Ma ülésezik a becsei parlament - Villámgyors revízió

  11 jul 2014
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

Ma, lapzárta után tartják meg a községi képviselő-testület 25. ülését, amelyen előreláthatólag tíz napirendi pontról vitáznak és döntenek a községi képviselők. 

Napirendre kerül a község 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló határozatjavaslat. A jelentés szerint az összjövedelem, illetve összbevétel 1 026 196 138 dinárt tett ki, az átvitt pénzeszközök (2012-ből) 73 928 468 dinárt tettek ki, ami összesen 1 100 124 606 dinár. Ebből az összegből az önkormányzat a tartománynak visszajuttatott 25 239 dinárt, valamint a kragujeváci Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak 155 000 dinárt. Ennek értelmében a bevétel a 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig terjedő időszakban 1 100 254 367 dinárt tett ki, míg a község költségvetésének összkiadása 934 747 174 dinár volt. Az összbevétel, illetve összjövedelem, valamint átvitt eszközök és az összkiadás, illetve összköltség közötti különbözet 165 507 194 dinár.  


A tanácsnokok elé kerül ezen az ülésen is a község 2013. évi büdzséjének zárszámadása, ugyanis az előző ülésen nem sikerült elfogadni a zárszámadást, mert „elfelejtődött“ a revízió… Időközben, alig egy hét alatt, villámgyorsan elkészült a zárszámadás revíziója.

Hajnali 4-ig muzsika?

A napirendi pontok között szerepel a község területén található mezőgazdasági földterületek 2014. évi védelméről, rendezéséről és használatáról szóló program meghozatala és a község 2014. évi díjainak odaítéléséről szóló határozat meghozatala is. A határozatjavaslat szerint augusztus 1-jén, a község napja alkalmából szervezett ünnepi díszülésen a Középiskolások Művészeti Vetélkedője civil szervezet, a csődeljárás alatt álló becsei PIK Rt., Teleki Júlia, Vera Ilić, Žarko Radović, a Petar Konjović Zeneiskola és Zoran Popov kapnak községi díjat.


Az ülésen a tanácsnokok döntenek a vendéglátóipari, kereskedelmi és ipari objektumok munkaidejéről. A határozat értelmében a vendéglátóipari egységek munkanapokon és vasárnap 6 órától 24 óráig, míg pénteken és szombaton 6 órától hajnali 2 óráig lehetnek nyitva. Azok a vendéglátósok, akiknek objektuma nem lakóépületben van, s légvonalban legalább 50 méterre van az első lakóépülettől vagy hétvégi háztól, illetve a tevékenységüket csakis zárt helyiségben folytatják, pénteken és szombaton 22 órától hajnali 4 óráig tarthatnak nyitva.


A képviselő-testületi ülésen határozatot hoznak a hőenergia-mérők átvételéről, illetve módosítják a távfűtő-rendszer útján történő hőenergiaellátás feltételeiről és módjáról szóló határozatot is. A község katasztrófavédelmi törzskarának megalakításáról szóló határozat is napirendre kerül. A községi képviselők tárgyalnak és határoznak a Đorđe Predin Badža Óbecse Ifjúságának Sport- és Kulturális Tevékenységét Szolgáló Intézmény 2013. évi ügyviteli beszámolójáról, illetve jóváhagyják majd a községi sportszövetség 2014. évi pénzügyi tervének módosítását.

 


Községi díjazottak


A község évi díját és a díszpolgári címet odaítélő bizottság idén hét díjat osztott ki (az indoklások a kezdeményezőktől származnak):


- a Középiskolások Művészeti Vetélkedője egyesületnek, azokért az eredményekért, amelyek a kultúra terén a művészet, a társadalmi fejlődés és Óbecse község tekintélye tekintetében valósultak meg. Az egyesület nemcsak Óbecsén szervezi meg sikeresen a művészeti vetélkedőket már 47 éve, hanem Zentán, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán, Kanizsán, Zomborban és Nagybecskereken is. A vetélkedők, amelyek során a középiskolások több művészeti kategóriában (szavalás, prózamondás, drámai monológ, novella, humoreszk) versenyeznek, esélyt adnak a fiataloknak arra, hogy bizonyítsanak önmaguknak, hogy hasznosan töltsék el az idejüket, hogy megismerkedjenek és barátkozzanak a hasonló érdeklődésű személyiségekkel;


- A csődeljárás alatt álló PIK Becse Rt-nek, amely Óbecse község területén a mezőgazdasági termékeket termelő és feldolgozó jogi személyek között vezető helyen áll, és ösztönző erővel hat a gazdaságra. A gazdasági társaság rendszeresen részt vesz az Óbecse községben megtartott kulturális, sport- és idegenforgalmi rendezvények támogatásában, a Fantast Szálló és a ménes, a Fehér Hajó Szálló és a Ribnjak sporthorgásztó karbantartásával pedig lehetővé teszi, hogy a községünk vendégei jó benyomást szerezzenek, és hogy felébredjen bennük a kívánság, hogy újra visszatérjenek;


- Teleki Júliának, a több évtizedes küzdelemért, amelyet a Szerbiában az 1944/45-ös tragikus események során kivégzett áldozatokkal kapcsolatos igazság felkutatásáért folytatott, illetve a kollektív bűnösség eltörléséért. Életrajzi könyvei alapul szolgálnak a gyűlöletre szítás és a bosszúért kiáltás elkerülésére és arra, hogy végső lehetőségként ily módon állítson emléket a razzia áldozatainak;


- Vera Ilićnek, a Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézményben dolgozó egészségügyi nővérnek, az iskoláskor előtti gyerekekkel folytatott többéves önzetlen és fantáziadús tevékenységéért, amelyet a modern kori Mary Poppins jellemzői hatják át, aki pozitív hozzáállásával arra tanítja a gyerekeket, hogy könnyű szeretni az őket körülvevő világot;


- Žarko Radovićnak, az óbecsei Kick-box klub vezetőjének, aki tapasztalata, lelkesedése és a szóban forgó harcművészet mély ismerete révén elérte, hogy sportolói sok érmet szerezzenek  a vajdasági, országos, nemzetközi és európai bajnokságokon;


- Az óbecsei székhelyű Petar Konjović Alapfokú Zeneiskolának, amely az Óbecse községi zenei élet központja, és amely tartalmaival, dinamikájával és virtuozitásával arra ösztönzi a gyerekeket, hogy felismerjék, formálják és tökéletesítsék a zenei tehetségüket, egyeseknek pedig azt is lehetővé teszi, hogy a zene hivatásukká és életirányultságukká váljon. Az iskola tanulói már évek hosszú sora óta jelentős eredményeket érnek el a hazai és nemzetközi fesztiválokon és versenyeken;


- Zoran Popovnak, a szerbiai Linde gas óbecsei részvénytársasága vezérigazgatójának, aki felismeri és kihat arra, hogy a gazdasági társaság, amelyet vezet, számos társadalmi-kulturális rendezvényt és jótékonysági akciót támogasson, a községben és másutt is.


Ricz Róbert

Naslovi

Popularni Članci