Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Falugazdász program – Pályázati tájékoztató földműveseknek

Falugazdász program – Pályázati tájékoztató földműveseknektrg_fontane

A vajdasági falugazdász irodákat a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége működteti a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával.

A falugazdász program célja, hogy a külhoni, többek között a vajdasági magyar gazdálkodókhoz is naprakész információk jussanak el a különböző támogatási lehetőségekről, jogszabályi változásokról.
Tavaly júniustól Becsén is dolgozik falugazdász. Faragó Enikő hétfőn és pénteken Péterrévén, a helyi közösség irodájában fogadja az ügyfeleket 8 és 13 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön pedig Becsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör emeleti könyvtártermében dolgozik 8 és 13 óra között.
„Mi, falugazdászok, képzéseken veszünk részt, hogy naprakész információkkal szolgáljunk a termelőknek, de feladatunk az adatgyűjtés, illetve adatszolgáltatás is, folyamatosan tájékoztatjuk a gazdálkodókat a mezőgazdaságot érintő agrárpolitikai és kormányzati döntésekről, valamint az egyes támogatási, pályázati lehetőségekről”, mondta Faragó Enikő.
 Jelenleg az IPARD pályázati lehetőségei érdekelhetik a földműveseket. „Az IPARD pályázati forrásokról január 17-én, 14 órai kezdettel tartunk tájékoztatót a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kistermében. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezte összejövetelen Nagy Miklós tart előadást. Jelenleg kapcsolható eszközökre, illetve traktorokra lehet pályázni. A termelők összesen 175 millió euróra tudnak pályázni, amely az Európai Unió mezőgazdaságra és falufejlesztésre irányuló előcsatlakozási alapjai eszközeiből ered“.
A becsei falugazdász jelenleg a budapesti AGROmashEXPO és Agrárgépshow kiállításra szervez utat a termelőknek, az utazásra január 26-án kerül sor. Több mint 300 kiállító várja az agráripari szakembereket 40 000 négyzetméteren felsorakoztatott kínálatával a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet kiállításokkal együtt. „Nagy az érdeklődés, így sajnos helyek már csak korlátozott számban vannak. Érdeklődni nálam, a 069/55-25-763-as telefonszámon, vagy személyesen a fogadóórákon lehet”, mondta a becsei falugazdász.       

Ricz Róbert

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *