BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Locsókodás, majális meg invesztíciók

Aszongyák hogy majáliskó szép lessz az idő, de mire ez megjelenik addigra mán maguk biztos tuggyák maj pontossabban. Úgyhogy lehet maj ünnepeni a munkát, ami nincs, de ha van is, akkó öröm nem nagyon van mán benne. Esztet má bisztos hallották, de most így majáliskó idepasszol:

Két alkalmazott beszélget:
– Tegnap végre bementem a főnökhöz és nagyon határozottan fizetésemelést kértem.
– És hogy sikerült megegyezni?
– Kompromisszumos megoldás született…
– ???
– A fizetésem nem emelkedik, én meg cserében maradhatok.
Na de ne roncsam e a kedvünket má mingyá itt az elejin, úgyhogy nem is nagyon emlegetem az új kormányt meg a reformjait. Na de azé egy vicc belefér errű is:
Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
– Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
– Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
– Maga biztosan mérnök – mondja a hőlégballonos férfi.
– Az vagyok – feleli a nő – Honnan tudta?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
– Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
– Maga pedig szerintem politikus.
– Igen – bólint a hőlégballonos férfi egyetértően – de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
– Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!
Maj efelejtettem, hogy húsvét óta nem írtam. Szóva, vótak nálunk is a locsókodók. Nem úgy mint a fiatalok akiket láttam hogy lovaskocsiva mentek meg népviseletbe, szépek is vótak, hanem csak úgy, má majnem öregessen. Na azé vótak fiatal locsókodók is. Teccett is néhány versike, de má nem tudom visszamondani. Azokat meg végleg nem tudom, amiket esemesbe kaptunk húsvétnapján én is meg az uram, meg persze rögtön tovább is kűttük, oszt vasárnap este má mi is aszt kaptuk vissza amit tavaj óta őriztem hogy jó lesz maj gratuláni az idén. Körbe megy ez előbb utóbb. Mérges is vót az uram, me hogy nem halkítottam le a mobilját oszt becsipegett neki néhányszó a húsvéti ebéd utánni álmába.
Na de az idén má odajutottunk hogy nem nagyon vót pézünk a kis locsókodóknak. Úgyhogy tojást kaptak mint régen, meg kalácsot. Némeliknek nem teccett annyira, de ez van. Má megin ez van.
Oszt óvastam az ünnepek alatt hogy a polgármesterünk nagyon büszke hogy idegyütt egy-két cég, nem írom le a nevüket me az reklám lenne. Hogy most őmiatta gyüttek e ide, az más kérdés, de ha ettű jobb lesz a népeknek, akkó jó. De annak a firmának se írom le a nevit amejikrű meg aszt hallottuk hogy mén ám tönkre sebessen me tele van adósságga oszt el akarják adni, de nem bírják. Pedig egy időbe azok a nagyon ritka itteni cégek közé tartozott amejiknek vót még jó neve. Na mosmá ennek se jó a neve, de az ott dógozóknak se jó mán.
Meséli a Karcsi szomszéd, hogy épen húsvét előtt beszétt egy Becsérű eszármazotta, aki utojjára tizenéve élt itten. Ez a valaki meg aszonta, hogy nem ismer rá Becsére me annyira tönkrement. Mi eztet má észre se vesszük me mindennap itten vagyunk, oszt beleszoktunk.
A külföldi invesztíciókrú, amik nékű valamikó nagyon is megvóttunk, de mosmán nagyon kő nekünk, is van egy vicc:
Egy cég alkalmazottai beszélgetnek, hogy mit kezdenek az év végi bónuszukkal.
– Én a németországi kirendeltségben dolgozom. A bónuszomból veszek kocsit és a maradékból elmegyek nyaralni – mondja az első.
– Én a svájci kirendeltségben dolgozom. A bónuszom egy részéből kiépítem a medencét a házam mellett, a többiből pedig világkörüli útra megyek – mondja a második.
– Én a vajdasági leányvállalatnál dolgozom és a bónuszomból pulóvert veszek – mondja a harmadik.
A többiek meglepődve kérdezik:
– És a többi?
– A többit kipótolják a szüleim.
Csak mán, mondom, ott tartunk, hogy a szülőknek sincs mive kipótóni.