Becsei mozaik (969)

Óbecse község Ifjúsági Irodája A Kétnyelvűség előny, nem hátrány címmel szerb és magyar nyelven műhelymunkákat szervezett Óbecsén, Bácsföldváron és Péterrévén.

Idén vette kezdetét az a projektum, melynek célja a szerbiai oktatási rendszert előkészíteni a középiskolai záróvizsgák új koncepciójának bevezetésére.

Az Obrazovni impuls civil szervezet december végén megtartotta a már hagyományos, Óbecsei tanári című szakmai tribünjét. Ezúttal negyedik alkalommal akkreditáltatták a pedagógusok számára kötelező, évi egy ilyen jellegű rendezvény programját. Közel negyven szakiskolai tanár vett részt a kompetencia alapú tanulásról szóló tribünön.

A Vajdasági Fejlesztési Alap 6 hitelpályázatot jelentetett meg január közepén, amelyre bejegyzett mezőgazdászok jelentkezhetnek.

A rendelkező törvények és előírások, valamint a Pénzügyi Osztály javaslata, s a Községi Tanács határozata alapján, Óbecse községi elnöke január 14-én határozatot hozott arról, hogy a község napi 250 millió dinár összegig szabad pénzeszközöket utalhat át a község konszolidált kincstári számlájáról belföldi pénzügyi piacra, kereskedelmi bankba, amelyben a kamatláb nem lehet alacsonyabb a Szerb Nemzeti Bank által meghatározott érvényes kamatlábnál.

Óbecse község Községi Tanácsa december utolsó napján megtartott ülésén határozatot hozott a község Egészségügyi Tanácsának megalakításáról szóló határozat kiegészítéséről. Eszerint a Tanács tagjai, akik ugyanakkor a községi Közigazgatási Hivatalban vannak munkaviszonyban, nem jogosultak térítési díjra a testületben végzett munkájukért.

A Petőfi Sándor iskola bezárásának megakadályozására irányuló petíciót február 4-től lehet aláírni a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Két nap alatt mintegy 2500 támogató aláírás gyűlt össze.

A Magyar Nemzeti Tanács júliusban meghirdette az oklevelek és tudományos fokozatok honosítási vagy elismerési költségeinek támogatására szóló pályázatot.

Az államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter november 4-re írta ki a nemzeti tanácsi választásokat, tehát már kampányidőszak van. Idén 22 nemzeti közösség nemzeti tanácsainak a tagjait választják meg, ebből 18 nemzeti kisebbség teljesítette a közvetlen választásra vonatkozó követelményt, a maradék négyet elektorok útján választják meg. A Magyar Nemzeti Tanács tagjait is közvetlenül választják.

Szerbia pénzügyminisztere, Siniša Mali, valamint a szociális ügyekkel megbízott tagja, Zoran Đorđević elkezdték azokat a tárgyalásokat, amelyek középpontjában az új minimális órabér áll. Az első megbeszélés után az is kiderült, hogy a törvénnyel összhangban szeptember 15-ig kell meghatározniuk a minimális órabér összegét, írta az N1 augusztus 20-án.

Naslovi

Popularni Članci