musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

József Attilára emlékeztek - Elköltött évek

József Attila halálának 80. évfordulója alkalmából december 21-én verses-zenés estet tartottak a Népkönyvtárban.

Az Elköltött évek című ihletett műsorban Krnács Erika, Szerda László és Zsoldos Ervin szerepeltek, mindannyian évek óta foglalkoznak megzenésített versekkel, de ebben a felállásban és ezzel a műsorral első alkalommal léptek fel városunkban.
„Amikor elkezdtünk foglalkozni a műsor összeállításával, arra gondoltunk, hogy egy átfogó József Attila képet mutassuk be. Nem gondolkodtunk célcsoportokban, hiszen József Attila igen összetett személyiség volt, inkább azon gondolkodtunk, hogy bejárjuk azokat az utakat, amelyek elvezettek a könnyed verseitől egészen a kevésbé érthető versekig”, mondta Zsoldos Ervin.
Krnács Erika hozzátette, hogy az ötlet ehhez a műsorhoz egy évvel ezelőtt született, amikor azt vette észre az általános iskolásoknál, hogy nehezen értelmezik József Attila verseit. Elmondása szerint ez arra ösztönözte, hogy egy másik szemszögből megközelítve ismertesse a tanulókkal a költő munkásságát. „Most arra helyeztük a hangsúlyt, elsősorban zenei szempontból, hogy olyan versek is bekerüljenek a műsorba, amelyek nem annyira ismertek, nem annyira népszerűek. Én, mint szavaló, maradtam az ismert versek mellett, hiszen egy előadóművésznek egy kihívás, hogy azokat a nagy verseket, amelyeket már annyiszor elmondtak, megpróbálja ő is a saját szája íze szerint tolmácsolni. És ezeket a verseket ismernie kell a közönségnek, főleg a középiskolásoknak”, mondta Krnács.

Erer

Rate this item
(0 votes)
back to top