Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Tót Kása Piroska VMMSZ plakettet kapott: „Számontartják azt, amit a közösségért tettem”

„Számontartják azt, amit a közösségért tettem”(Fotó: VMMSZ)

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség január végén tartotta meg Zentán a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét.

Az eseményen adták át a VMMSZ által alapított Magyar Életfa díjat, az aranyplakett és plakett elismeréseket, továbbá a Szép Magyar Könyv 2023. évi pályázatának eredményhirdetésére is sor került.

A rendezvényen plakettet vehetett át Tót Kása Piroska, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör egyik alapítója, művelődés- és közösségszervezője is.

„Az óbecsei polgárok ösztönzésére 1991-ben alakult meg a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, ahol a kilencvenes évek folyamán fokozatosan elindult a kultúrélet. Az alapítók egyike Tót Kása Piroska volt, aki több éven át volt az egyesület titkára, műsorszervezője, könyvelője, a társas- és modern tánccsoport, valamint a festőcsoport vezetője, a mai napig, harminchárom éve, aktív tagja egyesületünknek. Titkárként szívén viselte az egyesület létezését, működését és tevékenységét, fizikai munkával, csoportok vezetésével, szponzorok és támogatók felkeresésével, foglalkozások tartásával, illetve könyvelői tevékenységgel is. Elmondható, hogy nélküle és munkája nélkül az óbecsei Petőfi kultúrkör nem létezne. A színek jelentése szerint ’a narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát… a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot… a bátorítást’. Ezek a tulajdonságok nagymértékben jellemzik Tót Kása Piroskát is. Gyermekkora óta szívesen rajzol, kézműveskedik. Festészettel huszonöt évvel ezelőtt kezdett komolyabban foglalkozni. Saját elmondása szerint a Petőfi kultúrkör rendezvényeinek plakátjait még kézzel írta-rajzolta, amire felfigyelt az akkor már befutott festő Sípos Tibor. Piroska tehetségével kiérdemelte, hogy csatlakozzon a Sípos galériához. 1998-ban ott megkapta a festészethez szükséges legalapvetőbb tudnivalókat, ami leginkább az alapanyagokra és technikákra vonatkozott. Rövid ideig Skrabány Viktor akadémiai festőhöz járt órákra, majd autodidakta módon sajátította el a tudást, amellyel ma rendelkezik. 2002-ben Holló Katalinnal és többedmagával megalapította a Szivárvány festőcsoportot a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben és 2010 óta annak csoportvezetője. Lelkesedése és bátorítása nagymértékben befolyásolja a csoport munkáját. Az elmúlt évek alatt kipróbált sok technikát, és maradandót alkotott olaj-, akvarell-, pasztellfestményeivel egyaránt. Kreativitásának köszönhetően olyan festési módszert dolgozott ki, amely mindenképpen megállásra készteti a művészet kedvelőit festményei előtt. Több önálló kiállítása volt és számos közös tárlaton vett részt Óbecsén, Vajdaságban és Magyarországon, munkái eljutottak több országba. Piroska jelentős szerepet vállal a hátrányos sorsú gyermekek megsegítésében festményei árverésen befolyt pénzadományával. Iskolák és helyi rendezvények műhelymunkáinak állandó résztvevője, munkájára igényt tartanak Óbecse Község Gyermekbarát Egyesületében, a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesületében és a Bratsvo iskolában is, valamint a Mustármag közösség pártfogoltjaival is rendszeresen foglalkozik a Caritas házban. Tót Kása Piroska rátermettségével, munkájával és pozitív hozzáállásával kiérdemli, hogy jelöljük a VMMSZ plakett elismerésre”, állt a felterjesztésben, amelyet a Petőfi kultúrkör nevében az egyesület jelenlegi elnöke Ricz Róbert írt alá.

Tót Kása Piroska a VMMSZ ünnepségén, a díj átvételét követően elmondta: „A hatvanas, hetvenes években a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör épületében, az akkori Nagy István Otthonban, gazdag kultúrélet folyt. Egy úgynevezett ifjúsági aktív is tevékenykedett az otthon keretein belül, amelynek én is tagja voltam, amíg működött. A díj természetesen nagy meglepetés és megtiszteltetés számomra, de én másként is nézek rá. Azt látom benne, hogy az emberek figyelnek egymásra, jelen esetben rám, s számontartották azt, amit az évek során a közösségért tettem. Úgy gondolom, hogy ha elvárások nélkül tevékenykedik az ember, akkor munkája során sohasem csalódik, és mindig talál olyan feladatot, amivel hozzájárulhat a jó ügyek megvalósításához. Annak ellenére, hogy nem voltak és nincsenek elvárásaim, legalább annyit kaptam a közösségtől, amennyit én neki adtam. A plakett díj, mint mondani szokták, hab a tortán. Köszönöm felterjesztőmnek, a Petőfi kultúrkörnek, hogy méltónak talált e rangos elismerésre. Ha a családom évtizedek óta nem támogatna, Petőfis társaim és munkatársaim nem dolgoztak volna kitartóan velem, ma nem tarthatnám kezemben a plakettet“.

R.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *