trg_fontane
Aszittem mán a hét elejin hogy vége a kánikuláknak, de mégse. Még odacsap a nyár, pedig eppen néztem a tévébe hogy a Balatonon nem vótak megelégedve a szezonna, me az agusztus nem vót elég forró. Há mit mongyak, ami miatt ők sajnákoznak, az nekem vót öröm. Eppen sétátunk eggyet abba az előző melegbe (me mán megin gyütt a másik), oszt mit lácc este hét órakkó? Kinn űnnek sámlin az öregek, má megunták a négyfal között ülést, oszt legalább lássanak embert.
Mi is megáltunk egy két sámlisná oszt ebeszégettünk, meghallottuk a traccsokat, ki hun van, megy-e valahova, van e munka – az mindig van csak jár-e érte péz, ugye?
Osztan vót egy tanúságos történet egy valakirű (úgyse írom le a nevit, akkó meg minek) aki dógozik az eggyik kulákná osztan persze ő aszongya hogy a kulák ővele kibabrátt (nem így monta, de amasztat meg nem írom le), me nem fizette ki ahogy szerinte köllött vóna.
Há ijen a kapitalizmus, főleg itten. Munkanéküli rengeteg, osztan úgy semmiznek ki ahogy akarják. Mámind a tőkések. Igen van ijen szó, csak mámma nem mongyák így a kormány médiákba, hanem munkaadónak. Me az munkát ad. Te meg legyé boldog hogy adott. Munkát. Hogy pézt ad-e meg mennyit az maj kiderül vagy beborul. Me te meg munkát válalsz. Válaltad? Akkó csinádd, ahogy mongyák. Oszt monta a mútkó az uram is hogy nekünk má mindeggy, de úgy lássa hogy mindegy a népnek is: legyen sziszotresz a tévébe, legyen mirű okoskonni az asztalná meg legyen occsó sör vagy pálinka. Nek ide zsivot.
A kisbéka sétál az úton. Egyszer csak egy elágazáshoz ér és megdöbbenve olvassa: „Balra a szépek, jobbra az okosak.“
A kisbéka felsóhajt:
– Most szakadjak ketté?
Vége van a nagy ünnepléseknek is, me Beográdba meg Noviszádon ünnepőték hogy megverték az usztasa horvátokat, Viktorka meg ünnepőte hogy „megvertük nyócszó a világot”. Me hogy nyóc aranyérem vót. Oszt aszongya, valami baj van a magyar férfiakka, me a nyóc aranybú csak eggyet nyert férfi. Baj az van…
Úgyhogy vége lett a riói cirkusznak, tán bele is buktak pénzileg, mosmán gyün a valóság. Me lehet itten novemberbe is harminc fok, itten akkó is ősz van állandóan.
Oszt vártam hogy ugyan mondanak e Palicson valamit arrú hogy a kojaliciós partnerük szobrot akar emetetni a Szlóbónak? Nem montak semmit. Migráncsoztak. Abbú nem lehet baj, na meg a fő szponzornak is jóesik. Igaz hogy a kormánybú nem gyütt e senki, de ekűtték az odaáti uralkodópárt egyik „civiljét”.
Mehogy az idén a Szentistvánbú is migráncsozást csináttak kormányilag irányitva. Ojan ez a Szentistván mind valamikó Marx vót: ha árviz van akkó arra is lehetett Marxtú valami idézetet tanánni, ha nem vót kávé, akkó meg arra. Bisztos azé monta még Marx is, amikó eggyessek kitanátták, hogy ők marxisták, hogy ha azok igen, akkó ő nem marxista.
November hetedikén a párttitkár felhívja Brezsnyev elvtársat és megkérdi:
– Szabad-e egy ilyen nagy ünnepen mint a mai, nemi életet élni?
Brezsnyev elgondolkodik, és azt mondja:
– Igen elvtárs, szabad. Csak ügyelni kell arra, hogy ne okozzon nagyobb örömet az ünnepnél…
Boszniába meg megin referendumozik a Dodik, mehogy nekik legyen joguk ünnepőni a szrpskkának a szülinapját, mégha az usztávni szúd aszonta is hogy ne mozse. A szrpszkát akkó kiáltották ki amikó még az eképzett területin mások is éltek, sokan. Hamarossan tettek rúla hogy ne éjjenek. Osztan most mindha mindenki arra várna hogy Amerikába győz-e az akit a Viktorka meg a Sejsej akar, vagy nem. Közbe nagyon jóba lett a török szultán meg az orosz cár. Ők is asztat akarják mind ez a kettő. Hogy mit akar az akinek a nevit hiába a szánkra nem vesszük, asztat nem tunni, me ő próbál balanszirozni. Ameddig engedik neki.
Addig meg jó gyün hozzádörgölődzni az olimpiai érmekhő. Igaz, hogy a vaterpolisták esztet nagyon nem engették meg, de azé vót aki igen. Me mosmán minálunk minden jó megy.
A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:
– Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.
– De hát fiam, ez nem sa-vanyúkáposzta, hanem mákos-tészta.
– Annak elég savanyú.
Puszil Maris
