Helyi járulék Törökbecsén - A bíróság rámondta az igent

  15 april 2011
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

A közigazgatási bíróság meghozta ítéletét: Törökbecsén minden rendben volt a népszavazáson, vagyis a helyi járulékot megszavazták.

A hivatalos adatok szerint január 14. és 23. között Törökbecse község szavazásra jogosult polgárainak 51,38 százaléka mondott igent a helyi járulék bevezetésére, a községhez tartozó bocsári helyi közösségben élőknek 57 százaléka és a kumáni helyi közösség lakosainak 54 százaléka vélekedett így. Beodrán még decemberben megszavazták a helyi járulékot.
Néhány polgár és három párt: a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Szerb Haladó Párt (SNS – T. Nikolić) és a Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDP – R. Ljajić) megkérdőjelezte a községi referendum szabályosságát.
A helyi járulék bevezetéséről szóló referendumot második alkalommal tartották meg - 2009 decemberében ugyanis a polgároknak kevesebb mint fele ment el szavazni.
A három említett párt azzal vádolta meg a helyi hatalmat, hogy Törökbecsén telefonon, munkahelyen, iskolákban, közvállalatokban, sőt az utcán is igyekeztek rávenni az embereket a voksolásra, ösztöndíjas egyetemistákat pedig zsarolással bírtak rá a szavazásra. Azt állították továbbá, hogy a szavazóknak közel a fele (mintegy 3000 lakos) az arra kijelölt szavazóhelyen kívül voksolt, sőt távol lévő családtagok nevében is lehetett szavazni.
Az SNS helyi második embere a télutón azt nyilatkozta az RTV-nek, hogy elvben semmi kifogása a helyi járulékok ellen, de válság van, alig 1500 törökbecseinek van munkája, 7000-en pedig munkanélküliek, számára „hihetetlen, hogy valaki ilyen terhet kényszerít” az emberekre.
Kényszerítették-e a polgárokat a szavazásra vagy sem, valójában ez a fő kérdés. A Közigazgatási Bíróság második döntése szerint szerint minden rendben zajlott le. Ugyanennek a bíróságnak előző döntése viszont szöges ellentétben van a másodikkal, ugyanis februárban a VMDK, az SNS és az SDP képviselői megkérdőjelezték az eredményesnek tartott referendum jogszerűségét, mert szerintük szabálytalanságok történtek a szavazás ideje alatt. Kifogásaikkal a Közigazgatási Bírósághoz fordultak, amely elfogadta panaszukat. A bíróság döntését azonban a referendum lefolytatására alakított törökbecsei bizottság figyelmen kívül hagyta, s emiatt az említett pártok képviselői újfent a Közigazgatási Bírósághoz fordultak, amely azonban másodízben már úgy döntött, hogy a benyújtott panaszok nem megalapozottak. Ezáltal rábólintott a referendumot lefolytató bizottság döntésére, miszerint nem veszi figyelembe a helyi járulék bevezetésével kapcsolatos kifogásokat.
A VMDK korábban már közölte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben nem nekik ad igazat a Közigazgatási Bíróság. A törökbecsei községi hatalom közleménye szerint a törvény értelmében a bíróság döntése végleges.
A községi hatalom azt mondja, hogy a helyi járulékra szükség van, mert az előzőnek is jelentős eredményei vannak (sportcsarnok, művelődési ház, munkásegyetem, közművesítés) és nem lenne jó, ha a község fejlődése megrekedne.
Ha jól értem, a fizetés 3 százalékát kell beadni a közösbe az elkövetkező 10 év alatt Törökbecsén és 5 év alatt a két faluban. Összesen 350 millió dinárra számítanak a helyi járulékból az elkövetkező egy évtizedben.
Mire költik majd a pénzt? Szennyvízelvezetésre, járdákra, utakra, vízhálózatra. A befolyó pénz egytizedét szánják önrészre a vajdasági, szerbiai és nemzetközi pályázatokon. A helyi média és a helyi közösségben levő képviselők követik majd, hogy mire és mennyit költenek a befolyó összegből.
A Törökbecsét kiszépítő és a térképre felrakó (vagy visszarakó), a városkát nyári nevezetességgé tevő Vrebalov (LDP) polgármester számára győzelem a bírósági döntés, de hogy arra árnyékot vetnek-e a szabálytalanságokra vonatkozó vádak, az majd a választásokon dől el.

F.D.K.

Naslovi

Popularni Članci