Petíció a Petőfi Sándor iskolában Két nap alatt 2500 aláírás az iskola megmentéséért

  16 februar 2019
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

A Petőfi Sándor iskola bezárásának megakadályozására irányuló petíciót február 4-től lehet aláírni a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Két nap alatt mintegy 2500 támogató aláírás gyűlt össze.

Óbecsén az a szóbeszéd járja ugyanis, hogy az iskolát, amelynek 253 tanulója van – 80-an százalékuk magyar tannyelven tanul – a közeljövőben bezárják, annak ellenére, hogy a községi iskolahálózat kialakításáról szóló javaslat, amelyben az iskola bezárását esetleg javasolhatnák, még nem készült el, ezáltal a tartalmáról sem kerülhettek nyilvánosságra adatok.

Az ügy január végén kezdődött, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi szervezete sajtóértekezleten közölte, hogy az iskola megmaradásáért, azaz annak bezárása ellen száll síkra, s az esetleges névváltoztatást elfogadhatatlannak tartja. Dr. Molnár Viktor, a VMSZ községi szervezetének elnöke elmondta, hogy a végső döntést a községi iskolahálózatról, a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási Titkárság véleményezése után, az oktatási miniszter hozza majd meg.

Molnár kijelentette, hogy tény, hogy a 2019-es községi költségvetésben minden iskolának, így a Petőfi Sándor Általános Iskolának is biztosított a működése.
Február 1-jén a Petőfi iskola Szülői Tanácsa jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezd az iskola megmaradásáért. „Az elmúlt időszakban megjelent írások, nyilatkozatok hangos és indulatos véleményeket váltottak ki községünk lakosaiból. Több gondolat is arról szólt, hogy valamit tenni kellene.

A ’megnyugtató’ információk ellenére a Petőfi Sándor Általános Iskola Szülők Tanácsa indítványozta az aláírásgyűjtést. Kedd délutánig több mint kétezren írták alá a petíciót az iskola bezárása ellen. Az aláírásgyűjtés folytatódik: alá lehet írni elektronikusan és papírformában is az iskolában, munkanapokon 8 és 18 óra között”, mondta Fleisz Angéla, a Szülők Tanácsának elnöke.

A községi munkacsoportnak március végéig kell elkészítenie az iskoláskor előtti intézmények és az általános iskolai hálózat kialakításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadását közvita előzné meg, azután kerülne a becsei parlament elé elfogadásra, a végső döntést azonban az Oktatási Minisztérium hozza majd meg, a munkacsoport javaslata alapján.

Suzana Đukić, a községi elnök oktatásügyi kérdésekkel megbízott segédje, valamint annak a községi munkacsoportnak a koordinátora, amely feladata az általános iskolai hálózat kialakításáról szóló javaslat kidolgozása, kijelentette, hogy a munkacsoport még nem tett javaslatot esetleges intézkedések bevezetésére.

A Petőfi Sándor iskolába 253 gyerek jár, míg a szerbiai kormány 2018-ban meghozott rendelete szerint egy általános iskolának legalább 480 tanulója vagy 16 tagozata kell, hogy legyen.
A rendeletben azt is leszögezik, hogy az általános iskolának abban az esetben lehet kevesebb tanulója, ha a tanítás a nemzeti kisebbség nyelvén és szerb nyelven is zajlik, s ha két kilométeres körzetben nincs másik iskola – a Sever Đurkić iskola, ahová szintén számos magyar diák jár, azonban kisebb távolságra van az előírtnál.

Đukić szerint a Petőfi iskola nem felel meg a kormányrendeletben feltüntetett kritériumoknak, azonban, mondta, nem szeretné előlegezni, hogy milyen ajánlatot tesz majd a községi munkacsoport.
A községi munkacsoport tagjai többek között az iskolaigazgatók, az Oktatási Minisztérium, az Újvidéki Iskolaigazgatóság, az önkormányzat képviselői, tanügyi dolgozók.

Mint Đukić mondta, a munkacsoport tagja a Petőfi iskola igazgatója, de egyes VMSZ tagok is, akik konkrét adatok birtokában vannak, tudják, hogy a Petőfi iskolában van a legkevesebb tanuló a község területén, a diákok száma évről-évre csökken, hogy egy magyar tannyelvű és egy vegyes szerb tannyelvű osztály nyílt, s szerinte az említettek így jutottak arra a következtetésre, hogy, a kormányrendelet kritériumait szem előtt tartva, az intézményt becsukják.

A községi elnök oktatásügyi kérdésekkel megbízott segédje szerint a következő négy évben 600 diákkal lesz kevesebb a községben, s tavaly október elsejéig csupán 160 gyermek született.

A Petőfi iskolában most már harmadik éve, hogy csak egy magyar osztály indul. Mint mondta, érdekes, hogy Alsóvárosból, ahol a Petőfi iskola működik, több magyar diák is a belvárosi Sever Đurkić iskolába jár, sőt ott az első, második és harmadik osztályokban több magyar diák van, mint a Petőfiben.

A Petőfi iskola megmentéséért kezdeményezett petíciót a napokban több civil szervezet támogatta. Szerda Balázs a civil szervezetek nevében bejelentette, hogy a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, a Than Fivérek Értelmiségi Kör, a KMV civil szervezet, valamint az ÖkoBecse Polgári Egyesület, a Forrás Magyar Népművészeti és Kulturális Oktató Központ és a Bonitas polgári szövetség is kiáll a Petőfi Sándor iskola mellett, ahogy tudja, segíti az aláírásgyűjtést. „A Petőfi kultúrkör és a Than Emlékház megnyitja kapuit a petíciót aláírni kívánók előtt, ott is alá lehet írni, valamint felszólítottam mindenkit, aki szívügyének tekinti az iskola megmaradását és a magyar nyelvű oktatást, hogy álljon mellénk, aláírásával támogasson minket”.

A VMSZ álljon elő megoldással
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga becsei szervezete a napokban sajtó-
értekezleten, majd közleményben reagált arra a lehetőségre, hogy a Petőfi iskolát bezárhatják.
A közleményben kiemeli, hogy Vajdaság azért egyedi, mert a fejlődést a tudásra alapozza. A tudás megszerzése pedig alapvető emberi jog. A közleményben többek között az áll, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskolában szervezett aláírásgyűjtés kapcsán, amelyet Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete kezdeményezett, „a VSZL felhívja a figyelmet arra, hogy a szülők, hozzátartozók, gyerekek, ne engedjék meg, hogy valakinek a politikai eszközei legyenek, semmilyen áron“, továbbá, hogy a „VSZL soha, semmilyen körülmények között nem engedi meg, hogy a kisebbségek jogai csorbuljanak. A VMSZ erejét abból nyeri, hogy látszólag védi a kisebbség érdekeit, de csak a választás évében“.
A VSZL felhívja a VMSZ figyelmét, hogy álljon elő egy megoldással, ami hosszú távon megoldást jelent majd az iskola esetében. „A VMSZ politikája a szőnyeg alá söprés, nincs ötletük, nincsenek megoldásaik. Így védik a magyar közösség érdekeit? A Magyar Nemzeti Tanács nem nyilvánította a Petőfi Sándor Általános Iskolát kiemelt jelentőségű intézménnyé. Miért? Miért nem oldják meg ezt a problémát? Akkor, amikor a VMSZ-nek titkára van az oktatási titkárságon“. A VSZL közleményében azt állítja, hogy az iskolának nincsenek meg a törvényes feltételei a működéshez.

Az aláírásgyűjtés kezdete előtt Koncz Mónika a Szülői Tanács nevében felolvasta a petíció tartalmát, Csernyák Szilvia és Ćuk Daniela pedig az iskola tanárainak nevében szóltak a polgárokhoz. „Köszönet a szülőknek, akik az iskolánk megmaradásáért szálltak síkra, valamint a civil szervezeteknek és a lakosságnak, hogy aláírásukkal támogatják az akciót. Jó tudni, hogy vannak még emberek, akik tudják, hogy az Alsóváros központjában álló iskola, a Petőfi, milyen értékeket hordoz magában. Bízom benne, hogy ennek az összefogásnak pozitív eredményei lesznek és nem csak őseink, mi és gyerekeink, hanem a jövő nemzedékei is büszkén kijelenthetik, hogy a Petőfi Sándor iskola tanulói”, mondta Csernyák Szilvia tanítónő.

Balog Virág Zsolt, a Petőfi Sándor  Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a törvény értelmében kisebbségi iskola akkor is működhet, ha nincs 480 diákja. Elmondása szerint 16 tagozattal szervezhető meg egy iskola, a Petőfi iskolában pedig most 20 tagozat van. Az igazgató elmondása szerint a hetvenöt éve működő intézménynek kulturális jelentősége is van.

Nem hivatalos információink szerint a községi munkacsoport lapzárta után, február 7-én tartott ülést, amikor valószínűleg megszülettek az új községi iskolahálózat kialakítására vonatkozó javaslatok.
Óbecse község területén a 2018/2019-es tanévben mindössze 323 elsős indult iskolába – 178-an szerb, 145-en magyar tannyelven.

B.M.

Naslovi

Popularni Članci

      

Vojvodina

Srbija