musicloverparadise.com

Becejski mozaik

Aktuelno

Tolerancia-napi szavalóverseny a Petőfiben: Első díj Szirbik Zalánnak és Milan Momčilovićnak

A Tolerancia-napi szavalóversenyt tizenegyedik alkalommal tartották meg tegnap a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben.

A vetélkedőn a község negyven általános iskolása vett részt, a magyar nyelven tanuló diákok szerb, a szerb tannyelvű osztályba járó gyerekek pedig magyar nyelven mondtak verset. A két legjobb versmondó Szirbik Zalán és Milan Momčilović volt. Milan magyarul, Zalán pedig szerbül szavalt.

„A tolerancia tisztelet, mai sokszínű és gazdag világunk és kultúráink elfogadása és megbecsülése. Óbecse község már évek óta lakosai békés együttéléséről ismert. A sok nemzetiség, a multikulturalizmus, a vallás szabadsága számunkra olyan kincs, amellyel a világban kevesen dicsekedhetnek, s még kevesebben nálunk, Szerbiában. Mi megmutathatjuk, s meg is kell mutatnunk azt, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk, mint azok, akik híján vannak a kulturális és vallási sokszínűségnek. Egy ilyen rendezvényen bemutatjuk és megmutatjuk a másságból, illetve annak elfogadásából eredő együttélés áldásait”, mondta Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke a szavalóversenyen megnyitóján.

Az alsósok csoportjában, akik szerb nyelven szavaltak, Szirbik Zalánt Ferenci Orsolya és Oroszlámos Léna követték, a magyarul szavalók kategóriájában pedig Milan Momčilović mellett Dmitar Mraovićot Lara Dražićot díjazta a zsűri.

A felsősöknél Varró Tódor volt a legjobb, Bada Mia második lett, a harmadik díjon pedig Széll Adrián és Lovas Fiona osztoztak. Ebben a kategóriában Koncz Antónió és Gyorgyás Dániel különdíjat kaptak.
A magyar nyelven szavalók mezőnyében Dorotea Mraović volt a legjobb, majd Aleksandra Mrđanov és Danilo Crnojački következtek.

A rendezvény támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság volt.

B.M.

Last modified on
Rate this item
(0 votes)
back to top