trg_fontane
A Fokos zenekar tagjai és barátaik november 27-én a tavaly Törökkanizsán megkezdett koncertsorozat második állomásához érkeztek. Ezúttal Óbecse község népzenei hagyatéka címmel tartottak előadást a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Ricsaj Népművészeti Találkozó keretében.
„Bartók Béla egyik gyűjtése során a következőket írta édesanyjának: Meggyőződésemmé vált, hogy a Magyar parasztembert népdalra ugyanaz az erő fakasztja, mint amely tavasszal a virágokat. Ezen teremtő és megtartó erőt fölismerve, időt és energiát nem sajnálva gyűjtötte maroknyi értékes ember szélesebb régiónk népzenéjét. Itt elsősorban Bodor Anikóra, Burány Bélára és Király Ernőre gondolok, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Ők, eljutva községünkbe, nem túl terjedelmes, ám annál értékesebb anyagot rögzítettek, rendszereztek az utókor számára. Ebből állítottuk össze a koncertet, amellyel emléket szeretnénk állítani az említett gyűjtőknek, a községünkben egykoron működő hagyományos zenekaroknak”, mondta Szerda Balázs, a Fokos zenekar vezetője.
A műsorban, amely a Bethlen Gábor Alap és a Szekeres László Alapítvány támogatásával jött létre, felléptek a Fokos zenekar tagjai, valamint Keszég Ákos, Sterbik László, Szerda Ákos, Szabó Annamária, Kelemen Zsolt, Ölveczky Tamás, Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó.
Óbecsét az 1900-as években a zenei sokszínűség jellemezte.Tamburabandák, fúvósok, cigányzenekarok szolgáltattak muzsikát a legkülönbözőbb események alkalmával. Az idő tájt a zene, az ének a mindennapok szerves részét képezte, a mulatozás, együtt éneklés közösségmegtartó szerepe kiemelt jelentőséggel bírt. Az idő előrehaladtával először a cigányzenekarok, majd lassan, a 80-as években, a tamburabandák is háttérbe szorultak, feledésbe merültek.
„Neves gyűjtőink által rögzített, mennyiségét tekintve meglehetősen kevés hangzóanyag azonban életben tartotta a szikrát, nem hagyta értékeinket a múlt homályába veszni, az ő munkájuk gyümölcse szolgál alapul a mi tevékenységünkhöz. A koncerttel szerettük volna bemutatni a fiatalabb nemzedéknek a múlt századi parasztbandák hangzásvilágát, a helyben gyűjtött népdalokat, melyek azokból az időkből valók, amikor a hagyományt nem kellett színpadra vinni, hanem a mindennapok szerves részeként élt, szájról-szájra szállt, generációk esztétikai szűrőjén átesve formálódott, és tündökölt a maga tökéletességében”, mondta Szerda Balázs.
A műsorban szó volt a pecesori Kucora (született Burúzs) Annáról, aki citerát hét éves korában tartott először a kezében. Hála Anna néni elevenen őrzött emlékeinek, ragyogó zenei tehetségének és memóriájának, kirajzolódott egy zenei világ keresztmetszete, ami az óbecsei tanyák magyar népét jellemezte a századfordulótól a múlt század közepéig. Kisfilmen bemutatták Varga Matild munkásságát, aki szerint „a szegény emberek munkáját, életét a dal tette könnyebbé, énekkel gyógyították meggyötört lelküket”. A műsorban beszéltek az óbecsei születésű Ferenc Pál basszprímásról, aki zenész család sarjaként citerázni tanult, de tamburázni is fiatalon kezdett, prím-, valamint basszprímtamburán és tamburacsellón játszott és már tizenkét évesen a vityillók redszeres muzsikusa lett. A jelenlévők kisfilmen láthatták a Beretka család, Blazsanik Sándor zenekarának és Rabóckai János bandájának fotóit is. Ők mind Óbecse múlt századból ránk maradt zenei hagyatékának jelentős, ám nem egyedüli képviselői.
„Az 1900-as években igen sokszínű és aktív volt a zenei élet Péterrévén. Citerabandák, később pedig több tamburazenekar szolgálta ki a mulatni vágyók igényeit. Csehpál József és zenekara, Faragó György (Tollas Gyura) és zenekara Péterréve zenei hagyatékának legjelentősebb képviselői. A legnevesebb bandának, Csehpál József zenekarának játékáról 1986-ban készült felvétel. Péterréve méltán híres asszonykórusát Bodor Anikó fedezte fel. 1994-ben az Újvidéki Rádió zenekara kíséretében nyolcvan népdalt sikerült rögzíteni velük a rádió stúdiójában. Énekük ízes, sallangmentes, letisztult, ahogyan Bodor Anikó a vezetőjüknek, Zsolnai Danilkának mondta: arany torkuk van. A ma nyolcvanhárom éves asszony az egyetlen még élő tagja az akkori felvételen éneklő asszonyoknak. A mai napig eleven élnek benne a régi történetek, dalolások, mulatságok”, mondta végül Szerda Balázs.
A műsor végén a színpadon a bőgőtemetés is megelevenedett, melynek szokása elterjedt volt a teljes magyar nyelvterületen, így Óbecsén is.
Ricz Róbert
