Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Segítsenek a Lurkóháznak! – A gyerekek szebb jövőt érdemelnek

Segítsenek a Lurkóháznak! – A gyerekek szebb jövőt érdemelnektrg_fontane

A Poverello Alapítvány 2012 márciusában Dreát és Hajdújárást követően Becsén nyitotta meg a harmadik Lurkóházát, amely a nehéz szociális helyzetben élő helyi magyar családok gyermekeit karolja fel.

A Lurkóház megvásárlását és üzembe helyezését az Amerikai Egyesült Államok Katolikus Püspökkari Konferenciája és a bécsi Franz Hilf ferences jótékonysági szervezet tette lehetővé, a működtetés költségeinek fedezéséhez pedig az alapítvány a hazai jótevők további támogatására számít.
A kezdetekkor húsz gyermek járt a Lurkóházba, ahol az alapítvány munkatársai és az önkéntesek segítséget nyújtottak nekik a tanulás, az étkezés és az integrált nevelés területén.
2018 elejétől Hajdú Ibolya a házfelelős, aki elmondta, hogy a becsei Lurkóházban tizennyolc gyermeknek nyújtanak segítséget: „Kovács Blanka és László Karolina nevelők a tanulásban, öltözködésben, tisztálkodásban segítenek, ezen felül különböző kreatív műhelyek és tevékenységek szervezésével képességfejlesztésüket serkentik. Önkéntesünk, Mulej Zsuzsanna, heti rendszerességgel bejár a házba, segíti a nevelők munkáját. A becsei általános iskolák mindegyikéből van védencünk, a tanítókkal jó az együttműködésünk. Ők látják, tudják, kinek van szüksége arra, hogy Lurkóházba járjon. Ritkábban fordul elő, hogy a szülő saját maga is belátja, gyermekének itt a helye”.
Hajdú elmondta, hogy a Lurkóházban mindannyian arra törekszenek, hogy a rászorulókon segítsenek, mindenki előtt nyitva áll az ajtó.
„A lurkóházakat támogatásból tartják fönn, ezért a legkisebb adomány is számít, hiszen ezáltal biztosítanak jövőt ezeknek a gyermekeknek. A Poverello Alapítvány munkáját bárki segítheti pénzadománnyal, önkéntes munkával, élelmiszerrel, ruhaadománnyal… Minden évben komoly kiadást jelent a tűzrevaló beszerzése, a disznóhús megvásárlása is fejtörést okoz. Szeretném felhívni a figyelmét minden jótevőnek, hogy számítunk a támogatásukra. Jó lenne, ha a helyi termelők hozzájárulnának adományukkal házunk zavartalan működéséhez. Ezek a gyerekek megérdemlik, hogy szebb jövőjük legyen. A mi dolgunk olyan jelent biztosítani, hogy a megígért jövőhöz egyenlő joguk legyen egyidős társaikkal”, fejezte be Hajdú Ibolya.

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *