trg_fontane
Szomorú látni március 8-án a sok férfit és fiúgyereket, akik szegfűvel kezükben bandukolnak hazafelé. Szomorú, mert nem a virág – hóvirág, rózsa, szegfű –, de az ünnepi vacsora sem, a nőnap lényege. A nőnap lényege az egyenjogúság. Ugyanis március 8-át annak emlékére ünnepeljük, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért és munkaidő-csökkentésért. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés.
Emlékeztetőül: politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913-ig e napon tartották az ünnepet. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot. A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának – más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő – emlékére. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.
A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt.
Akinek nincs szavazati joga, azt nem veszik emberszámba. Mai, 2015-ös szemszögből nézve hihetetlennek tűnik, de Finnországban a nők 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők pedig 1984-től.
Az ünnep időközben sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét. Magyarországon – az Európai Bizottság 2006-ban közzétett jelentése szerint – átlagosan 11 százalék az eltérés a női és a férfi fizetések között, s a nők körében nagyobb a munkanélküliség. Az Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb jobban keresnek, mint a nők: amíg egy férfi 1 dollárt keres, kolléganője ugyanazért a munkáért átlagosan 78 centet kap. A nemek között az Európai Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést. Magyarországon az azonos felkészültségű, azonos munkakörben dolgozó nők 8 százalékkal kapnak kevesebb fizetést, s ez a különbség annál nagyobbra nő, minél több gyermekük van, egy háromgyerekes nő már 25 százalékkal kevesebbet keres, mint egy azonos beosztásban dolgozó férfi.
Sok helyütt e napon civil szervezetek a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat: a nőket érő családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak.
Becsén idén is valószínűleg maradunk a nőnap sekélyes ünneplésénél, egy kis virág, egy kis ajándék és semmi tartalom, egy szó sem az egyenjogúságról papíron, de nem a mindennapokban. Bizonyítékért nem kell messzire menni, csupán a községházáig és a közvállalatokig. A helyi önkormányzatban ugyanis a legfelelősebb tisztségeken nincsenek nők: a városelnök és a helyi parlament elnöke is férfi. A Községi Tanácsban is mindössze két nő kapott helyet a hét férfi mellett. A helyi parlament 36 tanácsnoka között mindössze 11 nő van. Egyetlen helyi közvállalatot sem vezet nő, a Toplanát, a Komunalacot, az Építésügyi Igazgatóságot és a Vodokanalt férfiak igazgatják, a Potisje komunnális vállalatban, s a Gas Becse vállalatban is férfiak az igazgatók. A községi intézményeket is férfiak vezetik, mégpedig a Városi Múzeumot, a Városi Színházat és a sportközpontot, egyedül a Népkönyvtár élén van nő.
Városunkban még az utcák óriási többsége is férfiak nevét viseli, habár Becsén éltek és élnek nők is, akik valamit mégiscsak „letettek az asztalra“.
Úgy tűnik, Becsén nincs mit ünnepelni a nők napján.
R.M. (Forrás: mult-kor.hu, ENSZ)
Jogok
A nemzetközi munkásmozgalom fejlődésével a nők emancipációjának kérdése is egyre inkább előtérbe került: 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van. Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.
Szabadság, egyenlőség, testvériség?
Már az ókori Görögországban elkezdődött a küzdelem azért, hogy a nők nagyobb figyelmet vívjanak ki a társadalomban, amelyet a férfiak irányítottak. Lüzisztrata ókori görög nő a nemi élet megtagadását kezdeményezte a férfiakkal szemben, hogy a háborúnak véget vethessenek.
A francia forradalom idején a nők a „szabadság, egyenlőség, testvériség“ kiáltásával vonultak Versailles elé, hogy a nők választójogát követeljék.
