Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Április 20-22. – Sokan lesznek a KMV-n

Április 20-22. – Sokan lesznek a KMV-ntrg_fontane

Három hét múlva, április 20-án kezdődik és 22-éig tart a sorrendben XLV. Középiskolások Művészeti Vetélkedője. Lázasan folynak az előkészületek a döntőre, az elődöntőket a napokban bonyolítják le. A KMV civil szervezet elnöke, Szi-lágyi Miklós, arról számolt be, hogy a plakátpályázat már véget ért, amelyre 37 plakátterv érkezett. A zsűri Szél Gabriella művészettörténész, Utcai Dávid festőművész és rajztanár és Molnár Edvárd fotóriporter összetételben dolgozott. Az első helyet a zentai Sarnyai Valentina szerezte meg, második a szegedi Oláh Dóra lett, míg a harmadik díjat a szabadkai Turuc Roxána érdemelte ki.

Szilágyi elmondta, hogy a képzőművészeti pályázatra is sok munka érkezett, valamint a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjére is rekordszámú, összesen 9 előadást és 16 filmet jelentettek be, ezért lehetséges, hogy kétnapos lesz a vetélkedő zentai állomása.
„Idén első ízben a Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve is kiírtunk egy pályázatot, amelyre tizenhét munka érkezett. Ezeket az alkotásokat is az irodalmi vetélkedő zsűrije fogja pontozni és rangsorolni. Szeretném hangsúlyozni, hogy hat év után ismét a Petőfi kultúrkör ad otthont a nagyszabású KMV bulinak április 21-én. A főzenekar a PASO, azaz a Pannonia Allstars Ska Orchestra lesz, akik már az Exiten és a Sziget Fesztiválon is felléptek. Az előzenekar a JackDanimalZ együttes lesz. Újdonság lesz az is, hogy a gálaműsort az újvidéki Színművészeti Akadémia hallgatói vezetik”, ismertette Szilágyi, majd felhívta a középiskolások figyelmét: aki a diákzsűri tagja szeretne lenni, a KMV honlapján jelentkezhet. A zsűri tagjai azok a tanulók lehetnek, akik a körzeti vetélkedőn továbbjutottak.

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *