musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Rókus Zoltán vizsgaelőadását látta a becsei közönség - Egy őrült naplója

Rókus Zoltán már az általános iskola ötödik osztályában eldöntötte, hogy nem lesz színész. Ennek ellenére 2018. június 30-án a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a színművész vizsgaelőadását, Én trójai faló avagy Egy őrült naplója látta a közönség, s vastapssal jutalmazta a fiatal óbecsei színművészt.

- Gimnázium után, egy év kihagyással, 2013-ban kezdtem el tanulmányaimat az Újvidéki Művészeti Akadémia színművészet szakán. László Sándor és Balázs Áron vezetése alatt gyűrtem az ipart, majd 2017-ben fejeztem az alapképzést. Nyomban utána beírtam a mesterképzést, ahol már Hernyák György és Táborosi Margaréta voltak az osztályvezetőim. Két szemeszter alatt elkészítettem egy monodrámát, amelyhez az anyagot magam kutattam fel, állítottam színpadra és játszottam, és talán még majd jó sokáig játszom is – mondta Rókus Zoltán.

Mikor, kinek, azaz minek a hatására döntötted el, hogy színész leszel?

- Ötödikes koromban mondtam verset versenyen, méghozzá József Attilának az Április 11 című versét. Azóta is tudom. Nem díjaztak. Az volt az első alkalom, amikor mint előadó álltam nézők elé. És az volt a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy én ezzel nem akarok foglalkozni. Feleslegesnek éreztem a ráfordított időt. Mintha egy kisiskolás tudná egyáltalán mit jelent a „ráfordított idő”. Azután, egészen addig, míg két évvel később egy szombati munkaakcióról el nem csábítottak egy iskolai előadásba, nem foglalkoztam az előadóművészettel. Amatőrként akkor álltam először színészként a színpadra, sajnos utoljára is, hiszen később feloszlott színészcsoport. 2008-ban részt vettem a Szép szó tábor egy műhelymunkájában, ez végleg az előadóművészet felé sodort, és ahol eldöntöttem, hogy de bizony én színész leszek! Hogy miért? Ez olyan kérdés, mint hogy mi van a fekete lyuk túlsó oldalán. Több mint négy éven át jártam vissza a táborba és szívtam magamba versek, prózák, balladák szagát, illatát és hogy azt hogyan is kell megjeleníteni a közönségnek. Imádtam ezt az időszakot, de ahogy a gyerek a ruhákat, én is kinőttem, persze jó értelemben. Tovább kellett lépni, s nekem azon az úton, amit magam elé tűztem a Művészeti Akadémia volt, ami segíthetett. Így jutottam el a máig. Az Egy őrült naplójáig.

Miért ezt a darabot választottad?

- Hogyan találtunk egymásra? Kutatgattam és mivel szeretem Csehovot és az orosz drámairodalmat, hát hogy, hogy nem, találkoztam Nyikolaj Vasziljevics Gogollal, és az ő Őrült naplójával. Elolvastam és imádtam. Első olvasat után megsirattam szegény bolondot, aki az őrültségein keresztül olyan dolgokat szegezett nekem, amin jó, ha az ember elgondolkodik. Bár a szöveg az 1800-as évek elején íródik, olyan dolgok bújnak elő belőle, mint a spanyolországi események, a mohamedán vallás elterjesztése Európában, a hatalomnak a sérthetetlen felsőbbrendűsége stb. Részint időtálló problémák, részint annyira aktuális dolgok említődnek meg benne, hogy akarva-akaratlanul felkapja az ember a fejét, hogy „Jézusom több mint százötven éve íródott és a máról szól. Hát hogy?”. Ha megkérdezik, milyen karakter az, amit szeretek és szívesen játszok, akkor eddig mindig azt feleltem, hogy valami őrültet. Ezek után azért meggondolom. A bemutatón már lubickoltam benne, vagy legalábbis én így éreztem. De ahhoz, hogy ez így menjen, nagyon mélyre kellett magamban ásni, hogy hol is van az én őrültem és hogyan tudom azt a felszínre hozni. Persze úgy, hogy az játék maradjon, és ne essek át a ló hasa alatt.

Alcímet is adtál az előadásnak, miért?

- Az előadás alcíme „Én trójai faló”, sokan kérdeznek rá, hogy miért. Popriscsin, a darab főszereplője egyszer kijelenti: „Én már régóta szeretném kikutatni, hogy honnan származnak ezek a teljesen önkényes megkülönböztetések.” Ez az alcím valahol az én önkényes megkülönböztetésem, hiszen Gogol szövegét úgy tettem magamévá, hogy eredetiben maradt, de mégis megváltozott. Magával a díszlettel, kellékekkel és azzal, ahogy előadom a történetet, egy trójai falovat szeretnék a nézők agyába beültetni, hogy vigyázni kell! Az őrültet csak egy hajszál választja el a zsenitől és az csak nézőpont kérdése, hol vannak az őrültek, a bolondokházában vagy odakint. A zárt osztály vajon azért zárt osztály, hogy ne fenyegessék a bentlakók a külvilágot vagy hogy az a sok bolond onnan kintről be ne jöjjön. Trójai falóként szeretném megjeleníteni Popriscsint, aki sok világi problémára mutat rá, ami jó lenne, ha már nem lenne aktuális. Hiszen nem az az elgondolkodtató, hogy a szöveg mennyire aktuális, hanem akik a történetben felsoroltakat megváltoztatni tudják, azokat hogyan lehetne ezzel meglegyinteni. Mintha Gogol azt mondaná ma: „Mozduljatok már meg, erről ugatok több mint százötven éve!”

Évfolyamtársaid az Újvidéki Színházban, a Zentai Kamaraszínházban, illetve a Szabadkai Népszínházban készítik el vizsgaelőadásukat, profi körülmények között, segítséggel. Te mégis a Petőfi kultúrkört választottad, a színpad egyik lepukkadt sarkát. Miért?

- Az előadás bemutatója és elkészítési színhelye a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör volt. Hogy miért ott? Az ember a szüleinek, ha kettészakad se tudja meghálálni soha a sok törődést és a belé fektetett energiát. De azért megpróbálhatja. Sokat köszönhetek ennek az intézménynek, hiszen szerves része volt, és talán még most is az, az életemnek. Valamivel szerettem volna meghálálni. Csináltam neki egy előadást és bevonzottam egy nézősereget, akik azt mondhatják, hogy ez az előadás itt nálunk, itt a négy fal között állt talpra. S ha majd tovább viszem, akkor azt mondhatjuk, hogy Óbecséről, abból a kis egyesületből ered. Egy előadáshoz előadó és néző kell. Semmi más. A színház ott van, ahol e kettő. A többi csak részlet kérdése.

Milyen volt a munkafolyamat? Említetted, hogy nagyon nehéz monodrámát készíteni rendező nélkül, aki figyel, beleszól és irányít.

- A munkafolyamat hosszú volt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Még múlt év őszén, szinte egy éjszaka alatt, amikor még friss volt a találkozás és tudtam mit akarok mondani a szöveggel, meghúztam a szöveget, rövidítettem, ami persze a próbafolyamat során még alakult. Miután megtanultam, elkezdtem színpadra rakni. Nagyon nehéz, ha az ember úgy dolgozik, hogy egyedül van. Te vagy a dramaturg, a rendező, a színész, a díszletező és a zenész. Bár felvételeztem magam és visszanéztem, nem az igazi. Hiszen a videofelvétel nem kérdez rád, hogy az ott most miért úgy van, vagy mit akarsz mondani ezzel? Ez év februárjában felraktam az előadás háromnegyedét úgy tervezve, hogy még akkor meglesz a bemutató. De az élet közbeszólt és kaptam egy kis színházi munkát, ami blokkolta ennek a tervnek az akkori véghezvitelét. Így csak most tudott debütálni. A ráfordított időnek megvan a jutalma. Ritka dolog, hogy meg vagyok elégedve és most kicsit büszke is vagyok magamra, ami nem sűrűn fordul elő velem, de a visszajelzésekből következtetve valami jót csináltam és jól. Némi tanáccsal, de egymagam.

Csaknem hatvan perces az előadás. Megterhelő.

- Jó vízválasztó ez a darab számomra, hiszen az egy órányi időt, amit a színpadon töltök, úgy kell kitöltenem, hogy a néző mindvégig velem legyen. Ne kezdjen a holnapi ebéden gondolkodni vagy a reflektorokat számolgatni. Egy embernek nehéz, de ezek szerint nem lehetetlen. És itt kaptam választ az öt év alatt oly sokszor feltett kérdésre: „Biztos, hogy jó vagyok én ebben? Ezt kell nekem csinálnom?”.

A darabban mindent te készítettél…

- A díszletet magam készítettem és a felcsendülő dalok szövegét is én írtam. Egyet még másodéven egy vizsgára, csak aztán, már nem tudom miért, talán féltem előhozakodni vele, sose került bemutatásra. Eddig! Mivel nem volt zenei munkatárs, ezért az elejétől fogva úgy gondolkodtam, hogy kell bele hangszer, így belecsempésztem egy elektromos zongorát és elővettem a zeneiskolában szerzett tudásom. A dalok begyakorlására, s hogy úgy tudjam azokat elzongorázni, hogy közben „színjátszhassak” is, körülbelül négy hónapon át gyakoroltam.

A szombati bemutatón vastapssal jutalmazott a közönség. Mit szült a szakma, tanárok, osztálytársaid, pályatársaid?

- Nem csak a szórakozni vágyó nézők és közeli ismerősök, de még a kollégák is rácsodálkoztak arra, amit készítettem. Tanáraim, akik látták hogy állt a bemutató előtt egy héttel az egész, kellemesen csalódtak. Persze hallgattam is a meglátásaikra a próbafolyamat alatt.

Tervek?

- A nyár folyamán, ha csak lehet, játszani szeretném az előadást. Itt Óbecsén is, ahol csak igény lesz rá. Igaz, rút kiskacsaként indultam, hosszú hónapokig munka nélkül tengődtem, de talán ez kellett ahhoz, hogy rám mosolyoghasson a szerencse napsugara. Hiszen, ha kaptam volna a környéken munkát, nem mennék el messzebbre. De így osztott a gép, s ősztől messzi tájakon kezdek el dolgozni, méghozzá Szerencsen, a Külhoni Magyar Nemzeti Színházban.

Ricz Róbert

Rate this item
(0 votes)
back to top