A polgárok nevében: Minőséges közvilágítás jövő év márciusáig

  05 novembar 2019
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

A községi képviselő-testület szeptember 27-én megtartott ülésén a hatalmon lévő pártok tanácsnokai elfogadták Óbecse község területén a közvilágítási rendszer rekonstrukciójára vonatkozó, a köz- és magánszféra partnerségéről szóló szerződés végleges tervezetét.

A szerződést Óbecse község nevében Dragan Tošić községi elnök, a magánpartner nevében pedig a belgárdi Keep light és az újvidéki Ecso Elios képviselői, Horvát Szilveszter és Predrag Jović írták alá október 2-án a községi elnök irodájában.

A község és a magánpartner szerződésének célja a közvilágítás rekonstrukciója a község területén, fél év alatt 5009 LED és halogén utcai égőt szerelnek fel a jelenlegi elavult égők helyett. Ezáltal megtakarítás várható.
Az új közvilágítás eszerint 2020 márciusában funkcionálni fog.

A szerződés 13 évre szól, s ami a magánpartner juttatását illeti, a közbeszerzési pályázat után meghozott, a közvilágítás rekonstrukcióját végző kivitelező kiválasztásáról szóló határozatban az áll, hogy a magánpartner évi juttatása 180 544 euró lesz – a partnerség 13 évig tartana.

A kiválasztott partner ajánlata 277,6 millió dinárt tett ki ÁFA nélkül, azaz 2,3 millió eurót a projekt 13 évében, ami évente 180 544 eurót jelent.

Jelenleg a község a közvilágításra elhasznált elektromos energiáért évente átlagosan 22,3 millió dinárt fizet (2,8 millió kWh-ot használ el), továbbá a közvilágítás karbantartásáért évente átlagosan 6 millió dinárt fizet.

Különben a közbeszerzési pályázaton csupán egy ajánlattevő volt, a Keep light Kft., az Ecso Elios Kft. és az Ogranak U light Kft. alkotta csoport, azonban október 2-án, a köz- és magánszféra partnerségéről szóló szerződést csak az első két vállalat képviselői írták alá.

Szeptember 9-én a község partnerei megalapították a Led BČJ külön rendeltetésű társaságot.

Az Ogranak U light Kft. nem szerepelt a képviselő-testület által elfogadott, a közvilágítási rendszer rekonstrukciójára vonatkozó, a köz- és magánszféra partnerségéről szóló szerződés végleges tervezetében.

A közvilágítási rendszer rekonstrukciójára vonatkozó, a köz- és magánszféra partnerségéről szóló szerződés végleges tervezetében többek között az áll, hogy a partnerség eredménye a közvilágítási rendszer korszerűsítése, energiamegtakarítás, a CO2 kibocsátásának csökkenése, a közvilágítással kapcsolatos operatív kiadások csökkentése, amely a község közobjektumát képezi.

A kivitelező (a község partnere) kötelezettséget vállal olyan megtakarítási intézkedések alkalmazására, amelyek pénzügyi megtakarításokat eredményeznek a szerződés tárgyát képező objektumon, a jótállási időszakban (13 év).

A szerződés végleges tervezetében az is olvasható, hogy a megrendelő (a község) teljes díjat fizet az EMI (energiamegtakarítási intézkedések) alkalmazására (alapdíjat és az operatív és preventív karbantartási térítményt), a kivitelező (a magáncégek) pedig kötelezettséget vállal arra, hogy biztosítja a pénzeszközöket a projekt költségeinek finanszírozására, saját tőkéjéből vagy hitelből.

„A kivitelező kötelezettsége külön rendeltetésű társaság megalapítása és külön rendeltetésű számla megnyitása. Ezen szerződés megkötését követően azonnal, de legkésőbb 30 napon belül a szerződéskötést követően, a kivitelező köteles megalapítani a külön rendeltetésű társaságot.
A külön rendeltetésű társaság olyan gazdasági társaság amelyet a magánpartner alapít és kizárólag ezen projektum megvalósulásának célját szolgálja.

Az alapítói és igazgatási jogokat az alapítói szerződésben rögzítik, azzal a törvénnyel összhangban, amely a gazdasági társaságok helyzetét szabályozza.
A külön rendeltetésű társaság 100%-ban a magánpartner tulajdonában van, alapítói szerződésében szabályozzák a megrendelő minimális jogait.

A külön rendeltetésű társaságnak ellenőrző bizottsága van, ahol két tagot közvetlenül a magánpartner képviselője választ, a harmadikat a közpartner ajánlja“, áll a dokumentumban, majd leszögezik, hogy az ellenőrző bizottság minden évben május 30-ig elkészíti az ügyviteli beszámolót, valamint a beszámolót az elért pénzügyi megtakarításokról és erről jelentést tesz Óbecse község képviselő-testületének.

Nos, ez a külön rendeltetésű társaság a LED BČJ, amelyet nem a szerződés aláírását követően (október 2.), hanem jóval előtte, szeptember 9-én alapítottak.

A szerződés tervezete szerint a közvilágítási rendszer rekonstrukciójának kivitelezője garantálja, hogy az energiamegtakarítási intézkedések az elkövetkező 13 évben az operatív költségek csökkenését eredményezik, „és garantált megtakarítást okoznak, amely pontosan 2 537 378,48 euró + ÁFA, garantált megtakarítás az elszámolási időszakban 195 182,96 euró + ÁFA“.

A garantált megtakarítás szét lesz osztva a megrendelő (község) és a kivitelező (a magánpartner) között, százalékos formában, amely 13 év alatt a következő: 7,5 % részarány a megrendelőhez kerül, 92,5 % pedig a kivitelezőhöz.

A rendszer preventív és operatív karbantartásának térítménye bele van számolva az éves térítési díjba, amelyet havi szinten fizet a megrendelő a kivitelezőnek, olvashatjuk a szerződés tervezetében, amely szerb és magyar nyelven a község Hivatalos Lapjában olvasható, többek között a www.becej.rs honlapon.

R.M.
A cikk megjelenését Óbecse község támogatja. A cikkben kifejtett álláspontok nem feltétlenül tükrözik a támogatást odaítélő szervezet nézeteit.
(A cikk október 7-én jelent meg a Becsei Mozaik 784. számában)

Naslovi

Popularni Članci

      

Vojvodina

Srbija