musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Évadzáró a Petőfi kultúrkörben - Tömegesség és sikerek

Több okból is említésre méltó a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nemrégiben megtartott évadzáró műsora, mindenekelőtt azért, mert ez volt a 27. évadzáró rendezvény, mert mintegy 300-an szórakoztatták a közönséget 120 percig, és mert, már hagyományosan, a Petőfisek kétszer adták elő a műsort, ugyanis nem volt elég hely a mintegy 600 nézőnek.

A műsor során az egyesület szakcsoportjai a 2017/2018-as évad legsikeresebb produkcióit mutatták be, amelyekkel sikeresen képviselték a kultúrkört és Óbecsét fellépéseken, versenyeken és szemléken. „Mindkét előadásunk majdnem teltházas volt, csaknem hatszázan nézték meg kétórás műsorunkat, amely a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a becsei önkormányzat támogatásával jött létre“, mondta Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke.
A rendezvényen a kultúrkör mindegyik tagja fellépett, a festőcsoportot kivéve, amelynek a napokban nyílt kiállítása a Kör Galériában.
Az egybegyűlteket Sutus Áron, a Vajdaság Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte, aki elismeréssel szólt az egyesületben folyó munkáról, majd dr. Molnár Viktor, a kultúrkör alelnöke ismertette az idei évad eredményeit.
Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke összefoglalta a legfontosabb történéseket az évadban: „Sikeres évadot zártunk, minden csoport sikerének örülünk, hiszen tudjuk, hogy mennyi idő, energia és pénz van egy-egy produkció elkészítésében. A Szivárvány festőcsoportunk megünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját, rendszeresen részt vett a festőnapokon Vajdaság szerte, de több kiállítása is volt. A társas- és modern-tánccsoport tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A csoport az elmúlt évben számos fesztiválon, külföldi és belföldi versenyen és meghívásos fellépésen vett részt. Több versenyen lett díjazva, Orosházán, Sátoraljaújhelyen, Szabadkán, Magyarkanizsán, s a minősítőkről is gyémánt és arany minősítésekkel tért haza. A Szelence táncegyüttes számos fellépésen, versenyen, fesztiválon szerepelt. Legutóbb Debrecenben, az Országos Karikázó Fesztiválon nyerte meg az első díjat. A Szelence énekegyüttes több megemlékezésen képviseli a kultúrkört, rendszeres résztvevője a Durindónak. A Dúdoló énekcsoport idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, s ez a csoport is rendszeres szereplője a Durindónak. Az elmúlt években több alkalommal szerepelt Csongrádon, Mórahalmon és a környező helységekben, valamint a kultúrkör rendezvényein. A Botra férfikórus 2011-ben alakult, tavaly a XXI. Egri Népzenei gálán és Aranypáva Nagydíjas versenyen elnyerte a lehető legmagasabb fokozatot a Kárpát-medencei magyar népdaléneklésben, az Aranypáva Nagydíjat, az idei Durindón pedig kiérdemelte a Bodor Anikó-díjat. 2014-ben a néptánc szakosztályon belül hat néptánccsoport működött, míg az utóbbi évben nőtt a néptáncosok száma, így újabb néptánc- és népdalcsoportok alakultak. Most a Szelence mellett hat gyermek néptáncegyüttes, egy ifjúsági táncegyüttes, egy vonós zenekar és öt énekcsoport működik, melyekben mintegy százötven gyermek és fiatal dolgozik. A magyar kormány Csoóri-programjának köszönhetően már tudunk kiváló oktatókat foglalkoztatni, valamint a csizmák, népviseletek és kellékek beszerzése is megoldódott. Ők az elmúlt időszakban sikeresen szerepeltek az InterEtno fesztiválon, a Kőketáncon, a Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjén, a Szólj, síp, szólj! elnevezésű népdalversenyen, Szegeden, az Országos Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválon, Egerben a Szederinda Nemzetközi Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Néptánc Fesztiválon, a Kádár Ferenc országos néptáncversenyen, illetve az Örökség gálán és a Kőketáncon. Sajnos a Szendrey Júlia Kézimunkacsoport létszáma megcsappant, kiöregedett a tagság, fiatalítani kell”.
A műsor végén a csoportvezetőknek, Tót Kása Piroskának, Cseszák Korcsik Anikónak, Varnyú Kingának, Kisimre Szerda Annának, Gyurcsik Helénának, Cseh Ferencnek, Kisimre Árpádnak, Cseszák Balázsnak és Ricz Róbertnek a Petőfi kultúrkör elnöksége ajándékkal köszönte meg munkájukat.
A Petőfi kultúrkör „külalakja“ is megváltozott az utóbbi időben, ugyanis tavaly a málló vakolat helyett új, halványzöld homlokzatot kapott az épület, a munkálatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács finanszírozta. Emellett a kultúrkör, saját pénzeszközökből, a községtől megvásárolta a szomszédos, omladozó ház harmadik részét is, amelynek helyén a jövőben táborhelyet és ifjúsági szállót szeretnének építtetni.

B.M.

Rate this item
(0 votes)
back to top