Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Az óbecsei parlament ülésén – Hogyan dolgozott a Tiszamente 2017-ben?

Az óbecsei parlament ülésén – Hogyan dolgozott a Tiszamente 2017-ben?trg_fontane

A becsei képviselő-testület keddi ülésén a tanácsnokok elfogadták a Tiszamente Óbecse kommunális szolgáltató Kft. 2017. évi beszámolóját – a vállalat többségi tulajdonosa (51 %) Óbecse község, a szekszárdi Alisca Terra Kft. pedig 49 százalék tulajdonjoggal rendelkezik.

A jelentés összefoglalójából kiderül, hogy a kommunális szolgáltató gazdasági társaság a 2017-es gazdasági évben 69,2 millió dinár összbevételt valósított meg, a kiadások összege 65,6 millió dinár volt, a nyereség pedig 3,6 millió dinár.

A nyereséget a vállalat az előző évek vesztsége egy részének fedezésére fordítja, így a veszteség kb. 22 millió dinárra csökkent.

A jelentésből kiderül, hogy folytatódott a bejegyzett jogi személyek adatainak begyűjtése és a szerződéskötelezettségről szóló értesítések kézbesítése, valamint a szerződések megkötése. Óbecse község településein szervezetten történik a hulladékszállítás minden utcából, mintegy 11 400 háztartásból, vállalatból és intézményből. Tavaly 246 új szerződést írtak alá.

A vállalatnak nincs ingatlan vagyona. Az ingóságok közül rendelkezik egy speciális járművel (hulladékszállító) – gyártási éve 2002, egy új, lízingre vásárolt Iveco hulladékszállítóval, gyártási éve 2017, egy VW Cady Furgon 2,0 SDI-vel, valamint körülbelül 10 500 darab, 80 és 120 literes, háztartási hulladék tárolására alkalmas kukával, 81 darab 1100 literes konténerrel, 6 darab 5 köbméter űrtartalmú konténerrel, valamint számítógépekkel.

A vállalat felszerelését azok a járművek és munkagépek képezik, amelyeket az óbecsei Komunalac Közvállalattól bérel. A felszerelés nagy része leértékelődött. A géppark nagyon rossz állapotban van, mivel a járművek átlagéletkora 20 év körül van. Fenntartásuk nagy befektetést igényel és fennáll annak a veszélye, hogy meghibásodás esetén az óbecsei Tiszamente-Óbecse Kft. kommunális szolgáltató képtelen lesz munkáját és munkafe-ladatait elvégezni, anélkül, hogy másoktól béreljen járműveket, ami újra jelentős mértékben növelné a költségeket (úgy a karbantartásit, mint a járművek bérleti költségeit).

A Tiszamente 2017 októberében lízingre beszerzett egy új Iveco hulladékszállítót, valamint Óbecse község adományozott a vállalatnak egy 800 kg teherbírású utánfutót.
Tavaly a Tiszamente-Óbecse Kft. munkavállalóinak száma 33 volt – határozatlan időre 26 alkalmazott volt, határozott időre pedig 7.

A Botra hulladéklerakó rendezésére a korábbi időszakban Óbecse község 60 millió dináros befektetése mellett a Tiszamente-Óbecse Kft. kommunális szolgáltató gazdasági társaság bevezette a hulladék ökológiai tárolását az ún. kazettás rendszerrel (a naponta hozott hulladékot földdel takarják le). Az óbecsei volt, mellesleg, az egyetlen hulladéklerakó a környéken, amely tavaly nem égett. A takaráshoz szükséges földmennyiség éves szinten mintegy 7 ezer köbméter. Az ilyen jellegű tárolás hatással van az ügyviteli költségekre, az óbecsei Tiszamente-Óbecse Kft. kommunális szolgáltatónak be kell szerezni az erre a célra használt földet. Ezek a költségek 2017-ben nem emelkedek drasztikus mértékben, mert Óbecse község több alkalommal is biztosította, hogy térítésmentesen kapjon földet a vállalat. Ezenkívül 1500 tonna homokot is beszerzett, térítésmentesen. A hulladéklerakón bevezették a mozgáskorlátozást, kamerás biztonsági rendszert állítottak fel.

A hulladékkezelési törvénnyel összhangban pontos nyilvántartást vezetnek a beérkező hulladékról. Megtörtént a foglalkoztatottak képzése és felszerelése. Mindez hozzájárult a hulladékszállításból származó bevétel növekedéséhez.

Műholdas nyomkövetőt szereltek minden járműbe, valamint az üzemanyag fogyasztását mérő szondákat, így napi szinten követhetővé vált az üzemanyagfogyasztás és a járművek mozgása, amivel elejét vették a visszaéléseknek.

Elkészült a Hulladék elsődleges kiválogatásának terve, folyamatban vannak a keletkezés helyszínén (háztartások) történő másodlagos nyersanyag begyűjtésének előkészületei. Közterületeken, valamint a vállalatoknál és intézményeknél már megkezdődött a másodlagos nyersanyag szelektív gyűjtése (pet palackok, műanyag, göngyöleg-karton, papír és üveg). Ezt a másodlagos nyersanyagot a belgrádi Sekopak-nak adják át. Térítésmentesen biztosítottak 30 konténert a pet palackoknak, 35 kannát az üvegnek, 100 darab edényt a papírgyűjtéshez és egy függőleges bálázóprést. Ezzel a társaság kiegészítő jövedelmet valósít meg.

Az ügyvitel pozitív iránya a hatékonysági mutatóknál is látszik.

Mindennek alapján, a vállalat gazdasági célja, hogy az adott termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan az ügyviteli eredmények tekintetében pozitív különbséget valósítson meg az eredmények és ráfordítások között.

A Tiszamente kommunális vállalatnak 2017 utolsó napján összesen 10,7 millió dinár kötelezettsége volt a beszállítók irányába. Ebből 6,2 millió a belföldi beszállítóknak, és 4,4 millió a külföldi beszállítóknak.

A kötelezettségek a külföldi beszállítók felé, az Alisca Terra Kft. korábban kiállított számláira vonatkoznak, amelyek megalapozatlanok és számvitelileg helytelenek, amit az Állami Számvevőszék a jelentésében is megállapított. Az alaptalan és számvitelileg helytelen dokumentáció alapján a törlesztést nem lehet kivitelezni.

Nagyobb anyagi kötelezettségek a következő beszállítók irányában vannak: 2,1 millió dinár a Komunalac Közvállalatnak, 869 313 dinár a Lukoil Szerbiának és 368 576 dinár a Knežev group Kft-nek.

A kötelezettség az óbecsei Komunalac Közvállalat felé az előző évek során keletkezett és az elvesztett per költségeit a bírósági ítélet alapján törleszti, valamint megállapodás született a kötelezettség havi részletekben történő fizetésére.

A Tiszamente jelentősebb anyagi követelései a következő vevők irányában vannak: a Sojaproteintől 1,1 millió dinár, az SP Laboratóriumtól 203 623 és az Imperial Lux-tól 185 445 dinár.             

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *