Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Magyar Költészet Napja – Időtlen ének

A Magyar Költészet Napja – Időtlen énektrg_fontane

A magyar költészet napját, József Attila születésnapjára emlékezve, 1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük. László Zoltán így fogalmaz: „Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele kezdődik”. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben április 16-án telt ház előtt került sor a Magyar Költészet Napjának megünneplésére, amely a budapesti Bethlen Gábor Alap támogatásával jöhetett létre.

„Elképzelhető, hogy manapság már nem annyira divatos verseket hallgatni vagy olvasni, de vannak olyan költemények, amelyek hallatán az ember libabőrös lesz. Valahol itt van elrejtve a lényeg. Amikor valaminek több év – sőt, több száz év – után is ilyen hatása van, az megérdemli az ünnepnapot. Jó ok a Magyar Költészet Napja arra is, hogy pár percre lelassítsunk, megálljunk és gondolkozzunk azokról a dolgokról, amelyeket már a költők is évszázadok óta próbálnak megfejteni: szeretet, gyűlölet, isten, világ, haza, háború. Nekünk se fog sikerülni – ebben biztos vagyok – de a versek sokat segíthetnek!”, mondta Nagy Klára, a kultúrkör alelnöke köszöntőjében.
Szűcs Budai Engelbert magyartanár, a Petőfi iskola igazgatója méltatta az ünnepet, aki beszédében kitért a vers fontosságára és szépségére: „Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást találod benne. A vers olyan emberi beszéd, ami dallal, az ősi dallal rokon. Rokon azzal a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A vers könnycsepp, igazgyöngy. Sikoly helyett, panasz helyett, olykor a kibírhatatlan fájdalom helyett vigaszt nyújt, problémát bogoz, rendet tesz, beteljesülést hoz. A vers ajándék, melyet meg kell tanulnunk elfogadnunk és befogadnunk. A vers, a költészet így válik az egyetemes kultúra részévé. Költészet nélkül tehát nem csak magyarok nem vagyunk, hanem emberek sem”.
Az ünnepi műsorban a zentai Mécsvirág együttes mutatkozott be, Krnács Erika, Hajnal Anna, Mészáros Krisztina és Zsoldos Ervin Időtlen ének címmel Fehér Ferenc költészetének szentelt verses-zenés összeállítással lépett fel nagy sikerrel.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *