Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A becsei Samu Mihály iskola tanulói – Kitűnő eredmények a versenyekről

A becsei Samu Mihály iskola tanulói – Kitűnő eredmények a versenyekrőltrg_fontane

A becsei Samu Mihály Általános Iskolába mintegy hatszáz diák folytatja tanulmányai.

Az iskola tanítói, tanárai és szakszolgálata, amellett hogy a mindennapi oktatással foglalkozik, arra is törekszik, hogy versenyekre, megmérettetésekre is felkészítse a diákokat. A tanulók rendszeresen részt vesznek a községi versenyeken, körzeti döntőkön, de a 2010/2011-es tanévben köztársasági versenyre is eljutott néhányuk, Belgrádban, Újvidéken és Szabadkán mutatták meg felkészültségüket. „Fizikából a községi versenyen a hatodikos Rajsli Áron a harmadik helyezést érte el, míg a nyolcadikos Kerepes Orsolya harmadik lett a községi kémiaversenyen. A községi matematikaversenyen a hetedikes Gazdag Ákos szintén harmadik lett, aki Szabadkán a Tantárgyháló döntőjén is részt vett. Az ötödikes Miloš Žrvin a történelemversenyen lett harmadik”, sorolta Józsa Zsuzsanna magyartanárnő, kinek elmondása szerint német nyelvi versenyen két nyolcadikos jeleskedett, Mester Réka és Szili Emese, akik a községi megmérettetésen első és második helyezettek lettek, majd a körzeti versenyről az országos szintű megmérettetésre is eljutottak. „Iskolánk szavalói is dobogósok lettek egy-egy községi, szavalóversenyen, ki kell emelnem Varnyú Adélt, Csúzdi Noémit, Magyar Zsófiát, Hain Szilviát és Bende Nikolettát, míg az irodalmi pályázatok díjazottjai között volt Tóth János, Molnár Lilla, Petrényi Eleonóra, Tölgyesi Zsolt, Varnyú Adél, Lénárt Zsanett és Mester Réka is. A Népkönyvtár mesemondó versenyén Magyar Zsófia lett díjazott”, tette hozzá Deissinger Ferenc Hajnalka.
Legtöbb díjat a magyar nyelv és nyelvhelyességi versenyen gyűjtötték be a tanulók. Bálint Andrea és Surján Bernadet elsők lettek, Varnyú Adél, Firsing Karolina, Csúzdi Noémi, Csonka Balázs és Csanak Valentina a második helyezést érték el, Gutási Viktor és Magyar Zsófia pedig harmadikak lettek. A körzeti versenyen három díjat szereztek a Samus diákok, míg a köztársasági versenyen az ötödikes Varnyú Adél harmadik helyezést ért el. „Iskolánk Iglice csoportja Bartusz Valéria és Vajda Edit vezetésével harmadikak lett a Kőketánc vetélkedőn, míg az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén képzőművészet kategóriában harmadik lett a nyolcadikos Kisutcai Renáta. Az RTS-futóverseny második helyezettje a nyolcadikos Kaszás Krisztián, a hatodikos Szügyi Csaba pedig harmadiknak futott a célba”, fejezte be a Józsa Zsuzsanna tanárnő. A diákok elmondása szerint egy-egy versenyre való felkészülés sok időt vesz igényben, szombatonként, illetve az ellenkező váltásban jártak be az iskolába gyakorolni, tudásfelmérőket tölteni, versmondást vagy a mesélést gyakorolni, képzőművészeti alkotásokat készíteni. „Nehéz volt, de megérte!”, mondták a tanulók egyöntetűen.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *