Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Szent István-napi rendezvény – Varga Miklós, operett, néptánc

Szent István-napi rendezvény – Varga Miklós, operett, néptánctrg_fontane

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör augusztus 17-én és 18-án megszervezi hagyományos Szent István-napi rendezvényét.

„Augusztus 17-én 17.30 órakor a Csongrádi Fúvószenekar vendégváró koncertjével kezdődik a program az alsóvárosi Páduai Szent Antal templom előtt, 18 órakor a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmise következik, majd a megszentelt kenyér felvágása és az ünnepi beszédek a Petőfi kultúrkör előtt felállított színpadon, a Köztársaság utcában. A csodaszarvas című néptánc-műsor a Kiscimbora és Csiperke táncegyüttesek, Rókus Zoltán színművész, a Fokos zenekar és az Óbecsei Schola Cantorum kórus előadásában 19.30 órakor kezdődik. Őket a Csongrádi Fúvószenekar fellépése követi, majd „Ringó vállú csengeri violám…” címmel zenés-táncos operett-összeállítás lesz a kaposvári Megarox társulat előadásában. Varga Miklós koncertje 21 óra körül kezdődik, majd Anyám nyelvén, apám földjén… címmel zenés-táncos összeállítást láthat a közönség a kaposvári Megarox társulat előadásában. A tűzijátékot 22.45 órakor tervezzük, ezt a Brass on The Road együttes koncertje követi a Petőfi-szobornál”, mondta Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke.
Augusztus 18-án 16 és 19 óra között szervezik meg a Szent István-napi főzőversenyt a Nikola Tesla utcában, ahol a jó hangulatról a Harmónia együttes gondoskodik.
Ugyanekkor gyermekprogramok, kézművesség és játékok várják a legkisebbeket, majd 17.30-tól a Mátyás, az igazságos című gyermekelőadás lesz látható a Köztársaság utcában, az óvoda előtt, 18 órától pedig a Zenegér együttes koncertje következik az óvoda előtt. „A főzőverseny eredményhirdetésére 20 órakor lehet számítani. Támogatóink jóvoltából értékes nyeremények várják a legjobb szakácsokat, többek között külföldi fürdőbelépők, ajándékutalványok és ebédmeghívások. Már csak húsz főzőhely maradt, augusztus 16-ig lehet jelentkezni a kultúrkör irodájában. A főzőverseny eredményhirdetése után utcabál várja az érdeklődőket a Harmónia együttes közreműködésével”, mondta Ricz Róbert.
A rendezvény mindkét napján kirakodóvásár várja az érdeklődőket.
A Szent István-napi rendezvény támogatói a becsei önkormányzat, a budapesti Bethlen Gábor Alap, a magyarországi Emberi Erőforrás Minisztérium, valamint becsei és környékbeli vállalkozók és kisiparosok.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *