Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Április 27-29. – Megjelent az 51. KMV pályázata

Április 27-29. – Megjelent az 51. KMV  pályázatatrg_fontane

Idén tavasszal, április 27-e és 29-e között, ötvenegyedik alkalommal szervezik meg a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét.

A KMV idei pályázata már megjelent, a diákok készülhetnek a megmérettetésre. Az irodalmi vetélkedőn verssel, novellával, publicisztikával, azaz interjúval, riporttal, jegyzettel és glosszával, értekező prózával, azaz kritikával, tanulmánnyal és esszével, humoreszkkel és slam poetryval jelentkezhetnek. Az irodalmi alkotások terjedelme nem haladhatja meg a hat ritkán gépelt oldalt. Slam poetry kategóriában a versenyzők csak saját szöveget mondhatnak el, és három perc áll rendelkezésre a szöveg előadására.
A beszédművészeti vetélkedőn anyanyelvi versmondás, anyanyelvi prózamondás, népmesemondás, drámai monológ előadása, illetve a magyart nem anyanyelvként tanulók vers- és prózamondása lesz „műsoron“. A versmondás időtartama nem haladhatja meg az öt, a prózamondásé a nyolc, a drámai monológ és a népmesemondás hossza pedig a tíz percet.
A megzenésített vers kategóriában a teljes produkció nem haladhatja meg a tíz percet.
A szervező elmondták, hogy a körzeti versenyek lebonyolításának határideje március 31. A pályamunkákat nyomtatott formában három példányban, valamint a körzeti versenyeken készült jegyzőkönyvet április 8-ig a következő címre kell elküldeni: Középiskolások Művészeti Vetélkedője, Nikola Tesla u. 38., 21220 Bečej. A jegyzőkönyv mintája elektronikus formában letölthető a www.kmvon.net címről. A döntőbe jutott munkákat és a jegyzőkönyveket e-mailben is továbbítani kell az [email protected] címre, április 8-ig.
A szín- és filmművészeti vetélkedőt április 20-án és 21-én tartják meg Zentán. A bemutatásra kerülő dráma legfeljebb egy óra tizenöt perc, a kisfilm pedig tizenöt perces lehet. Egy-egy filmes csapat legfeljebb három filmmel jelentkezhet. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen, vagy a Művelődési Házban lehet. Határidő: április 8. A részletekről W. Boros Gabriellánál lehet érdeklődni, a 024/812-603-as telefonszámon.
A népzenei és néptánc-vetélkedő műfajai a népdaléneklés – szólisták, kettősök és kisegyüttesek vehetnek részt –, népzene – hangszerszólisták és kisegyüttesek –, illetve a néptánc – szólótáncosok és csoportok. A vetélkedőre március 30-ig lehet jelentkezni Szabó Gabriellánál a [email protected], vagy postán a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Petőfi Sándor u. 19., 21235 Temerin címre. A részletekről érdeklődni Szabó Gabriellánál lehet a következő telefonszámon: 069/33-78-552. A Középiskolások Népzenei és Néptánc-vetélkedőjét április 13-án szervezik meg Temerinben.
A néprajzi pályázat idei témakörei a népi vallásossághoz kötődő nyomtatványok, a kántorok, illetve kántorkönyvek, de egyéb témákban is várják a diákok munkáit. A műveket három példányban kell elküldeni a Thurzó Lajos Közművelődési Központ – zentai Városi Múzeum, Posta utca 18., 24400 Zenta címre, s az [email protected] és a [email protected] címre. Bővebb felvilágosítás a zentai Városi Múzeumban Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutatónál személyesen, esetleg a 024/811-348-as telefonszámon kapható. A munkák beküldési határideje március 30.
A képzőművészeti pályázat műfajai rajz, grafika, festészet, szobrászat, fotó, illetve egyéb vizuális kifejezési formák. A szervezők kérik, hogy a fényképeket kizárólag előhívott formában (minimum 15×20-as formátum) küldjék a pályázók. E-mailben, CD-n és egyéb elektronikus adathordozón érkező munkákat nem fognak elfogadni. A képzőművészeti vetélkedőn egy-egy versenyző műfajonként legfeljebb öt alkotással szerepelhet. A munkákat a Gimnazija Bečej, Zelena u. 13., 21220 Bečej címre kell elküldeni Pakai Annamária magyartanárnőnek március 30-ig. A beérkezett képzőművészeti alkotásokat a pályázók a gálaműsor után átvehetik.
A plakátpályázatra február 28-ig lehet jelentkezni. A számítógépen készített plakát formai követelményei: méret: 300×430 mm, felbontás: 200–300 dpi. A plakátokat .pdf fájlkiterjesztésben várják a szervezők a [email protected] címre.
A műfordító pályázat műfajai: vers, novella, publicisztikai írás, szépirodalmi esszé és regényrészlet fordítása angol, német vagy szerb nyelvről magyarra. Még le nem fordított szövegekkel lehet pályázni. Ajánlott szövegek a KMV honlapján találhatók, a szabadon választott szövegekhez a pályázónak mellékelnie kell az eredeti szöveget is, valamint meg kell jelölnie a forrást. A pályamunkákat 2018. március 30-ig várják a Híd folyóirat szerkesztőségébe e-mailben a [email protected] vagy a Híd folyóirat szerkesztőségébe, Vojvoda Mišić u. 1., 21000 Novi Sad.
Idén is kiírták a Magyar Nemzeti Tanács és a KMV közös pályázatát, melynek célja a tizenéves generáció anyanyelvünk iránt tanúsított kisebbségi érzésének tompítása. A tanulók publicisztikai műfajú szövegekkel pályázhatnak, a téma pedig: A hivatalos magyar nyelvhasználat és jogérvényesítés lehetőségei és korlátai Szerbiában. A pályamunkákat március 30-ig várják az [email protected] címre.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *