Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Négy magyar párt együtt indul a választásokon – Megalakult a Magyar Fordulat koalíció

Négy magyar párt együtt indul a választásokon – Megalakult a Magyar Fordulat koalíciótrg_fontane

December 23-án Szabadkán a Magyar Remény Mozgalom, a Magyar Polgári Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, illetve a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökei bejelentették egy közös választási koalíció létrehozását.
László Bálint, az MRM elnöke elmondta, hogy az elmúlt hónapokban több alkalommal is egyeztettek az említett vajdasági magyar pártok.

– Sajnos a Vajdasági Magyar Szövetség ezekre az összejövetelekre nem jött el. Az egyeztetéseken, a különböző témák kapcsán sikerült konszenzusra jutnunk, a délvidéki magyarság szempontjából kulcsfontosságú kérdésekben egyetértünk. 2012-ben Szerbiában választások lesznek – mondta László, majd hozzátette, hogy az említett négy magyar párt a 2012. évi választásokon Magyar Fordulat elnevezéssel közösen indul. Kijelentette, hogy valós alternatívát kívánnak felkínálni a délvidéki magyarságnak, és a pártok képviselői hamarosan megkezdik a koalíciós tárgyalásokat. László szerint nem egy szokványos összefogásról van szó, teljesen új erőt szeretnének képviselni, és nyitottak mindenki előtt, vagyis mindenkit várnak – még a VMSZ-t is – ebbe a koalícióba, hiszen ez egyben nemzeti érdek.
Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke elmondta:
– A vajdasági magyarságnak a túléléshez szüksége van fordulatra, a politikai életbe vissza kell, hogy térjen az érdekvédelem. Abban vagyunk érdekeltek, hogy egy valódi magyar összefogás jöjjön létre – mondta Rácz Szabó. Mint mondta az autonómia kérdését újra fel kell eleveníteni, és a nemzeti tanácsokról szóló törvényt ugyanúgy, mint a hatályban lévő választási törvényt, illetve a rehabilitációs törvényt is közös erővel meg kell változtatni.
Csonka Áron, a VMDK elnöke ismertette, hogy a koalícióba minden párt egyenrangú partnerként lép be.
– A közösséget szolgálni, és nem uralni akarjuk, a fordulat, amire mindenkinek szüksége van, nem valaki ellen, hanem valakiért szól… Fordulatra van szükség, arra, hogy egy célt szem előtt tartva meginduljunk közösségünk talpra állítása felé – emelte ki Csonka. A koalíció azokat a magyarokat szeretné megszólítani, akik magyar létükre nem magyar pártokra szavaznak.
Ágoston András, a VMDP elnöke kiemelte: a koalíciót alkotó pártok a vajdasági magyar érdekvédelem jelenét, múltját és jövőjét alkotják.
– Az elkövetkező választási kampányban kemény politikai küzdelemre számítunk. Ebben a helyzetben, amikor szinte hermetikusan elzárnak bennünket a médiától, a magyarság fölötti hatalom birtokosai, úgy hiszem, hogy a választási küzdelem hangjait még ilyen körülmények között is el tudjuk juttatni a vajdasági magyar szavazókhoz – mondta Ágoston. A magyarság egy része nem bízik a vajdasági magyar pártokban, Ágoston szerint ennek oka van, és ezen szeretne változtatni a Magyar Fordulat.
A négy magyar párt az elkövetkező választásokon minden szinten közösen indul, vagyis köztársasági, tartományi, és önkormányzati szinten is.

(Forrás: Vajdaság Ma)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *