Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Átszervezés vagy csőd a PIK sorsa

Átszervezés vagy csőd a PIK sorsatrg_fontane

Állandó munka híján Óbecsén sokan élnek mezőgazdasági idénymunkából. Az óbecsei PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát keretében működő Flora Konzervgyár és Hűtőház is számos szezonmunkást alkalmaz, akiknek a 2010 márciusa és októbere között megkeresett pénzüket a mai napig nem fizette ki a vállalat.

– Az érintettek közül többen hozzánk fordultak segítségért, mert nem tudnak hozzájutni ahhoz a pénzhez, amiért tavaly megdolgoztak. A jogászunkkal felkerestük az illetékeseket, akik azt mondták, ezzel majd csak március után tudnak foglalkozni. A csődeljárásra hivatkoznak, miközben a 2011-es idényre kifizették a munkásokat. Ez a probléma egyébként nem csak a Flora munkásait érinti, hiszen a farmon és másutt is vannak szezonmunkások – tudtuk meg Burnát Zoltántól, a VMDK óbecsei szervezetének elnökétől.
Az érintettek elmondása szerint az idénymunkások közül többen éltek a PIK által felkínált lehetőséggel, és a cég termékeiben levásárolták a bérüket. A munkások 2010-ben a Stari Bečej Ifjúsági Szövetkezeten keresztül 90 dináros órabérre szerződtek, ami most már 120 dinár.
Megkeresésünkre a PIK igazgatója, Milan Mišić elmondta: 2009-ben és 2011-ben is rendszeresen kifizették a szezonmunkásokat, de a szóban forgó tavalyi bérek bekerültek a csődkötelezettségek közé. Ezt a pénzt az átszervezési terv megszavazását követő 45 napon belül fogják megkapni a munkások. A szavazásra február 22-én kerül sor, de ha a hitelezők nemet mondanak a tervre, a vállalat csődbe megy.
– Ezek a bérkötelezettségek nem jelentenek nagy tételt, és az átszervezési terv megszavazása után az lesz az első dolgunk, hogy a munkásokat kifizessük, de addig a csődtörvény miatt nem tehetünk semmit. Mivel az idei évet pozitívan zárjuk, nem lesz gond a kifizetés – jelentette ki Mišić.
A 60 millió eurót meghaladó tartozás, a likviditási gondok, a 19 millió euró értékű számlazárolás miatt a mintegy 1600 főt foglalkoztató PIK Bečej Mezőgaz-
dasági Kombinát ellen idén márciusban kezdeményeztek csődeljárást. Miroslav Vasin tartományi munkaügyi és foglalkoztatási titkár akkor olyan ellenőrzött csődeljárásáról beszélt, amelynek során egy reorganizációs és konszolidációs programmal megmenthető a vállalat a csődtől.

F.R.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *