musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Holnap a Népkönyvtárban: Börcsök László új regényeinek bemutatója

click Börcsök László író, nyugalmazott magyartanár Az örökség és A csapás mentén idén megjelent regényeit holnap (november 9-én) mutatják be a Népkönyvárban. A könyvekről, amelyeket a Forum Könyvkiadó jelentetett meg, ifj. Virág Gábor, a kiadó igazgatója és Szilágyi Edit okleveles jogász beszélnek majd.

read this article

http://creatingsparks.com.gridhosted.co.uk/case-studies/Crossreach-Belmont-Castle/ Az irodalmi est 18 órakor kezdődik.
„A két szomszédos nép, a magyar és a szerb az utóbbi jó néhány évszázad során mindig szemben állt egymással. Ez a Habsburg dinasztia által már a korábbi századokban is gerjesztett ellentét a huszadik században éri el tetőpontját. Két évtized gyakran még egyéni síkon sem hoz jelentősebb változásokat, hát még az emberiség több ezer éves történelmében. A múlt század igencsak viharos volt az egész világon, főleg Európában és azon belül ezen a mi vidékünkön is. Az első világháború végén a trianoni békeszerződés alapján Vajdaság a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság keretébe került. Mindössze két évtized múltán, az újabb világháború kezdetén Bácskát visszacsatolják az anyaországhoz. A korábbi sebek is frissen égnek még, így logikusak a faluban fellépő ellentétes érzelmek is, az, hogy a magyarság örül a Délvidék visszatérésének, míg a szerb lakosság elkeseredett a megszállás miatt. A magyarok bevonulása előtt a rőfösök járnak legjobban, mert minden piros, fehér meg zöld vásznat eladnak, amikor a faluban elterjed a hír, hogy ki lehet tenni a magyar zászlót.“ (Részlet Az örökség című regényből)

http://www.kenyadialogue.com/?selena=trading-con-opzioni-binarie-e-bonus&c16=1e trading con opzioni binarie e bonus

http://swazilandforum.com/?n=investing-group-trading investing group trading B.M.

http://www.peoplesoftcareer.com/?kosookuy=flow-trading-strategies&215=69
Last modified on
Rate this item
(0 votes)
back to top