trg_fontane
Olvastam a neten, hogy „Szerbiában a lakosság 42 százaléka számára jelent kockázati tényezőt a szegénység“. Vagyis majd a népnek a fele. Ahogy enézem Becsén lehet hogy még több is. De esztet nem tudom. Asztat tudom hogy lassan itt má nem marad senki fiatal. Mennek me hogy amottan jobb. Bisztos jobb ha mán annyian ementek. Van aki munkásszáláson alszik, van aki takarít itten meg főggye vót meg nagy háza. Van aki jó főtanátta magát. Oszt ezek csak azok akiket én ismerek. Aszongyák, fészbukozzunk. Há jó van fészbukozunk, de eggy idő után má nem nagyon van közös téma. Me nekik ottan más bajuk van, meg mittomén, nekem meg könnyű, aszongyák, me én csak leülök a kompjuter elé, oszt nyomogatom a gombokat. Ők meg gürcőnnek. Há nézd, gürcőttem én má eleget, nem azza van a gond, hanem avva hogy mi értelme vót az egésznek. Vagy lett az egésznek.
Me végül ténleg az van, hogy akkó vót értelme, ha vót nevetés meg szeretet. Vót is, van is, megénni meg megélünk még. Csak az a fene reménytelenség ne lenne benne a nagyobbik onokámba is.
Montam má neki, ojan munkát tanájj, hogy itten dógozó, oszt ottani fizetést kapsz. Me az ottani fizetés ottan sokka kevesebbet ér mind itten. Az öregapja is esztet monta neki. Meg asztat, hogy ne ugrájjon az eggyikbű a másikba, me soha sehova nem ér e. Mehogy a gyerek az ijesmit velünk beszéli meg. Az annya ideges, me a kicsi az ojan, há hogy mongyam, mind minden gyerek, az apja meg há ugye alig van ithon me dógozik. Az is kivan akadva, me hogy odatettek neki új főnököt, aki a gazdának a rokona, oszt naggyábú ojan neki mind a viccbe: „Fiatal üzletember beköltözik az új irodába. Hamarosan kopognak, erre felkapja a telefonkagylót, mintha fontos ügyben értekezne. Mutogat az embernek hogy maradjon csöndben és hogy fontos a dolog. Az ember értetlenül nézi, próbál megszólalni, de az üzletember csitítja. Mikor leteszi a kagylót az ember megszólal:
– Én csak a telefont jöttem bekötni.“
De azé ement a vejem a szájámra, me egy baráttya szerzett jegyet, oszt végignéztek mindent. Há aszongya, ojan árak vannak hogy belefeketedsz. Nem a kisembernek való az mán. Neki legjobban az teccett hogy a bankos lányok léptennyomon kínálták, na nem asztat, hanem a kölcsönöket. Ő mindeggyiktű vett e prospektust, haza is vitte, oszt a lányom meg is kérdeszte tűle, hogy nafene, tán örökőtté száz hektárt? Oszt a vejem meg magyarászkodott szegény.
„Rámenős utcai virágárus csalogatja a vevőt:
– Uram, vegyen egy szép rózsacsokrot, lepje meg vele feleségét!
– Kösz, de nincs feleségem.
– Akkor vegyen egy csokrot, és ünnepelje meg, hogy ilyen szerencsés!“
Na de komojra fordítva a szót, a kisparasztnak nem fényes a jövője alighanem. A törvény is asztat szereti mán akinek van. Akinek nincs, hát azza nem tudom mi lessz. Emegy takarítani a svábokhó.
Ja osztan odaát meg az a téma hogy a Matolcsi kinek atta a nemzet(i) (bank) pézit. A Matolcsi meg aszonta, hogy nem ő a korrupt, meg nem az van hogy fideszes fideszesnek közpénzt ád, hanem hogy őellene balliberális lejáratás fojik, meg hogy ő mijen sikeres amúgy mind jegybank elnök. És én esztet ehiszem neki. Mehogy mindenki balliberális, meg sorosos meg minden, aki nem szeresse bölcs vezérünket. Igaz hogy a bölcs vezérünket a soros iskoláztatta ki, abba a rossz rendszerbe, a diplomája azé nem vót rossz, de az régen vót, akkó még a vezér is liberális vót, de vezér nem vót.
Van egy vicc, de előre mondom hogy nem igaz me csak vicc: „Magyarország jobb pozícióba került a korrupciós listán, bár ez nem volt olcsó.“
De a Maris ezze ne foglalkozzon, hanem azza ami az udvarába van, meg hogy mit főz. Mehogy aszonta a rokon akinek mindig választásokkó jutunk eszibe. Oszt alig fejezőttek be ezek, má ekezdődött a cirkusz a jövőévi elnökválasztás körű. Me ki indul meg ki nem indul. Ez van esztet kő szeretni. Kampány van, lóvé nista. Mind a lakodalmas nótába.
Jut eszembe, lakodalomba vagyunk hivatalossak. Osztan má megin, mit vigyünk ajándékba? Van min gondókonni. Nem valami nagy kedvem van menni, de az uram meg az onokám mindenképpen menni akar. Az uram buli miatt, az onokám meg nőzni akar tán. Há addig a jó, amíg nem fordítva van.
Oszt itt van a végire egy ideillő: „Az ötvenedik házassági évfordulón kérdik az öreg Pista bácsitól, hogy mi a hosszú házasság titka. Azt feleli:
– Az asszony ebből az ötven évből húszat vásárlással töltött, húszat pedig telefonálással. A maradék tízet meg ki lehetett bírni valahogy.“
Na, jók legyetek, maj tanákozunk
Maris
