trg_fontane
Olvasom lapunkban a tudósításokat a főtéri szilveszterezésről. Mármint az óbecseiről. Több ezren voltak jelen, se énekelni, se táncolni nem nagyon akartak.
Petárda viszont volt dögivel, sőt még egy fenyőfát is sikerült meggyújtani. Fáklyával. Amire kijött a tűzoltóság, de kiderült, hogy a tűzoltókocsi tüzet nem olt, mert baj van a technikával – a tömlőből sehogy sem jött a vízsugár. Végül tűzoltó készülékekkel sikerült elvégezni a feladatot. Tűzijáték tehát volt az égen, de a földön is.
Akik voltak, azt mondták, hogy a korábbi szilveszterezésekhez (vajmagyul: újévezésekhez) képest még jó is volt ez a legutóbbi. Úgy éjfélre össze is gyűlt valamekkora tömeg, ökörsütés nem volt. Persze, ott voltak az ingyen (forralt) borra ácsingózók, meg a petárdások. Az előbbiek indítékához magyarázat egész biztosan nem szükséges, az utóbbiak esetében pedig, komoly szociálpszichológiai diagnózis híján, megpróbálok laikusként kommentárt fűzni. Szerintem ugyanis az, aki abban leli örömét, hogy elrontsa másnak a jókedvét, akinek az a kedvtelése, hogy veszélybe hoz gyermeket, nőt és férfit, aki minden áron a figyelem középpontjába akar kerülni, az bizony komoly személyiségproblémákkal küzd. Valamit pótol a robbantgatás – esetleg az önbizalmat és az önbecsülést? Vagy…? De ez már szexuálpszichológiai eszmefuttatás lenne és valóban szakemberek témája.
Igen, és akkor mit kezdjünk a petárdákat dobáló gyerekekkel?! – hallom már a kérdést. Szülői (félre)nevelés, vagy a nevelés hiánya. Ez a válaszom. Elfogadok azonban más véleményeket, sőt egyet is értek velük, ha érvelés támasztja azokat alá.
Külön téma, hogy miért nem volt jelen egy sem az éber óbecsei rendőrök közül…
Egyelőre ennyit az „ünnepi petárdaszezonról”.
Ami viszont a főtéri szilveszterezéseket illeti, nagy kedvelőjük vagyok. Újvidéken az elsőt ’96/’97-ben tartottuk meg, mi, akkori tüntető egyetemisták. Az volt számomra az egyik legszebb. Reménykedve, forradalmi hangulatban, örülve az ellenzék városi győzelmének, bulizva a hangszórókból jövő zenére. A ’90-es évek második felében Újvidéken is robbantak a petárdák a levegőben, az ünneplők lábánál, a kapucnikban… Majd, ha jól emlékszem, 3-4 éve őrző-védőket helyeztek el a központban, akik átkutatták a térre sietőket – megtiltották az üvegek (nem a műanyag flakonok) és a petárdák bevitelét. Idén őrző-védők talán nem is voltak. Volt, aki üveget vitt be, egy fáklya is égett (nem gyújtottak meg vele semmit és senkit), petárda viszont talán egy se. Szép, civilizált ünneplés, amikor az ember ismeretlenekkel együtt bulizik, a levegőben lőporfüst helyett a Város jó hangulata, éneklő és mosolygó arcok, a flakonba öntött hangulatjavítót kézről-kézre adó barátok és idegenek, az alkoholmérgezést szenvedőt és az őt támogatókat szó nélkül kiengedő tömeg – miközben a város többi része robbanásoktól zeng – ilyen volt Újvidék főtere 2011 utolsó és 2012 első óráiban.
Beszéltem néhány becseivel az óév vége felé és az idei év első napjaiban. Érdekelt, hogy ők hogyan vélekednek az itteni főtéri ünneplés megszakadt, majd újjáélesztett szokásáról. A vélemény általában az, hogy „ez nem Becsére való”. Miért? Mert ez egy kisváros, itt falusi a mentalitás, mindenki attól tart, hogy bulizási/ ünneplési módját esetleg megszólják – avagy: „mit mond a falu”. „Itt az utcák is kiürülnek sötétedéskor, hétvégén meg már a déli harangszó után”. Vannak, akik arra esküsznek, hogy a „házibuli” szent és emiatt nem volt tömegesebb a főtéri részvétel. Mások azt mondták, hogy a mai fiataloknak a pop-rock nem jelent semmit – ezért voltak viszonylag kevesen. Ismét mások úgy vélik, hogy Dejan Cukić nem elég nagy név az óbecseiek és a környező településeken élők számára… Vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy az óbecsei fiatalság olyan mélyen megosztott nemzeti alapon, hogy sok magyar nem megy el „szerb zenét” hallgatni, meg sokan nem is tudják, hogy kicsoda a ’70-es évek vége óta zenélő Cukić, aki tagja volt Bajaga (Na, az kicsoda? Aki énekli a vajmagy fiatalság egyik kedvenc „nótáját”, azt a „moji su drugovi”-t, ugyebár) együttesének is, és nevéhez fűződik az egyik legszebb háborúellenes poprock-szám is. Szerb nyelvű poprock-szám.
Lehet tehát mazsolázni a felsorolt válaszok között, de lehet mindegyiket elvetni, más válaszokat adni – én leírtam, amit hallottam. Amit (ó)becseiek gondolnak (kis)városukról.
Márton Attila
