A Than Fivérek Ifjúsági Mozgalom másodízben szervezi meg honismereti ifjúsági táborát Honit 2012 néven, amelyet augusztus 2-a és 5-e között tartanak meg a felderítők otthonában.
A négynapos tábor 1000 dinárba kerül (napi három étkezés, sátorhely, foglalkozások, előadások), de lehet napi belépőt is igényelni, amely 300 dinárba kerül. Az előadások ingyenesen megtekinthetők, s az esti bulikon is díjtalanul lehet részt venni. Az alsó korhatár 14 év.
A táborban Berentai Jenő és Dózsa György a fafaragás rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket, Szerda Andrással napsugaras oromzatot készítenek majd a fiatalok, a nemezelést pedig Lukács Valéria oktatja, emellett lovaglásra és íjászatra is lesz lehetőség. A gölöncsérműhelyt Szabatka Bianka vezeti, a rovásírás oktatását pedig Rumi Tamás vállalta el.
Dr. Tóth Judit a Szent Koronáról és a Történeti alkotmányról fog beszélni, Dávid Roberta, a sámánokkal közelebbi kapcsolatban álló dobos, zenélni fog, de előadást tart majd Bencze István is, mégpedig arról, hogyan lovagolt Magyarországról Kazahsztánba. A táborlakók két filmet is láthatnak: egyikben Wittner Mária mesél arról, hogy mi történt 1956-ban, a másik film pedig Tóth Ilonáról, a forradalom mártírjáról szól.
A szervezők péntek estére az adai Sin Seekas koncertjét tervezik, szombaton a temerini Playboys koncertezik majd, vasárnap pedig a Fokos zenekar zenél, illetve táncház lesz. A vasárnap ingyenes családi nyílt nap lesz, érdekes bemutatókkal és borkóstolóval.
Erer