musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Nő a gyermekek után járó anyagi támogatás - Családi pótlék – feltételekkel

A szerbiai parlament június végén elfogadta a gyermekes családok támogatásáról szóló törvényt, amely szerint jelentősen megnő az első, második, harmadik és negyedik gyermek után járó anyagi támogatás.

Július elsejétől az első gyermek után egyszeri 100 000 dinárt, a második gyermek után két évig havonta 10 000 dinárt, a harmadik gyermek után 12 000 dinárt 10 évig, míg a negyedik gyermek után, szintén 10 évig, 18 000 dinárt kapnak a szülők.
Ahhoz azonban, hogy a szülők jogosultak legyenek a támogatásra, az újszülöttnek fel kell vennie a védőoltást, de az összes többi gyermeket is be kell oltatniuk, akik előbb születtek a családban, a törvénnyel összhangban. A védőoltás felvétele kötelező, ahogyan az is, hogy a gyermekek rendszeresen járjanak iskolai előkészítőbe és általános iskolába is. Évente egy alkalommal ellenőrzik majd, hogy a szülők betartják-e ezeket az előírásokat.
A családi pótlékot az édesanya, illetve az édesapa igényelheti a gyermek megszületését követően abban az intézményben, amelyben a gyermek a világra jött, illetve az elkövetkező egy éven belül az illetékes szervnél az önkormányzatban, ahol él.
A Bebo, dobrodošla na svet elnevezésű információs rendszer július 1-től összhangban van a szülői pótlékra való jogosultság megvalósításának új feltételeivel, tájékoztatott a szerb kormány illetékes irodája. A módosítás értelmében a szülői pótlékra irányuló kérelem az e-uprava portálon (http://www.euprava.gov.rs/) igényelhető az új feltételek mellett. A törvény július 1-től előirányozza, hogy az első gyermek után a szülők százezer dináros egyszeri támogatást kapnak, a második gyermek után havonta tízezer dinárt két éven keresztül, a harmadik gyermek után havi 12 ezer dinár jár tíz évig, negyedik gyermek után pedig havi 18 ezer dinár, szintén tíz évig.

B.M.

(Foto:pixabay.com)

Rate this item
(0 votes)
back to top