Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Than Károlyra emlékezve – Than Károly kezdte, mi folytatjuk

Than Károlyra emlékezve – Than Károly kezdte, mi folytatjuktrg_fontane

A Than Emlékház december 22-én szervezte meg évzáró műsorát, amikor Than Károly születésének évfordulójára emlékeztek, s kezdetét vette a Than Károly kezdte, mi folytatjuk elnevezésű tehetséggondozó műhelymunka-sorozat.

Az évzáró műsorban a Than Fivérek Értelmiségi Kör szakcsoportjai beszámoltak évi tevékenységükről, majd a szervezet elnöke, Bonifárt László, köszönetet mondott a programokban való részvételért és a támogatóknak megköszönte a támogatást.
„A Nemzeti tehetségprogram keretén belül 2017 decemberétől 2018 júniusáig második alkalommal szervezzük meg a Than Károly kezdte, mi folytatjuk elnevezésű tehetséggondozó műhelymunka-sorozatot az általános iskolásoknak a Than Emlékházban. A program során a becsei általános iskolák felső osztályos diákjai három műhelymunka során jobban megismerkedhetnek a gyógyszerészet, a gyógynövénytan és a kémia világával”, mondta Kollár Karolina, a Than Emlékház munkatársa. A pénteki rendezvényen bemutatkoztak a programban résztvevő diákok és kísérő tanáraik, valamint a műhelymunkák vezetői: Gyenge Csilla, Pivnički Kúti Kornélia és Horák Kornél.                                              

Erer

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *