A helyi parlament fontos ügyekben döntött - D-nap: szeptember 30.

  24 februar 2012
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

Az óbecsei községi képviselő-testület keddi ülése nem csak arról marad emlékezetes, hogy megtartására a városháza beázott és veszélyessé nyilvánított nagyterme helyett az adóhivatalban került sor, hanem azért is, mert újabb mérföldkőhöz érkezett a Tisza-partra tervezett élmény- és gyógyfürdő-beruházás: a helyi politikusok megszavazták azt a vegyes vállalati és részvénytulajdonosi megállapodást, amely az óbecsei önkormányzat és a magyarországi Aquaprofit Zrt. egymás közötti jogait és kötelezettségeit részletezi. A közös vállalat VitalSpa Kft. néven fog működni, és a felügyelő bizottság öt tagja közül kettőt az önkormányzat, hármat a beruházó cég ad.

A beruházáshoz szükséges források biztosításának határideje szeptember 30. – ahogy a szerződést tető alá hozó ügyvéd, Miloš Subakov mondta: ez a dátum a projekt D-napja. Az eszközök rendelkezésre állásától két éven belül kerülne tető alá a létesítmény, de ha szeptember 30-áig a felek nem teremtik elő a pénzt, a megállapodás felmondható. A szerződés arról is rendelkezik, hogy a befektető magára vállalja az üzemelés első három évében termelt működési vesztességgel kapcsolatos költségeket.
A gyógyfürdő a tervek szerint 200 főt fog foglalkoztatni. A négy csillagos, kétszáz szobával, konferenciakapacitással, elkülönített wellnessrészleggel, gyógyászati tartalommal és aquaparkkal rendelkező tízezer négyzetméteres beruházással a megújuló energia felhasználásának köszönhetően Európa első ökofürdője épülhet meg Óbecsén. A beruházás értéke mintegy 30 millió euró, ebből az előzetes ígéretek szerint hárommilliót a vajdasági kormány és ötmilliót a magyar kormány biztosít, további ötmillió eurót hitelből fedeznek, a hiányzó összeget pedig az Aquaprofit fogja adni.
Az együttműködés keretében az önkormányzat a fejlesztésekhez szükséges területek hasznosítási lehetőségét és a termálvíz hasznosítási jogát, az Aquaprofit a szellemi tőkét, ásvány-, ivó- és termálvizek hasznosításával kapcsolatos szakértelmét és tapasztalatát, a projekt teljes menedzsmentjét, a finanszírozás megszervezését és a létesítmények üzemeltetését biztosítja.
Az Óbecsei Népkönyvtárat a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű intézménnyé nyilvánította, és kérte az alapítótól, a helyi önkormányzattól, az alapítói jogok részleges átruházását. A helyi parlament most meghozott döntése értelmében az erről szóló megállapodás megkötésére három hónapon belül kerül sor, és az MNT a könyvtár alapító jogainak legfeljebb 50 százalékát szerezheti meg.

Az ombudszman miatt teszik meg társalapítóvá az MNT-t?

A Blicben megjelentekre reagálva Knézi Péter (VMSZ) Óbecse községi elnöke azt nyilatkozta e napilapnak, hogy a tartományi ombudszman miatt indítványozta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács legyen az Óbecsei Népkönyvtár társalapítója (az alapítói jogok felével).
Mint mondta, Óbecse azok közé a községek közé tartozott, amelyek nem hajtották végre a nemzeti tanácsokról szóló törvényt és emiatt figyelmeztetést kapott a község az ombudszmani irodából! Ezzel az állítással cáfolta meg a Blic állítását, hogy az ő önkényes döntéséről lett volna szó.
Knézi azt is elmagyarázta, hogy az alapítói jogok átruházásáról szóló határozatot a Községi Tanács (a községi kormány) állította össze, hogy a döntést megerősítette a képviselő-testület, ő pedig aláírta.
A Magyar Nemzeti Tanácsot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ellenőrzi. 

A honatyák a keddi ülésen többek között megszavazták a Toplana és a Vodokanal közvállalatok, az Óbecsei Népkönyvtár és a Labud Pejović óvoda idei ügyviteli, illetve munkaprogramjait, és a szokásostól eltérően ezúttal a Városi Színház és az idegenforgalmi szervezet éves terve sem érte el a politikusok ingerküszöbét. A Komunalac Közvállalat ügyviteli programja formai hiba miatt lekerült a napirendről. A Mladost Ifjúsági és Sportközpont igazgatója további négy évre Kaszás Attila lett.
Kedden egyébként Új-Nova néven új frakció alakult, tagjait a Mint egy ház elnevezésű tömörülés két tagja, valamint Tari István (VMDK) alkotják. Tari István ezt azzal indokolta: azért kényszerült erre a lépésre, mert a VMDK színeiben indult képviselőktől a párt megvonta a bizalmat, de a politikusok a mandátumukat nem adták vissza. A képviselői kérdések felvetése során Tari István egy petíciót is felolvasott, amelyet a VMDK óbecsei tagozata 153 olyan polgár nevében fogalmazott meg, akik az óbecsei alsóvárosi temető környékén lévő utcák szennyvíz- és csapadékvíz elvezetését, valamint útburkolatok kiépítését kérték számon a város vezetőitől.
Knézi Péter polgármester erre válaszolva elmondta: a petícióban megfogalmazottakkal ellentétben 2006 óta nem a város központi részei, hanem a környező települések és a központtól távolabb eső utcák élveznek előnyt az ilyen beruházásoknál. A Nagyberuházási Alaptól nyertek ilyen célokra eszközöket, de ezeket az önkormányzat a mai napig nem kapta meg, saját büdzséjéből pedig nem tud ekkora beruházásokat finanszírozni. Jelenleg 26 utcára létezik aszfaltozási terve az önkormányzatnak.

F.R.



Naslovi

Popularni Članci