Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A VMSZ elnöke a köztársasági elnökkel tárgyalt – Nikolić megértő volt

A VMSZ elnöke a köztársasági elnökkel tárgyalt – Nikolić megértő volttrg_fontane

Tomislav Nikolić köztársasági elnök hétfőn Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével tárgyalt. A találkozón a politikusok Nikolić október végi budapesti látogatásának körülményeiről és az alkotmánybíróság Vajdasággal kapcsolatos döntéséről tárgyaltak.

A VMSZ elnöke a Magyar Szónak nyilatkozott a találkozóról. Elmondta, hogy a félórás beszélgetés alatt az államfő megértést tanúsított a felvetődött témákkal kapcsolatban. „A választásokat követően államfőként ez lesz az első budapesti látogatása Tomislav Nikolićnak. Ez egy fontos látogatás, s ezért az érdeklődésnek megfelelően igyekeztem a nyitott kérdésekről megfelelőképp tájékoztatni. Ezen túlmenően egyéb más kérdések is szóba kerültek, például az alkotmánybírósági döntést követően Belgrád és Újvidék között létrejött feszültségek. Egyértelmű, hogy az államfőnek ráhatása van a folyamatokra, de a konkrét döntéseket a kormánynak, valamint a minisztériumoknak kell meghozniuk“, mondta Pásztor István.
A találkozón szó volt a vajdasági magyarsággal kapcsolatos nyitott kérdésekről: a nemzeti tanácsokról szóló törvényről – a különböző jogszabályok közötti ellentmondások feloldásáról és az alapítói jogok átvételének kérdéseiről.
A VMSZ elnöke kijelentette, hogy bár az államfő megértést tanúsított a felvetett kérdésekkel kapcsolatban, sokkal fontosabb az, hogy a döntéshozatalok esetében ezt a megértést tetten lehet-e majd érni.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *