőröző rendőrök figyelmét.
Szeptembertől kéthetente jelenik meg a Becsei Mozaik.
Szeptember elsején az óbecsei Sojaproteinbe látogatott az új államfő. Tomislav Nikolić az új községi vezetőkkel is ott találkozott, nem ment el a községházára. Három napra rá a Sojaprotein új üzemrészlegének megnyitóján Bojan Pajtić (DP) vajdasági kormányfő volt jelen.
Szeptember 1-től a kisiparosok (35 foglalkozás) nem kötelesek pénztárgépet üzemeltetni.
PIK-ügyben ismét halasztás: szeptember 28-án sem nyilatkoztak a hitelezők az átszervezési tervről. Az újabb határidő december 20.
A Mladost sportközpont előtti téren megtartották a Második Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást. A helyi hatalom nem képviseltette magát a megnyitón. A tartományi mezőgazdasági titkár segédje volt jelen. Ez alkalomból Óbecse főterén a Neverne bebe és a Griva koncerteztek.
Három évtized után Péterrévén volt vásár. A Helyi Közösség szerint a 150-200 eladó portékáját 2500-3000-en tekintették meg. 2013-ban március 24-én és szeptember 23-án is lesz Péterrévén vásár.

Október – Az Aquaprofit nem épít gyógyfürdőt Óbecsén

Visszalépett a stratégiai partner: az Aquaprofit nem épít gyógyfürdőt Óbecsén.
Október elejére már egyértelművé vált, amit sokkal korábban sejteni lehetett, hiszen annak idején az Orbán-kormány képviselője a VMSZ és a DP vezetőivel parolázott…
Munkatársunk kérdéseire e-mailben válaszolt Udud Péter, az Aquaprofit vezérigazgatója. A becsei önkormányzat és az Aquaprofit között létrejött megállapodás szerint a beruházáshoz szükséges források biztosításának határideje szeptember 30. volt. A kérdésre, hogy teljesült-e a megállapodásnak ez a feltétele, Udud így válaszolt: „A nevezett megállapodás, azaz a Vegyesvállalati és Részvénytulajdonosi Megállapodás (JVSHA) nem került aláírásra, így a benne megjelölt határidő nem járt kötelezettség vállalással egyik fél oldaláról sem. A 2011.12.07-én aláírt dokumentum a társaság Alapító Okirata (Articles of Association) volt, ami a mai napig nem került benyújtásra, bejegyzésre a cégbíróságon“. Ezt követően Udud válaszolt a kérdésre, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre a beruházáshoz szükséges pénz, a megállapodás megszűnik vagy az Aquaprofitnak továbbra is szándékában áll megkezdeni a beruházást? Válasza egyértelmű: „A beruházás pénzügyi forrásai közül a magyar kormány által nyújtandó vissza nem térítendő állami támogatás előreláthatóan nem áll majd rendelkezésre. Ennek hiányában az Aquaprofit Zrt. nem tudja megkezdeni a beruházást“.
Új vezetőt kapott az óbecsei Népkönyvtár és a Komunalac Közvállalat: az előbbiben Kinka Erzsébet utódja Sormáz Izabella lett megbízott igazgatóként, az utóbbi cég igazgatói székében Fehér Erzsébetet Kovács Norbert követte. Kaszás Attila, a Mladost Ifjúsági és Sportközpont igazgatója lemondott tisztségéről, helyére Zoran Grbić került megbízott igazgatóként.
Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztek Óbecsén is. A belvárosi katolikus temetőben levő emlékműnél, ahol mintegy hetvenen jelentek meg, a községben tevékenykedő magyar politikai pártok és civil szervezetek közösen koszorúztak. Kiss Igor (VMDP), Szmieskó Zoltán (Magyar Egység Párt), Knézi Péter (Óbecse Községért Polgári Csoport), Mester-Kúti Csilla (Magyar Polgári Szövetség) és Zubcsik Gábor (Magyar Remény Mozgalom) közösen koszorúztak, majd a VMDK tagjai és a VMSZ tagsága tette le a kegyelet virágait az emlékműnél. Alkalmi műsort a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tagjai adtak, fellépett a Szelence énekegyüttes, valamint Péter Lea és Rókus Zoltán szavalók. A tizenhárom vértanúért és az 1848-49-es szabadságharcban és forradalomban elesett hősökért ft. Fuderer László mondott imát.
Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 40. országos döntőjét október 12. és 14. között tartották meg Sátoraljaújhelyen. A megmérettetésen 142 középiskolás vett részt Magyarországról, illetve a határon túlról. Vajdaságból négy becsei és két újvidéki gimnazista vett részt. Péter Lea a verseny különdíját, Zubcsik Ágnes pedig Sátoraljaújhely város különdíját érdemelte ki.
A Knézi Péterhez hű községi képviselők és a VMDP-s Friss László új frakciót alakítottak Za Bečej – Óbecséért néven.
Októberben kiderült, hogy Fehér Erzsébet (a VMSZ kádere) a Komunalac igazgatói posztjáról való távozása előtt (lejárt a négyéves mandátuma) állandó munkaviszonyban alkalmazta fiát – nem létező munkahelyen, tartálykocsi sofőrként. A Komunalacnak ugyanis nincs ciszternája. Október 17-től a Komunalac igazgatója a péterrévei Kovács Norbert (egykor VMSZ-es, majd az Óbecséért civil szervezet tagja).
Molnár Viktor lett a VMSZ óbecsei szervezetének új elnöke. Helyettesei Ricz György és Fehér László.
Óbecsén megünnepelték október 8-át, a Felszabadulás napját: az önkormányzati vezetőkön kívül jelen volt az orosz nagykövetség kultúrattaséja, a Gaszpromnyeft orosz óriáscég képviselői, az oroszországi Isztrini régió képviselői, a helyi szerb-orosz baráti társaság képviselői…
A PIK-ből elbocsájtottak több mint 120 személyt. A két szakszervezet vezetői, akik korábban oly vehemensen védték a dolgozókat, ezúttal hallgattak. Milan Mišić lemondott a PIK igazgatói posztjáról.
Óbecse (egyelőre?) mégsem lesz vásárváros: a szervezők ezentúl Temerinben rendezik meg a kiállításokat.
A földvári helyi közösség épületében több mint egy hónapon át nem volt fűtés, mert a Srbijagas a 200 000 dináros tartozás miatt elzárta a csapot. Emiatt fáztak a rendőrök is, akik az épületben állomásoznak.

November – Ünneplés, koszorúzás, a hatalom sikerei, Fölszállott a páva

Az új hatalom Óbecsén is megünnepelte a város Szerbiához csatolásának 94. évfordulóját.
A községi önkormányzat szervezésében november 1-jén, Mindenszentek napján, a második világháborúban ártatlanul kivégzettekre emlékeztek a belvárosi temetőben felállított kopjafánál. Ft. Fuderer László belvárosi katolikus plébános imáját követően Knézi Péter, az óbecsei képviselő-testület elnöke és Vuk Radojević polgármester az önkormányzat, Ritecz Miklós főkonzul a magyar állam nevében helyezett el koszorút a kopjafánál. Ezt követően a civil szervezetek, a Magyar Nemzeti Tanács és a magyar nemzeti pártok képviselői koszorúztak és hajtottak fejet az áldozatok emléke előtt. A megemlékezésen felléptek a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tagjai. Péterrévén a Falunkért Ifjúsági Csoport tartott megemlékezést október végén.
Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza ebben az évben Fölszállott a páva címmel népzene és néptánc tehetségkutató versenyt hirdetett. A selejtezőkön több vajdasági csoport és egyén is részt vett, de a negyvennyolc legjobb produkció közé csak négyet válogatott be a zsűri: a szabadkai Róna Táncegyüttest, a kupuszinai Csizmadia Annát, Becséről, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörből a Fokos zenekart és a Cseszák Korcsik Anikó-Cseszák Balázs párost. Az elődöntőben kiesett a Róna táncegyüttes, illetve a Cseszák házaspár, míg a december 1-jén megtartott középdöntőben a Fokos zenekar is távozni kényszerült. A versenyt szólóének és hangszer kategóriában mégis egy vajdasági, Csizmadia Anna nyerte.
Módosították a 2012-es évi községi költségvetést, amely valamivel több mint egymilliárd dináros lett. Vuk Radojević polgármester közölte, hogy a módosítás célja az adósságok csökkentése és az egyenletesebb elosztás.
Vuk Radojević (SZHP) polgármester és Tamara Ivanišević (LDP) alpolgármester november végi sajtótájékoztatón jelentették be: Nikola Selaković igazságügyi és közigazgatási miniszterrel folytatott tárgyalásuknak köszönhetően az új törvénytervezetben Óbecse és Törökbecse közös alapbíróságot kap óbecsei székhellyel. A 2009-es szerbiai igazságügyi reform óta Óbecsén nincs alapbíróság és ügyészség.
Radojević elmondása szerint az új hatalom 220 millió dináros tartozást örökölt, de a hivatal működésének eddigi racionalizációjával ezt az összeget sikerült 160 millió dinárra csökkenteni. Az egyik nagy sikertörténetnek az állami földek bérbeadását tartja, ugyanis míg 2010-ben a hektáronkénti átlagár 110 euró volt, idén átlagosan 322,50 euróért keltek el a parcellák, így a községet megillető 40 %-os bevétel ebben az évben meghaladta a 454 ezer eurót, míg 2010-ben ez mindössze 164 ezer euró volt. Az árverésre bocsájtott 4100 hektárnyi állami földnek csupán egy kisebb részét nem vették bérbe. A legmagasabb ár 85 000 dinár volt egy hektár bérbeadásáért. Egy földvári két hektáros parcelláért adtak ennyit.
A német ST Energiával az önkormányzat aláírt egy előzetes megállapodást, és azt reméli, hogy a beruházó a telek bérbevétele után egy 30 főt foglalkoztató szoláris parkot épít az ipari zónában. Ha a holland Champion Technology céggel is leszerződnek, a vegyipari cég itt fog a kőolajiparban használatos adalékanyagokat előállítani. A cseh Favorit cég egy bérelt objektumban bicikliket gyártana, a Techno Soft amerikai-szerbiai vegyes vállalat pedig szándéknyilatkozatban jelezte: a jövő év elején az ipari parkban robotikai üzemet építene.
Radojević szerint az önkormányzatnak rendkívül jó a kapcsolata a köztársasági politikummal és az országos közvállalatokkal is, ennek köszönhető, hogy az év végéig a parlament elé kerülő törvénytervezet szerint Óbecsére is visszakerül az alapbíróság, valamint befejeződik az Óbecse és Péterréve közti autóút 2300 méteres rekonstrukciója is. A megújulásra váró utolsó, 2100 méteres útszakasz várhatóan a jövő év első felében készül el. Megállapodás született arról is, hogy az Újvidék és Törökbecse irányából Óbecsére vezető utak találkozásánál körforgalom épül meg, amit teljes egészében a Szerbia Utai Közvállalat fog finanszírozni.
A községi sportszövetség, és az önkormányzat megállapodott három óbecsei olimpikonnal – Marko Novaković, Dejan Terzić és Marko Tomićević kajakozókkal –, hogy pályafutásukat Óbecsén folytatják.
Miroslav Vasin (DP) vajdasági munkaügyi titkár párttársát, Dušan Petrović (DP) korábbi szerbiai mezőgazdasági minisztert tette felelőssé a PIK sorsának megoldatlanságáért. Vasin azt mondta, hogy Petrović miniszterként soha nem kezdeményezte, hogy a szerbiai kormány nyilatkozzon a vajdasági kormány rendezési javaslatáról, melynek értelmében az állam egyrészt tulajdonrésszé alakította volna át kinnlevőségeit, másrészt felvásárolt volna akkora banki kinnlevőségeket, hogy a PIK többségben állami céggé válhasson. Vasin szerint nem tudni, mi a szándéka az új szerbiai kormánynak a kombináttal. Hozzátette viszont, hogy a vajdasági kormány kitart elképzelései mellett és hogy azokat támogatja Vuk Radojević (SZHP) óbecsei polgármester is. Slavko Vlaisavljević, a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet vajdasági vezetője azt mondta, hogy amennyiben kihirdetik, hogy a PIK csődbe jutott, vagy megneszelik, hogy valamely mágnásnak akarják átjátszani, a PIK dolgozói zárlat alá veszik egész Vajdaságot.

December – Médiát akar a hatalom

Konfliktusba keveredett az új óbecsei hatalom nagyobb része (konkrétan Radojević polgármester és Knézi képviselő-testületi elnök) a szerbiai és vajdasági újságíró-egyesületeket tömörítő Médiakoalícióval. A két községi vezető ugyanis bejelentette, hogy helyi médiaközpontot akarnak létrehozni (saját televízió, rádió és újság elindítása), mert elégedetlenek a helyi média tevékenységével. Knézi az önkormányzati törvényre hivatkozott, a Médiakoalíció pedig többek között az országos médiastratégiára, amely a hatalmi szervek számára (a kisebbségi nemzeti tanácsok kivételével!) nem teszi lehetővé a médialapítást. Knézi a Facebookon azt üzente a másik félnek, hogy a médiaprivatizációját a közszolgálati médiával (!) kezdje (RTS és RTV). A hatalmi koalíció LDP-s része elhatárolódott a községi média létrehozásának ötletétől.
A Vodokanal tavaszra iható vizet ígér Péterrévére. A péterrévei helyi közösség 2010 elején adta át a vízvezeték-hálózat karbantartási munkálatait az óbecsei Vodokanal Közvállalatnak – a polgárok megítélése szerint azóta jelentős mértékben romlott a víz minősége. Mivel a háztartásokban nincsenek vízórák, a lakosok átalánydíjban fizetnek, aminek fejenkénti 5 köbméterben meghatározott havi díját is rendkívül magasnak tartják. A falu lakói a nemrégiben megtartott falugyűlésen azt is felvetették: a tanács vizsgálja ki egy saját kommunális vállalat létrehozásának a jogi lehetőségét.
Nem volt főtéri szilveszterezés Óbecsén, ehelyett első alkalommal szerveztek Téli fesztivált a városban. December 5-étől január 7-éig a forralt bor, az édességek, az ajándéktárgyak és a koncertek mellett korcsolyapálya is várta az érdeklődőket.
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szavalóversenyén a becsei Molnár Kinga második helyezett lett (Szózat), Fehér Nikolette (Himnusz) pedig különdíjat kapott.
A budapesti Fővárosi Művelődési Házban a Regősök húrján elnevezésű vers- és prózamondó verseny országos gáláján közel ötven fellépő tehetségét mérlegelte a zsűri, és arany oklevéllel jutalmazta Dániel Valentinát, a becsei Petőfi Sándor iskola tanulóját.
Majdnem akkora érvágás lett a délvidéki magyar nemzettesten az elmúlt évtized, mint a hírhedt kilencvenes évek. A 2002-es és a 2011-es évi népszámlálások között 13,5%-kal csökkent a magukat magyaroknak vallók száma – közölték hivatalosan decemberben. Az országban a közel háromszázezer magyarból (pontosan: 293 299) kilenc év alatt alig több mint negyedmillió (253 899) maradt. Összehasonlításképpen, 1991 és 2002 között, tehát egy 11 éves, háborús és hiperinflációs időszakban 49 284-gyel kevesebb lett a magyar, ami akkor 15%-os csökkenést jelentett…
Végszóként Badis Róbert szociológus megállapításai: „A mobilitási szándékot vizsgáló kutatások szerint minden második fiatal gondolkodik külföldi munkavállaláson. Ennek a tendenciának lassulásához vagy megállításához, országos gazdasági fellendülés szükséges, új munkahelyek, anyagilag és erkölcsileg megbecsült tudás. Az pedig köztudott – igaz, nem vizsgált és bizonyított –, hogy Szerbiában pártszimpátia és kapcsolatok révén lehet legkönnyebben munkához jutni. Ez elől menekülnek a fiatalok”.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *