BETSEY MARISKA NAPLÓJA - Klimaxos

Na há mégis tanákozunk még az idén… Hogy vagyok? Há megvagyunk, de azé még nem öregessen. Az a kórházas dolog meg mán e is van felejtve.
Mit mongyak errű az időrű? Éppenhogy beindútt a tél, akkó megin valami meleghullám.

Ojan klimaxos az idő. Megvótt a karácsony, a Jézuska hozott nekünk is ajándékot, meg há az onokáknak azé mi is tuttunk anni néhány csokoládét. Hogy mi mit kaptunk? Há ami a legfontossabb: szeretetet. Meg a szokásos, zokni, gatya, oszt ennyi. Há nem is ettű gondóttunk meggazdagonni, ha mán eddig nem…
Oszt van egy amit tanáttam a neten de eddig nem akartam ideírni me hogy mégis karácsony meg minden de mosmá így újévre csak nem baj:
Négy katolikus nő beszélget egy teadélutánon, arról mire vitték a gyerekeik.
Az egyik nő ezt meséli:
– Az én fiam pap. Amikor belép egy helyiségbe, az emberek tisztelendő úrnak szólítják.
A másik nő ezt mondja:
– Az én fiam püspök. Amikor belép egy helyiségbe, az emberek excellenciás úrnak szólítják.
A harmadik büszkén ezt mondja:
– Nem azért, hogy felvágjak, de az én fiam egy kardinális. Ha megjelenik valahol, az emberek eminenciás úrnak szólítják.
A negyedik nő csak ül csöndben és a teáját szürcsölgeti. A többiek kérdően néznek rá. Aztán ezt mondja:
– Az én fiam egy gyönyörű, 185 cm magas, izmos sztriptíztáncos. Amikor belép egy helyiségbe, az emberek csak ennyit mondanak: Te jó Isten!
Szóva, megvót az ünnep, szép vót, még a nagyonokánk is hazalátogatott (dehogy gyütt haza, ha érted a külömbséget…). Aszonta több vajdasági magyarra tanákozik ottan kinn mind amikó itthon vót. Még itthon van, oszt aszongya hogy ott ha kicsit tudod a nyelvet meg ha megbíznak benned akkó munkás-kisfőnökként másfél nap alatt annyit kereső mid itthon ugyanazé a munkájé egy hónap alatt. Ja persze, ottan nagyobbak a kőccségek is. De van aki hazagyün is, csak nem sokrú tudunk. De éppen a mútkó monta valamelik hogy azé gyüttek azok haza me nem birták a tempót családostú. Me egész nap munka, a gyerekekke meg nem vót aki törőggyön.
Van ahogy van de legalább ijenkó sokan hazalátogatnak oszt jó látni aszt a sok fiatalt hogy máshun mijen jó megájja a hejit. Ha mát itten nem lehetett nekik.
Na de haggyuk mán esztet a témát, me má fáj a fejem tűlle nekem is.
Hanem láttunk nemrég a tévébe egy hejjes fiatalasszonyt vagy nagylányt, nem tudom. Oszt ha jó értettem becsei. Oszt arrú beszétt hogy amikó tender van kiirva akkó má tunni hogy kire van kiirva. Oszt aszt is a tévébe hallotuk hogy letartóztatták a vót topolyai pógármestert, oszt ha jó értettük akkó sikkasztása gyanúsíccsák. Gondolom még az elejin van ez a dógoknak, úgyhogy errű én többet nem is mondanák, elég az hozzá hogy originálisan a hírt egy netes ódalon jelentették meg.
Úgyhogy ne is kérdezze senki mosmán hogy mé mindig a netrű idézgetek… Há mosmán minden ott van vagy inkább ott van minden. Csak tunni kő hogy mit érdemes kinyitni.
Asztat is a neten láttam hogy Becsére látogat (vagy azóta mán gondolom látogatott is, me én nem vótam a szinházba megnézni őket) a Dáskó mneg a Mlágya akik ojan fiatal rádiósbetyárok, de má le-leszették őket egy sor rádiórú. Halgattam én is őket néha. Ezek is ojan nemfélőssek. Fő is kaptam a fejem a számítógéprű, mehogy még maj baja lessz itten valakinek ebbű. Reméjjük hogy nem.. Há kinek lessz baja eggy kis humortú?
Csörög a telefon a KGB központjában:
– Szeretném bejelenteni, hogy Igor Szergejevics a rendszer ellensége. Gyémántokat rejteget a tűzifájában!
A KGB azon nyomban kiszáll Szergejevics házához, felforgatják a pincét, gyémántokat nem találnak. Hogy biztosak legyenek a dolgukban, egyesével átnézik a tűzifát, sőt mindegyiket széthasogatják, hátha azokban rejtették el a gyémántokat. Mivel semmit sem találnak, elnézést kérnek, majd elvonulnak.
Kis idő múlva csöng a telefon Igor Szergejevicsnél:
– Halló, Igor?
– Igen.
– Volt nálad a KGB?
– Igen.
– Felvágták a tűzifát?
– Igen.
– Akkor most te telefonálsz, fel kéne ásni a kertemet…
Na mostan akkó úgy illik hogy kívánjunk. Kívánok jókedvet, egésséget. A többi meg maj begyün ezekke együtt. Jó szórakozást, kikapcsolódást, január 3-tú úgyis marad ami eddig vót, há akkó legalább mostan egy kicsit nevetni meg jó érezni magunkat. Ha nem sikerül az se baj.
A medve bulit rendez. Mindenki, aki jön a bulira kell hozzon valami piát. Aki nem hoz, azt elveri a medve. Jön a nyuszika.
– Hoztál-e italt? – így a medve.
– Nem – mondja a nyuszika.
Elkezdi püfölni. A nyuszika nagyon kacag. Erre még jobban püföli. A nyuszi még jobban kacag. Kérdezi a medve:
– Miért kacagsz?
– Mert jön a sün, és ő sem hoz semmit!