Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

XVII. Kőketánc – Kiváló színvonal, autentikus produkciók

XVII. Kőketánc – Kiváló színvonal, autentikus produkcióktrg_fontane

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tizenhetedik alkalommal szervezte meg a Kőketáncot, az általános iskolások énekes népi játék- és néptánc vetélkedőjét. Szabó Gabriella, a Kőketánc főszervezője elmondta, hogy 32 településről mintegy 1500 gyermek érkezett Becsére, akik 62 produkciót mutattak be. A Barbócz Sándor gyulai népzenész, Majorosi Tímea békéscsabai néptáncpedagógus és Farkas Tamás békéscsabai örökös aranysarkantyús néptáncos alkotta zsűri szerint a résztvevők figyelembe vették a szakemberek tavalyi tanácsait és idén minden fellépő autentikus produkciót mutatott be.

Az énekes népi játékok kategóriájában a zsűri kiemelt arany oklevélben részesítette az adai Vadvirág HK Füzike gyermekcsoportját. Arany minősítésben részesült a Kenderkóc gyermekcsoport (Petőfi Sándor MK, Becse), míg ezüst oklevelet kapott az Ispiláng gyermekcsoport (Zenta), az Ugri-bugri néptánccsoport (Temerin), a Pitypalatty gyermekcsoport (Tisza mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve), a Csintekerintő gyermekcsoport (Szenttamás), a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület néptánc csoportja, a gunarasi Dózsa György Általános Iskola és József Attila Művelődési Egyesület tánccsoportja és a Pitypang tánccsoport (Hajdújárás). Bronz elismerésben részesült az Aprók gyermek tánccsoport (Bajmok), a Szederice népi gyermekjátékcsoport (Samu Mihály iskola, Becse), a Pöttöm tánccsoport (Aranykapu ME, Ada), a Fitrinka csoport (Oromhegyes) és a Pimpimpálé gyermekcsoport (Zentagunaras).
Szólótánc kategóriában kiemelt aranyminősítésben a Petőfi kultúrkör tagja, Károlyi Egon részesült. Ezüstminősítést kapott az újvidéki Tokodi Krisztián, valamint a Petőfi kultúrkörből Csernyák Hunor, továbbá a Kovács Jónás-Molnár Kinga páros. Bronz oklevelet kapott a Németh Róbert-Németh Andrea páros (Újvidék), valamint a Petőfi kultúrkör két párosa, Brasnyó Mihály-Brasnyó Emese és Gortva József-Szerda Eszter.
Az alsós néptánckategóriában kiemelt aranyminősítésben a szabadkai Ropogós táncegyüttes részesült, míg arany oklevelet kapott a zentai Ispiláng gyermekcsoport, a hajdújárási Kőris tánccsoport és a kishegyesi Vackor gyermektánccsoport. Ezüst oklevelet a temerini Rece-fice néptánccsoport, a Csiperke táncegyüttes (PSMK, Becse) és a horgosi Cibere tánccsoport kapott. Bronzelismerést a Bajsai néptánccsoport érdemelt ki.
A felsős néptánccsoportok csoportjában kiemelkedően a legjobb volt a moravicai Cimborák, míg aranyminősítést a Petőfi kultúrkör Kiscimbora táncegyüttese kapott. Ezüst elismerésben részesült a kishegyesi Szalakóta táncegyüttes, a kúlai Ibolya gyermek néptánccsoport, a pacséri Pacsirta néptánccsoport, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Derenduca gyermektáncegyüttes (Budiszava) és a Topogós táncegyüttes (Szabadka) állhatott.
A legtömegesebb a vegyes néptánckategória volt. Kiemelt aranyminősítést a szenttamási Pitypang táncegyüttes, a topolyai Szélszirom táncegyüttes és a kanizsai Fürtöcske csoport kaptak. Arany oklevélben részesültt a Puja táncegyüttes (Szabadka) és a Csillagvirág tánccsoport (Ada), míg ezüst oklevelet kapott a Mitugrász gyermektáncegyüttes (Újvidék), a Bogárkák és Gyöngyszem néptánccsoport (Tisza mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, Péterréve), a törökbecsei tánccsoport, a Bóbita néptánccsoport (Dr. Kiss Imre Művelődési Kör, Péterréve), a Kopogtató tánccsoport (Ada), a Bokréta tánccsoport (Moravica), a Vackor tánccsoport (Szabadka), a Venyige tánccsoport (Királyhalom-Hajdújárás), a Koppantó tánccsoport (Ludas), a Bekecs táncegyüttes (PSMK, Becse), a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület gyermektáncegyüttese és a magyarittabéi Búzavirág Népi Szokásokat és Hagyományokat Ápoló Egyesület gyermek néptánccsoportja. Bronz minősítést a Cifra néptánccsoport (Temerin), a Gézengúz gyermekcsoport (Zentagunaras) és a Göncöl gyermektánc csoport (Kispiac) kapott.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *