Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Az önkormányzat káderügyi terve szerint – Idén 15 személy kaphat munkát

Az önkormányzat káderügyi terve szerint – Idén 15 személy kaphat munkáttrg_fontane

A becsei parlament december 26-án fogadta el a község 2018. évi költségvetését, melynek tervezett bevételei 1,4 milliárd dinárt tesznek ki, ebből a költségvetési eszközök 975,5 millió, a költségvetés igénybevevőinek más forrásból származó tervezett pénzeszközei 32,3 millió, a más hatalmi szintekről származó tervezett bevételek összege 194,8 millió, az átvitt eszközöké pedig 235 millió dinárban lett meghatározva.

Az állami adminisztrációban, valamint a helyi intézményekben dolgozók fizetését az új évben növelik, mégpedig a községi és a helyi közösségi dolgozók, a szociális védelmi intézményekben alkalmazottak és a többi közszolgálati dolgozó fizetését 5, az iskoláskor előtti intézményekben dolgozókét pedig 10 százalékkal.
A költségvetésből 149 állandó alkalmazott, 46 határozott időre szóló szerződéssel dolgozó személy bérét fizeti a helyi önkormányzat, valamint az iskoláskor előtti intézmény 99 határozatlan és 20 határozott idejű szerződéssel dolgozó alkalmazottjáét.
A községi káderügyi terv szerint tavaly december 18-án összesen 92 személyt foglalkoztattak (határozatlan időre) a községben, idén pedig még 15 személyt kívánnak alkalmazni határozatlan időre: egy önálló tanácsadót, 4 tanácsadót, két ifjabb tanácsadót, egy munkatársat, egy ifjabb munkatársat, két fő referenst és egy közalkalmazottat, emellett két egyetemi végzettségű gyakornokot. A községi elnök kabintejében 2018-ban nem terveznek új személyt alkalmazni határozott időre szóló szerződéssel. Tervezik viszont egy belső ellenőr alkalmazását.
Az objektumok törvényesítési eljárásában, az illetékes minisztérium jóváhagyásával, négy egyetemi és egy főiskolai végzettségű személyt kívánnak foglalkoztatni.                    

R.M.

(Foto: pixabay.com)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *